21. Esküvő

Sziasztok!

Hát, kicsit késve, de megérkezett a friss.:D

Jó olvasást, komizzatok pls.:D

 

21. Esküvő

A másodszorra lett jegyesek nem is húzták az időt az esküvővel. Rá két hétre szervezték meg. Athena megkért, hogy segítsek kiválasztani a ruhákat. Caius-szal kész leányálom volt elmenni kiválasztani a megfelelő ruhát. Komolyan mondom több gond volt vele, mint egy lánnyal. „Ennek a színe nem jó, ennek a szabása, ennek… ez az egész rossz!”, meg hasonlók. Végül megállapodtunk egy szmokingnál. Úgyis azt tervezték, hogy az esküvő után egy álarcosbál lesz. Így legalább nem kell átöltöznie. Athenodora-val később mentem el. Úgymond „szerelem első látásra” alapján döntöttünk a ruha mellett. Gyönyörű volt, igaz nem teljesen hófehér, de álomszép volt benne. A vásárolgatás után jött a díszítés, a meghívók kiosztása és még egy rakás dolog. Összehívtam egy kicsit a jegyeseket.

- Meg kéne beszélni kiket hívtok meg. – javasoltam.

- Oh, mi már azt összeírtuk. – nyomott Athena a kezembe egy végtelennek tűnő papírgurigát.

Belepillantottam. Tátott szájjal nézem a számomra ismeretlen neveket.

- A Volturi tagjait nem írtuk fel, hisz ők itt vannak házon belül, tehát gyakorlatilag kötelesek részt venni. – magyarázta Szöszi.

- Nos, ez mind szép és jó, csak én nem tudom, hogy ezek a vámpírok hol laknak. Kérlek, írjátok oda a címet, majd kézbesítem a meghívókat, ha nem bánjátok. – adtam vissza a listát. – Most viszont be kell mennem a városba.

Kimentem a frisslevegőre, felpattantam a motoromra és már száguldottam is vele. Július 28.-a volt. A nyár közepe. Tikkasztó, forró nyár. Kb. másfél hónapja költöztem el otthonról… Annyira hiányoztak, hogy az már-már fájt… Eszembe jutott, a nevük fel volt írva a listára. Erre is csak azért emlékeztem, mert majdnem ők voltak az elején. Felhívtam Sulpicia-t és Didyme-t, hogy válasszuk ki a koszorúslány ruhákat. Végül egy vörös, pánt nélküli, mell alatt kővel kirakott ruhában egyeztünk meg. Megvettük őket és tipli volt hazafelé. Elraktam a szekrényembe a ruhát. Úgy gondoltam, hogy az én ruhámat majd aznap este varázsolom magamra, így nem kell azzal is plusz időt eltölteni. Elmentem fürdeni. Megnyugtatóan hatott rám a meleg víz. Rózsaszirmokat szakítottam bele, illóolaj kíséretében. 3 óra ázás után kikecmeregtem a kádból, és éppen egy szál bugyiban az ajtónak szemben álltam mikor Alec benyitott. Percekig bámultuk egymást, hirtelen elfordultam és lehordtam.

- Úgy látszik nálatok ez „családi vonás”. – szidtam.

- Ezt meg hogy érted?

- Dem se tud kopogni… - hagytam annyiban, majd már Alec-nek háttal folytattam az öltözést.

Ő végignézte, ahogyan véghezvittem.

- Szépet láttál? – sétáltam ki mellette az ajtón mosolyogva.

Egyenesen a trónterembe mentem. Elfoglaltam a „helyem” – a lépcsőn Aro-nak háttal. Észrevettem, hogy Jane nincs a teremben.

- Mond Aro. – fordultam meg. – Ha engem és Jane-t megtámadnának és csak az egyikünknek menthetnéd meg az életét ki lenne az?

Aro-nak tátva maradt a szája.

- Én… nem tudom.

- Vágd rá! Ki jutott először az eszedbe?

- Jane.

Elmosolyodtam.

- Te nem is bánod ezt? – kérdezte meglepetten.

- Dehogy is. Ennek mindig így kell maradnia. Köztünk neki kell lennie az elsőnek számodra. Világ életemben sosem akartam közétek állni, az csak egy dolog, hogy így alakult. Ha majd valaha megtörténik ez, egy pillanatig se habozhatsz. Esküdj, hogy őt mented ki helyettem.

- Miért is? Ha olyan gonosz volt veled, akkor mért mondod ezt?

- Mert ezt is érzem. Ő még fiatal. Vannak még dolgok, amik nem hiányozhatnak az életéből. És attól függetlenül, hogy ő utál, én nem utálom őt, akármit is tett a múltban. Rájöttem, ha gyűlöletben élek akkor neki nagyobbat kedvezek mint saját magamnak.

- Miért jó neked, amikor fáj? – láthatta meg az arcomon a kínt, mikor elvesztett szerelmemre gondoltam.

- Nem jó az, de legalább tudom… érzem, hogy létezem. – hagytam el a helyiséget.

Visszanéztem az ajtóból, s csak ekkor vettem észre: Jane már rég bent volt. Csak nézett értetlenül. Becsuktam az ajtót s sétálni indultam. Végignéztem a napfelkeltét. Annyira hasonlított a többire, de mégis különbözött tőlük.

Eltelt egy hét. Mindenki sürgött forgott. Én kiosztottam a meghívókat. Meglepődtem mikor házunkhoz érve nem találtam otthon senkit. Letettem a dohányzó asztalra. Visszahunyorítottam Volterrába.

A nagy naphoz érkeztünk. Minden tökéletes díszben állt, a ruhák csodásak voltak. A vendégek egyre csak gyűltek, szépen lassan beszállingóztak a trónterembe. Én is lassan felöltöztem a többi koszorúslánnyal együtt. A vendégek leültek, a fontosabb személyek elfoglalták a helyüket. Aro adta össze a párt, Marcus volt Caius tanúja, Athenodora-nak pedig Heidi. Beindult a zene. Táráttátá táráttárá. A menyasszonyra szegeződött minden tekintet, ő pedig kecsesen bevonult Félix kíséretében.

- Kedves egybegyűltek! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy ez a két vámpír örökre összekösse az életét… ismét. – kezdte el a szertartást Aro. – A mi életünk hosszú mégsem adatik meg mindenkinek, hogy megtalálja élete párját, lelki társát, a másik felét. Nektek mégis sikerült. Caius Volturi, szeretnéd az itt megjelent nőt hites feleségedül fogadni, és tiszteled majd őt egészségben, betegségben, szegénységben, gazdagságban, békében, háborúban, míg a halál el nem választ?

- Igen.

- Athenodora Volturi, szeretnéd az itt megjelent férfit hites férjedül fogadni, és tiszteled majd őt egészségben, betegségben, szegénységben, gazdagságban, békében, háborúban, míg a halál el nem választ?

- Igen.

- Hát akkor – nézett Aro Caius-ra – megcsókolhatod a menyasszonyt.

Elcsattant a szerelmes csók. Olyan édesek voltak ott együtt. A vendégek elvonultak, hogy átöltözzenek az álarcosbálra. Én is visszavonultam a szobámba, varázsoltam magamnak egy ruhát és egy hozzá illő álarcot. Az álarc nem fedte az egész arcom, a homlokom és a szememtől lefelé eső rész kilátszott. Vörös volt, fekete csillámos díszítéssel. Egyszerűen csodálatos érzés fogott el mikor beletekintettem az egészalakos tükrömbe. Ez a csodálat egyszerre fogott el az undorral. A ruha tényleg elképezően állt rajtam de tudtam, hogy mért van ez: valahogy elő kell csalogatni a „zsákmányt”. Beleborzongtam. Hirtelen kivágódott az ajtóm.

- Te csak Alec vagy Dem lehetsz. – nevettem fel.

- Demetri vagyok. – sütötte le a szemét szégyellősen. – Sajnálom, hogy megzavartalak.

- Ugyan… Nem tettél semmi rosszat. De pszt. – tettem mutatóujjam a ajkamra. – Titokban kell tartani milyen ruhában vagyok. Cserébe én sem mondom el te milyen ruhában vagy. Áll az alku? – nyújtottam felé a kezemet széles mosollyal.

- Persze. – fogadta el kezemet. – De azért jöttem, mert már mindenki kész van. Caius szinte fuldoklik dühében, mert megint késel ráadásul ma. Amúgy csak ő tudja, hogy te még nem vagy ott, senki más.

- Basszus… Jól eltökörésztem az időt. – szitkozódtam. – Siessünk. – kaptam magamra az álarcomat.

Megragadtam a kezénél fogva és húztam magam után.

- Azt hiszem magamtól is menne. – hallottam egy nyögést a hátam mögül.

Már késő volt, mert a trónterem ajtajánál álltunk. Szépen megigazítottam a hajam, ami hullámosan omlott a vállaimra. Lesimítottam ruhámat és még mielőtt benyitottam volna kinyílt az ajtó előttem. Mindenki szeme engem pásztázott. Feleszméltem: biztos Dem csinált valamit a hátam mögött. Megfordultam, de úgy láttam csak áll egyhelyben.

- Azt hiszem valamit csinálhattál, ha mindenki téged bámul. – súgtam oda neki játékosan.

- Téged néznek.

Leesett az állam.

- Miért is? Megint törvényt szegtem? – vakarásztam a homlokom hátha eszembe jut valami.

- Dehogyis. Azért, mert gyönyörű vagy. – mosolyodott el lágyan. – Szabad egy táncra? – hajolt meg előttem illedelmesen.

Kezemet az övébe helyeztem és bevezetett a parkettre. Beindult a zene. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy rakás vámpír már táncol. A számnak vége lett, jött a következő szám. Egyszer csak ott termett egy srác. Nem tudtam ki az, de azért helyesnek ítéltem meg abból, amit láttam belőle.

- Lekérhetem? – kérdezte Dem-et.

Táncpartnerem rámsandított én pedig aprót bólintottam jelezvén én nem bánom. Az ismeretlen ráhelyezte kezét a derekamra, magához húzott és keringőzni kezdtünk.

- Kegyed gyönyörű ma este. – bókolt. – Szabad megtudnom a neved?

- Egy álarcosbálon nem illik felfedni a kilétünket. – tereltem hisz ki a pokol akar egy idegennek bemutatkozni.

Mégis az ő jelenléte valahogy olyan ismerős, olyan megnyugtató és kellemes érzéssel töltött el.

- Igazad van. – húzódott apró mosolyra szája.

- De ha ennyire szeretnél néven szólítani, akkor találj ki nekem egy szép nevet és én is kitalálok neked. – ötleteltem.

- Rendben. Akkor a neved legyen Sara. – vigyorgott.

Kitágult szemekkel bámultam rá. Vajon tudja, hogy ez az igazi nevem?

- Akkor te legyél Riky. – leheltem.

Ő is csak bambult rám először, de azután előtűnt aranybarna szeme. Várjunk csak… Aranybarna?

- Mi a baj? – kérdezte lágy dallamos hangon.

- Áh, semmi. – fordítottam el a tekintetem zavartan. – Csak kicsit furcsálltam, hogy a szemed nem vörös.

- Miért olyan furcsa ez? A tiéd sem az.

- Ez igaz.

- Te mért döntöttél ennél az életformánál? - érdeklődött.

Szemei pásztázták az arcom, mintha ki akarna olvasni valamit belőle. Nem használtam a gondolatolvasó képességem, mert az úgy olyan egyszerű lett volna. Megfontoltam magamban alaposan a választ.

- Bárány bőrbe bújt farkas. – kacagtam fel savanyúan. – Vagy mikor Szépség és a Szörnyeteg egy személy… Én nem akarok szörnyeteg lenni. Nem bírnék magamra nézni és valószínűleg annyira undorodnék magamtól, hogy… - elharaptam a mondatot.

Látszólag értette, azt akartam kifejezni, hogy nem tudnék létezni.

- …zárdába vonulnék, cölibátust fogadnék meg ilyenek. – idétlenkedtem el a végét.

Valahogy egyikőnk sem tartotta viccesnek.

- Te miért vagy vegetáriánus?

A pillantásában rejtett szomorúságot és fájdalmat fedeztem fel.

- Nagyjából azért amiért te, és… - elhallgatott.

Habozott egy darabi, majd úgy döntöttem ráhagyom.

- Nem kell elmondanod, ha nem szeretnéd. Nem szeretném, ha kényelmetlenül éreznéd magad emiatt.

- Semmi baj. Tehát… és mert volt régen egy barátnőm. Nagyon szerettem őt jobban, mint bármi mást az életemben, de meghalt. Megölte őt egy vámpír a román klánból. A neve Sara volt, ezért adtam neked ezt a nevet. A világ leggyönyörűbb neve minek hallatán boldogság töltött el. Az ő hangja hozott megnyugvást és örömöt nekem. – mesélte.

- Tudod nekem is volt egy barátom, akit történetesen Riky-nek hívtak. Én is nagyon szerettem őt, bármelyik pillanatban az életemet adtam volna érte. Ő ember volt. Megölte őt egy… egy… Volturi tag.

Megállt.

- A Mester miért ölte meg? – nézett rám értetlenül.

- Mester? Akkor ezek szerint te is Volturi vagy… - töprengtem. – Amúgy nem ő volt. Aro a barátom, ő nem okozna nekem ekkora fájdalmat. Valaki más tette, akit most nem neveznék meg rendben?

Bólintott. Újra táncolni kezdtünk. Egészen a bál végéig csak keringőztünk, úgy tűnt jól érezte magát. Én mindenesetre nagyon.

- Örültem, hogy egy ilyen gyönyörű és kedves hölggyel táncolhattam. – csókolt kezet. – Remélem, még találkozunk.

- Örvendtem a szerencsének. – pukedliztem egyet.

Már mindenki távozó félben volt, ő pedig kisétált a szálingózó tömegben.

Ahogy megláttam Carlisle-t és a többieket ledermedtem. Tudtam, hogyha most beszélek velük, akkor hazamegyek. De kellett még egy kis idő… Így sietősre fogtam a dolgot, beviharzottam a szobámba. Az órám 3:00-t mutatott. Az ágyamon elterülve elemezgettem az este folyamán történteket.

Sara báli ruhája:

Koszorúslány ruha:

Athena ruhája: