8. Az igazság pillanata

Szerintem, most elég hamar hoztam a fejezetet, jó olvasást hozzá.:D

8. Az igazság pillanata

Még nem valószínű, hol eljött a Happy End, tartogat még az élet meglepetéseket, de igen, eljött az idő, hogy Bella mindent megtudjon. Legalább is a suliról, hogy miért ilyen fura az egész. Mert mi sem két napja lakunk itt ám. Tehát Bellát hazaengedték a kórházból. Pár napot töltött bent. Edward elkérte, hogy eljöhessen hozzánk. Egy szavazást gyorsan lezavartunk, hogy ki mondja el. Naná, hogy én. Mindig az enyém a piszkos munka. Úgy vártunk Belláékat, hogy a kanapén üldögéltünk. Mindenki szorgosan el volt foglalva a párjával. Kivéve engem, Én próbáltam összerakni egy lapon, hogy mit is mondjak. Nem nagyon sikerült.

Edward és Bella beléptek az ajtón. Mindenki tekintete rájuk szegeződött. Alice odarohant Bellához, és átölelte.

- Bella! Jól vagy? Istenem, úgy sajnálom.

- Jól vagyok Alice, persze. – rápillantottam a csuklójára. Tudtam, hogy ahányszor ránéz arra a hegre, annyiszor fog neki eszébe jutni ez az egész James-es ügy.

- Miért szerettetek volna látni?

- Gyerünk Sara, most rajtad a sor! – buzdított Esme.

- Jól van! Én csak azért csinálom, emlékezzetek rá, mert ti túl beszariak vagytok, hogy elmondjátok neki. – vágtam vissza.

- Mit? – kíváncsiskodott tovább Bella.

- Hát… Szóval… Na… Ülj le először. – kínáltam hellyel, és próbáltam összekotorni valamit a fejemben. – Hol is kezdjem… Legjobb, ha az elején. Tehát. Bella most egy olyan dolgot fogok elmondani, amit soha, még ha a legrosszabb rémálmodból keltenek fel, akkor sem tudhatja meg. Megígéred?

- Persze, mond nyugodtan.

- Az első az, hogy az a Jacob hazudott neked, mikor az mondta, hogy nem jár a mi sulinkba.

- Mi?

- Jól hallottad. És ez az egész suli nem olyan, mint hinnéd. Ide különleges emberek, lények, vámpírok, boszorkányok, és vérfarkasok járnak. A suli senkinek sincs a területén, az úgymond semleges terület. – mosolyodtam el. – Ez nem egy átlagos gimi, ha nem ide azokat veszik csak fel, akikben látnak valamit. Egy különleges erő létezését, vagy éppen, akik fajban… mások, vagyis nem emberek. Te is okkal vagy itt Bella. Meg az is okkal történt, hogy nem tudtál eljönni az évnyitóra. Meg tök jó, hogy elsős vagy, így nem kellett előröl kezdened a gimit, mert aki év közben jön, annak általában az a sorsa.

- Én? Ugyan már. Mit tudnék én?

- Hidd el magam sem tudom, de az a dolog lehet az, ami miatt nem hallhatjuk a gondolataid. Visszatérve a tárgyra. Itt különleges képzést tartanak a diákoknak, ami a külvilág számára „láthatatlan”. Vagyis semmit sem szabad megtudniuk róla. Kivéve persze azoknak, akik már eleve a varázsvilágban éltek. Mindenki tud mindenkiről mindent. A sulin belül azok lehetünk, akik vagyunk. A Volturi-nak ebbe azért nincs beleszólása, mert ami a suli falai között zajlik, ahhoz nekik semmi közük, hisz a varázsvilágnak tudnia kell létezésünkről, mert magunk is benne élünk. Meg mikor új lány jön a suliba meg ilyenek, akkor fene uncsi szokott lenni a suli, mert a titoktartás…

- Wow… és ki az a Volturi?

- A Volturi a legnagyobb vámpír klán a világon. Itáliában élnek, Volterrában. Ha nálunk van rendőrség, hát ők azok. Nem tisztelik az emberéletet, de a törvényt és a művészeteket annál inkább. Szerény személyem és Carlisle barátokra találunk bennük. Legalább is én teljes mértékben.

- Várj! Nektek törvényetek is van? – lepődött meg Bella.

- Minden fajnak van törvénye, ezt jól vésd az eszedbe. Amúgy van egy pár. De a legfontosabb, amit kétség kívül betartanak, hogy fajtánk létezését titokban kell tartani. De a sulis ügyek számukra tabu.

- Most állj meg egy kicsit. – szólt közbe Bella. – Csak… csak… kicsit túl sok az infó egyszerre, idő kell egy kicsi, míg felfogom teljesen.

- Jó. Addig hozok neked valamit inni. – kimentem a konyhába, és öntöttem neki narancslevet. Megfordultam, és a szívbaj kerülgette a nem dobogó szívem. – Na, ilyet még egyszer ne csinálj Aro! – tromfoltam le. – És mi a fenét keresel itt?

- Most mondod el a lánynak?

- Hallgatóztál igaz?

- Csak egy kicsit. – mosolyodott el. – Mit is mondjak, nagyon nem szeretem az őszi szellő hangját. – mosolya fintorba húzódott.

Mire észbe kaptam, családom a konyhaajtóban állt. Esme kiejtette a tálat a kezéből, Bella értetlen arckifejezést vágott, Edward-on eluralkodott a kétségbeesettség. A többiek viszonylag nyugodtak voltak.

- Ohh milyen nap is van? – törtem meg a csendet.

- Csütörtök!

- Jaj, bocsi, de tisztára kiment a fejemből a beszélgetés. Elhalaszthatnánk máskorra? – vetettem Aro felé esdeklő pillantásokat.

- Rendben van. Szombaton bepótoljuk rendben?

- Nekem megfelel. Szerintem ez attól függ, hogy elengednek-e.

- Nem vagyok kisbaba, azt hiszem ezt a döntést magam is meg tudom hozni.

- Felőlem… Csak akkor ezt magyarázd el Szöszinek is, mert úgy látszik ő nincs tisztában ezzel. Mert ugyebár nem nagyon díjazza, mikor eljössz hozzám.

- Majd megbeszélem velük, te ne aggódj ezen. – mosolyodott el, minta ez egy boldog mosoly lett volna. – Viszont most már tényleg megyek, mert úgy látom komoly családi programot zavartam meg. Örülök, hogy újra láttalak Carlisle! Szia, Sara! – majd eltűnt.

- Ki volt ez? – törte meg Bella a nagy frusztrációt.

- Ő volt Aro Volturi. – adta a felvilágosítást Emmett.

- Ohh… és ki az a Szöszi?

- Ő Caius Volturi. Szőke haja van, és amióta megláttam mindig Szöszinek hívom, habár tudom, hogy őt ezzel marhára ki tudom hozni a sodrából. – magyaráztam.

- Mit keresett itt Aro? – érdeklődött tovább.

- Aro a barátom, és minden második csütörtök este átjön hozzám beszélgetni.

- Á, már értem. Van még valami, amit megosztanátok velem?

- Nincs. – mosolyodtam el. – De a holnapi tanítási nap olyan lesz mintha az első volna. – nevettem fel. – Vagy mégis. Egy még van.

- Ühüm… és mi lesz az?

- Az igazság az, hogy mi nem egy pár éve költöztünk ide. Hanem inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy jó pár éve ideköltöztünk már.

- Az hogy lehet? Nem tűnik fel az embereknek?

- Feltűnne biztos, ha nem bocsájtottam volna rájuk egy olyan varázslatot, hogy az legyen az itt élőkben, ha mesélni kell rólunk, hogy egy pát éve költöztünk ide Alaszkából. Ez olyan fedő sztori féleség. A halandó emberek számára. – eközben visszavonultunk a nappaliba. – Valóban éltünk Alaszkában, de az már nagyon régen volt.

- Szóval, ha jól értem, akkor a suliról semmi sem igaz, amit az emberek tudnak róla.

- Valahogy így.

- Akkor mi a neve?

- CWMLKA.

- Vagyis?

- Charles Willows Mágikus Lény Képző Akadémia. Mert mit hittél? Olyan lepukkant az a név, hogy Forks-i Gimnázium. Én azért is nagyon szeretem ezt a sulit, mert egy csomószor újra lehet kezdeni. Mármint úgy van, hogy kijárod a négy évet, majd elkezded, előröl az egészet. Új osztálytársaid lesznek, ha valaki veled nem ismétel. De igazából az a jó, hogy akárhányszor is kezded újra, mindig tanulsz valamit. Fokozatokat lehet elérni. Ezer fokozat van. Ez azt jelenti, hogy akkor kapsz egy fokozatot, ha kijárod a négy évet. Nekünk most lesz a harmadik, ha jól emlékszem. – nevettem el magam.

- Az ötödik. – helyesbített Rosalie.

- Tényleg. Mert körülbelül húsz éve élünk itt. A tanárok nem öregednek, de valamelyik megunja és elmegy nyugdíjba. Jó fejek, hidd el. Én a tesit imádom a legjobban. Bírom a közelharcot. – kuncogtam fel. – Jasper-rel szeretek a legjobban. Emmett az túl béna. Ő csak az erejére alapoz, és az úgy nem élvezetes. – az utolsó mondatot suttogtam Bella fülébe.

- Khm. Én is itt vagyok. – szólt közbe Emmett.

- Ezt mindenki tudja. – feleltem.

- De te mégis úgy beszélsz rólam, mintha itt se lennék.

- Én tudom, hogy itt vagy. Csak megmondom az igazat. Már ez is baj? Amúgy ha jobb akarsz lenni, akkor kicsit feküdj rá a technikád fejlesztésére.

- Kösz a tippet, egyszer ki fogom próbálni.

- Ja és Bella. Holnap lesz kedved utazgatni?

- Miért?

- Csak bemutatnálak egy barátomnak. Szerintem bejönnél neki. Persze mint ember, mert van csaja.

- Van, csak még meg kell dumálnom Charlie-val.

Edward elé mentem. A bal kezemet a szívemre tettem, a jobbat meg félig-meddig felemeltem.

- Ígérem, hogy nem fogunk holt részegen és totál beállva egy szökőkútban fetrengeni, és nézni a csillagokat, meg betegre röhögni magunkat.

- Az eskü elfogadva. – sóhajtott Edward.

Bellát hazavitte Edward, mi meg beszélgettünk egész este meg nevettünk. Egyszer gondoltam egyet, és elmentem Rose-zal vadászni.

Sok komit légyszikeeee^^