Sziasztok!
Itt a feji amit ígértem. Remélem elég hosszú.:P
5. Megismerés
Körülbelül 2 óra múlva elmentem Emmett-tel, Jasper-rel és Esme-vel vadászni. Jót mulattunk, ha szabad így kifejeznem magam. Lehuppantam otthon az ágyamra, majd másnap reggel tiszta kómás arcom volt. Belenéztem a tükörbe… valósággal megrémültem.
- Nézd meg jól Sara! Vámpír vagy, nem kell aludnod, reggel viszont rondább vagy mint egy perzsa macska fürdés után. – mondtam magamnak a tükör előtt.
Felöltöztem, majd a táskámmal együtt lementem a nappaliba.
- Jó reggelt! – dünnyögtem.
- Jó reggelt! – hallottam vissza több felől.
- Hogyhogy ilyen korán itt vagy? – poénkodott Emmett.
- Nem tudom. – feleltem. – Nem volt már téma, amin gondolkodni lehetett, vagy szomorú dolog, amin bőgni tudtam. – ezen elnevettem magam.
- Mi az? – kérdezte Alice, mert egyfolytában nevettem.
- Semmi. Csak eszembe jutott, mikor Stefan Salvatore 112. szülinapján Stefan, Bianca meg én holt részegen és totál beállva egy szökőkútban fetrengtünk, és néztük a csillagokat, meg betegre röhögtünk magunkat. Valami oltárit buliztunk. Még egy olyan estét…
- Biztos jó volt, viszont most indulnotok kéne. – javasolta Esme.
- Tényleg. Az nem volna hátrány. Legalább a tanároknak legyen örömnapjuk, hogy végre nem kések el. – nevettem. Mókás kedvem volt aznap reggel.
Összeszedelőzködtünk, majd elindultunk. Én a jó kis mocimmal mentem. Mikor beértem a suli parkolójába, tengernyi idő maradt még. Csodák csodájára biológia volt az első óra. De jó. Ugyan úgy ültünk, mint legutóbb.
- Deja vu. Deja vu. – ismételgettem. – Most pedig jön a helycsere.
- Helycsere? – kérdezett vissza Edward.
- Aha. Amit megbeszéltünk. – érdekes módon rögtön kapcsolt. Helyet cseréltünk. Majd besétált Bella a terembe.
- Bella és Edward egy fa alatt ülnek. – gúnyolódtam.
- Befognád?
- Ez költői kérdés lenne? – ekkor ért oda Bella. – Hali! – köszöntem.
- Sziasztok! – köszönt vissza.
Dúdolni kezdtem, és mondogatni kezdtem magamban:
„Két szerelmes pár mindig együtt jár.”
- Emlékszel még az előző kérdésemre? – tudakolta Edward zaklatottan.
- Mi a baj édes? – nevettem.
- Szűnj meg! – fűzte hozzá.
- Oksi. Majd ezt is belepréselem a sűrű programjaim közé. Jut eszembe… Szöszi át akarta festetni a haját.
- Ohh… és milyenre?
- Lilára. De szegénykének elment a kedve, mikor közöltem vele, hogy akkor egy másik becenevet fogok majd neki kitalálni. Talán akkor Lillának hívnám. – ezen jót mulattunk.
Elkezdődött az óra.
- Khm – löktem oldalba Edward-ot.
„Jól van, jól van, hagyj már!” – gondolta Edward.
- Khm – löktem ismét oldalba.
- Jól van, hagyj már békén! – mondta a kelleténél kicsit hangosabban.
- Elnézést Mr. Cullen! Megosztaná velünk is, hogy mit olyan fontos most megtárgyalni? – kérdezte Mr. Getter.
- A feladaton gondolkoztunk.
- Nos, ha már ennyire benne van, akkor elmondaná nekünk is, hogy mire jutottak?
- Persze. – Edward megindult a tábla felé. Bella láthatóan parázott, mert ő tudta, hogy nem az volt a téma. – Megvan az eredmény. Bla… bla… bla… bla… bla… - ennyit értettem belőle, nem is nagyon érdekelt.
- Igen. Tökéletes. – áradozott Mr. Getter.
- Csak el ne szállj magadtól. – dünnyögtem.
Edward visszaült a helyére, és beszélgetni kezdett Bellával.
- Bocs, hogy a múltkor nem mutatkoztam be. Sara itt éktelenkedett.
- Éktelenkedett a jó édes… khm. – szóltam vissza. Eközben Mr. Getter páros feladatot adott, vagyis mi hárman csináltuk.
- A nevem Edward Cullen. Te pedig Bella vagy igaz? – fordult vissza Edward Bellához.
- Ja.
- Szánalmas. – leheltem halkan. Edward egy gyilkos pillantást mért rám.
- És, hogy érzed itt magad? – érdeklődött tovább.
- Hát nem nagyon szeretem az esőt meg a hideget se de hát… ez van.
Még beszélgettek valamit, de én nem nagyon figyeltem rájuk. A tanárra sem figyeltem. Rajzolgattam, firkálgattam, gondolkoztam.
- Ott van egy meztelen pasi! – hallottam meg Edward hangját hirtelen.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces vagy. Azt hittem, hogy csak Emmett ilyen perverz, de már látom, hogy tévedtem. Vagy netán langyi vagy, hogy ilyen az érdeklődési köröd?
- Örülnél neki mi? – nevette.
- Jó hogy. Esténként befonnánk egymás haját, és kifestenénk egymás körmét rózsaszínre…
- Álmodozz csak tovább. Moziba is elvigyelek?
- Ha te fizetsz, mehetünk.
Kisétáltunk a teremből. Edward megvárta Bellát, én meg mentem tovább a folyosón. Összefutottam Alice-szel és Jazz-el.
- Szia! Figyi Jazz! Mit tudtam meg rólad…
- Szia! Mit is? – kíváncsiskodott.
- Tudod, hogy van egy image-ed?
- Oh… igen? És micsoda? Egy piroska, aki egy farkasra vágyik? – kuncogott.
- Nem. Minek nézed őket? 5 éves meserajongóknak? Az új image-ed a Világfájdalmas képű szöszi szlogenű dolog.
- Húha. Ilyen sok szabadidőd van?
- Most mi van? Nem is én találtam ki. De nem jó? Szerintem tök baró.
- Az hát… - nyögte Jasper.
- Na pussz, nekem mennem kell, órám lesz. – majd otthagytam őket.
A nap gyorsan telt. Még az ebéd is hál’ Istennek nem volt utána egy órám se. Gyorsan eltelt a következő kilenc nap. Unalmasan ugyan, de legalább nem történt semmi… semmi olyan, amit szégyellni kéne. Eljött a péntek. Az utolsó nap a suliban a héten.
- Sara gyere már! Mondani akarunk valamit.
- Jólvan megyek már! – kiáltottam vissza.
Felöltöztem, és lementem.
- Mi az? Beszakadt a tető, hogy ilyen sürgős?
- Nem. Edward el akarja ma hozni ide Bellát. – felelte Esme.
- Ugye megmondtam, hogy van köztük valami. De nekem senki sem hisz… Amúgy szerintem tök jófej a csaj.
- Szóval anyátokkal azt szeretnénk, ha ma este itthon lennétek. Azt gondoltuk, hogy főzünk neki. Benne vagytok?
- Oké apuci. Jó kislány leszek. – nevettem. – Ha a családi este el nem marad, felőlem lehet. Szóljatok, ha meg kell csinálnom a kaját.
- Ez remek. Házat ne adjunk neki? Esetleg ide ne költözzön már. – mondta Rosalie.
- Bella Edward-dal van. Innentől családtag. Fogadd el. – mondta neki Carlisle.
- Chö… - csak ennyi jött ki Rose száján.
- Tud rólunk? – súgtam oda Carlisle-nak.
- Igen. Ő találta ki. – válaszolta.
- Milyen éles elméjű. - nevettem.
Elindultunk. Edward nem jött velünk, mert Belláért ment. Elhozta a suliba. Elrepült az idő. Én siettem haza. Dolgom volt otthon. De annyival mégsem értem haza hamarabb. Körülbelül 4 óra lehetett. 2 óra simán eltelt a semmivel. 6-kor tervezték Edward-ék a jövetelüket. Mindenki lent szorgoskodott a konyhában, kivéve engem. Egy pillanat alatt ott termettem a konyhaasztalon.
- Segítsek valamit? – kérdeztem. Ekkor vettem észre, hogy Alice és Jazz nincsenek ott.
- Kösz ne! – felelte Emmett.
- Oké, ahogy akarod. Alice-ék hol vannak?
- A teraszon. – válaszolta Rose.
- Ugyan ne legyél már ilyen savanyú cukor… - mondtam neki. Megveregettem a vállát, majd kimentem a teraszra. – Unatkozok. Ti nem? – ekkor léptem ki az ajtón. Épp smároltak. Ez cink. – Látom nem… Öm… Akkor én nem is zavarok tovább. – fordultam sarkon.
- Várj! Maradj! – kiáltott utánam Alice. – Nem zavarsz.
- Hát jó. – adtam meg magam. – Kéne valamit csinálni… - jegyeztem meg végül az ajtóban állva.
- Ja. De mit? – kérdezett vissza Jasper.
- Verseny? – javasoltam.
- Mettől meddig?
- A nagy tölgytől a nagy üvegablakig, ami a konyhába vezet.
- Ahhoz nincs túl kevés idő?
- Mi van? Betojtál, hogy egy csaj lealáz? Vagy félsz tőlem? Netán Rose-tól? – nevetgéltem.
- Egy francokat! Gyerünk!
Ott termettünk a fánál.
- 3-ra indulunk jó? – kérdeztem. – Vagy inkább adok egy kis előnyt…
- Nehogy! – vágott vissza. – Szóval 3-ra! 1! 2! 3!
Elindultunk. Az a fa kb. 52 km-re van a házunktól. Gyors voltam. Az első 5 km-ben lehagytam, mint a sicc. Hamarabb haza értem, és bevártam. Majd beléptem a konyhába a hatalmas ablakon át. Jasper és Alice utánam.
- Lehagytalak. – kérkedtem. – Ronggyá vertelek.
- Csak, mert hagytalak nyerni. – mentegetőzött. Ezután láttuk meg Bellát. Jazz majdnem visszafordult, csakmert nem számított rá. Rögtön lefagyott a mosoly az arcáról.
- Nyugi. Amúgy meg azt hittem, hogy a háborús hősök elismerik, ha vesztenek. – szekáltam tovább. Majd Bellára tévedt a tekintetem. Beleszippantottam a levegőbe, és véletlen meghosszabbodtak a szemfogaim, és Bellára sziszegtem. A lány hátrahőkölt.
- Ohh… - húzódtam hátrébb. – Bocsika. – visszahúztam a fogaim.
- Sara! – szólt rám Edward morogva.
- Véletlen volt, na! Amúgy, szia Bella! Már meg se kérdezem, hogy tudsz-e rólunk, különben meg Carlisle árulkodott. Viszont üdv a családban. – mosolyogtam rá, és megöleltem.
- Köszi. – fogadta visszafogottan.
- Rosalie kibukott már, vagy az a következő lépés lesz? – súgtam oda Esme-nek.
- Még nem volt semmi.
- Az jó… - örvendeztem halkan.
Alice odament Bellához és megölelte.
- Alice vagyok. – mutatkozott be. – Hú… Azt hittem, hogy csak hülyéskedsz. – szagolt bele Bellába.
- Ugyan Alice. Kérlek…
- Nyugi, nincs baj. Jóban leszünk. Te is tudod, hogy tudom. Biztosra.
- Bocsi, ha megzavarom ezt a meghitt családi pillanatot. – hallottam egy hangot az ablakból. Odanéztem, bár jól tudtam, hogy ki az.
- Damon takarodj innen! – szűrtem ki a fogaim közt.
- Ugyan Cicuskám. Azt hittem jóban vagyunk. – mondta dédelgető hangon.
- Mondom, tűnj el! Higgy azt, amit csak akarsz! Ide nem vagy behívva! Nem tudom, hogy miért jöttél, de nem is érdekel! Nem vagyok rád kíváncsi, szóval tűnj el innen!
- Naa… ccc… ejnye. Ne légy már ilyen szívtelen.
- Én szívtelen? Akkor te mi vagy? Majd én megmondom. Egy gátlástalan, undorító dög, aki abba keresi a boldogságot, hogy másokat bánt. Vagy éppenséggel gyilkol.
- Gátlástalan?... Talán… Undorító?... Esetleg… De dög azért nem vagyok. Max szörnyeteg de…
- Na látod, ez még annyira sem érdekel. – szakítottam félbe.
- Oké. Jól van. Ha undokoskodsz… Amúgy mi a neved szép hölgy? – fordult Damon Bellához.
- Bella.
- Bella… - ismételgette. – Hm… Szép név. Nos Bella. Nézz méllyen a szemembe… Ez az… Hívj be! Gyerünk… Hívj be! – mondta Damon nyájasan.
- Gyere be! – hallottam Bella szájából.
- Na ezt beszívtad! Csak az hívhat be érvényesen, aki az adott házban él. – gyilkos pillantást váltottunk. – Mi a baj nyuszifül? Savanyú a szőlő? – szólaltam meg gúnyosan. – Még jó, hogy ránk nem hat ez a baromság.
- Egyszer csak ki fogsz jönni. – kezdte kaján vigyorral.
- És megmondanád, hogy akkor mi lesz? – álltam oda mellé. – Mi lesz, ha kijövök? Te is tudod, hogy sokkal idősebb, tapasztaltabb és erősebb vagyok nálad. Mit tudnál nekem okozni a röhögő görcsön kívül?
- Légy jó Cicuska, még látjuk egymást. – dobott a levegőben egy puszit, majd otthagyott. Én meg meglepett arccal, birka módjára befordultam az ablakon, és bejöttem.
- Seggfej… Öm… bocsi. Én sem tudtam, hogy itt lesz.
- Nem gond. De mi most megyünk. Körbevezetem a házban Bellát. – mondta Edward.
- Jól vagy Bella? – kérdezte Alice Bellától, mert látta, hogy egy kicsit megszédült. Legalább is úgy látszott.
- Jól, persze. Csak az előző dolog… Olyan volt, mintha nem én irányítanám magam.
- Azt ráhatásnak hívják. Majd később elmesélem. Menjetek. Aztán majd gyertek időben, hisz ma van a családi este.
Felmentek az emeletre.
- Édes csaj… aranyos… - mondtam.
- Jófej. – helyeselt Alice.
- Felmegyek a szobámba. Ti csak smároljatok tovább nyugodtan. – intettem Alice és Jazz felé. – Ti meg… csináljátok azt, amit eddig is. – intettem a többiek felé.
Magamra zártam az ajtót, majd rávetődtem az ágyra.
- Ez szívás Sara! – mondtam magamnak. – Mindenki megtalálta magának a szerelmet. A te nagy szerelmed meghalt. A hűn szeretett drága Jane megölte… széttépte… Igen Sara, csak te lehetsz ilyen… szerencsétlen.
Ránéztem az órára. 7:30 volt.
- Mit csinálok én 10-ig? – fordultam hasra.
Eltelt 2 óra. Én csak feküdtem, és nem csináltam semmit. Gondoltam egyet, és megindultam lefelé. Kerestem egy doboz csokit. Enni kezdtem. Meg egy üveg whisky-t inni. A vámpíroknak jóval többet kell inniuk, ha be akarnak rúgni. Nekem 2 üveg az alap. Carlisle jött le a lépcsőn. Megfogta az üveget.
- Megint iszol?
- Mi az, hogy megint? Amúgy meg jó a bánat ellen. Különben meg nem rúgtam be szóval…
- Oké. De akkor is… Inkább keresd elő a filmet. – elvette előlem az üveget, majd visszatette a helyére.
- Na látod, ez egy jó ötlet. Most nem mondasz hülyeséget. – nevettem. –Te nem iszol velem?
- Nem.
- Miért? Neked nem fáj semmid? Se a szíved?
- Nem. Nekem itt vagytok ti, és eszem ágában sincs szomorkodni.
- Jó neked. Nem cserélnél velem egy kicsit? Hogy legalább csak egy napig ne érezném ezt a sokmindent.
- Ugyan. – odajött hozzám Carlisle, és egy hatalmas puszit nyomott a fejem búbjára. – Neked bármikor odaadnám. Hisz nekem az a legfontosabb, hogy boldogok legyetek.
- Inkább hagyjuk. Megkeresem a filmet. – felálltam az asztaltól, majd megindultam az emeletre. – Ma jön a horroros vámpíros?
- Ha jól emlékszem…
Alice és Jasper jöttek be a teraszról.
- Ti idáig smároltatok? – kérdeztem tőlük.
- Nem. – válaszolt Alice. – Beszélgettünk.
- Vagy úgy… Legalább valaki csinált is valamit. Amúgy Carlisle.
- Igen?
- Nekem rohadtul bejön ez az aggódó apuci szerep. – nevettem, majd felmentem.
Írjatok komit légyszi.:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése