2011. január 30., vasárnap

Frissről

Kedves olvasóim!
Nagyon sajnálom ezt a hosszú kihagyást.:(:( Ami azt illeti nem tudom mikor lesz friss, de max 2 hét, mert apa véletlen letörölte a cuccaimat a gépről, beleértve a következő félig kész fejezetet, így előröl kell kezdenem a fejezetet.:S Kétségbe ne essetek, szó sincs arról, hogy befejezném. Sőt... Egyre több jó ötlet rajzolódik meg a buksimban.:D
Majd hozom a frisset.
Puszszii
Bonnie

2011. január 21., péntek

17. Balesetek sorozata

Sziasztok!
Meghoztam a frisst. Remélem tetszik, várom a komikat.:D Jó olvasást.:D:D


17. Balesetek sorozata

Hajnalban forgolódtam az ágyamban, dőltem erre meg arra, mint egy krumpliszsák. Bénán ugyan, de nem másnaposan kapartam fel magam a lepedőről. Nem akartam semmit csinálni, csak egész nap az ágyat nyomni. Lusta vagyok és kész. Tudom, hogy ez tiszta vámpírellenes, de ez van.
Leültem a kis íróasztalkámhoz, nekikezdtem a napirendnek. Mivel vasárnap volt, nem mehettünk mondjuk a suliba, szóval felvázoltam egy lapra a gondolataimat. Őszintén mondva jobban hasonlított egy felhőre, mint bármi másra a világon. Éreztem, hogy vihar közeleg, tehát ma játszhatunk. Lerohantam a lépcsőn. Kezdjük ott, hogy hasra estem. Szép kis kezdet mondhatom. Emmett persze nem állhatta nevetés nélkül. Végül felsegített.
- Kösz. – vetettem oda neki. – Ma játszhatnánk. – ötleteltem.
- Ma iskola van Sara. – tiltakozott Esme.
- Már hogy volna suli vasárnap? – értetlenkedtem.
- Milyen vasárnap? Hol élsz te? Hétfő van hugicám. – oktatott Emmett.
- De hát az lehetetlen. Mi történt a vasárnappal? Tegnap még csak szombat volt ma meg hétfő?
- Tegnap vasárnap volt. Te egész nap ki voltál ütve. – magyarázta Alice, aki felment az emeletre.
- Ohh… akkor már értem, hogy miért nem voltam annyira másnapos, mint szoktam. – láttam be. – Akkor ma mégsem játszhatunk.
- Ez az utolsó hét a suliból hál’ Istennek. – dörmögte Emmett.
- Készülhetünk Bella meglepetés bulijára. – szökdécselt le a lépcsőn Alice.
- Mert mikor lesz a szülinapja? – tudakoltam.
- Szeptember 13-án.
- Már most fel kéne díszíteni mindent Alice. – viccelődtem.
Ez a nap olyan gyorsan eltelt, hogy azt hittem álmodom. Az unalom szó nem terjed ki arra, hogy mi uralkodott el rajtam. A punnyadás nem csak rajtam lett úrrá, hanem a többiek is beleestek. Mi ez? Valami betegség? Á az nem lehet. Másnap reggel lejöttem az emeletről valami ehető után kutatva.
– Kit is siratunk most? – érdeklődtem.
- Senkit. – jött a válasz Alice-től.
- Olyan a hangulat mostanában, mint egy halottasházban! – pattantam fel. – Elegem van! – nagy nevetés tört ki, Emmett majdnem megfulladt.
- Mehetünk már? – fészkelődött Edward.
- Mi van? Zabszem van a se… mindegy. Inkább menjünk. – szólaltam meg.
Beértünk a suliba. Összefutottam Carolyn-nal, a többiek elmászkáltak valamerre, nyílván még nem is találkoztak vele. Csak Jazz maradt ott velem.
- Szia Lyn. Hogy vagy? – kérdeztem.
Matatott a levegőben valamit, majd végül megtalált, csak nem engem. Jasper arcát tapogatta.
- Nem igaz, hogy már megint nekimentem a falnak. – szitkozódott. – Várjunk csak… Ez egy arc. Ó-ó, hát ez nem a fal. Hideg bőr, márványszerű test… Te csakis vámpír lehetsz.
- Ki vagy? – jutott szóhoz Jazz.
- Carolyn Payback. De hívj nyugodtan Lyn-nek. – kinyújtotta a semmi felé a kezét, ezt hatalmas csönd követte. – Itt nincs senki ugye? Hát ez az én szerencsém. – megint kitapogatta, hogy hol áll Jazz. – Szabad? – nyújtotta arca felé Lyn a kezét.
- Persze. – engedett Jasper.
Lyn tapogatta Jazz arcát, mikor a szeme alá ért hirtelen megállt.
- Te vegetáriánus vagy. – jelentette ki. – Az jó. Legalább nem leszek vacsi. – nevette el magát.
Jasper csak ámult, hogy egy vak honnan tudja, hogy ő vegetáriánus.
- Ezt meg…
- Onnan, hogy az emberevő vámpírok szeme alatt van egy nagyon apró gödröcske, amit csak a vakok észlelnek. – szakította félbe Lyn. – A tiéd sima volt, mint a… mint a… baba popsi. – magyarázta, végül elnevette magát.
- Őszintén mondva ilyet még senki sem mondott nekem, de köszi. – hálálkodott Jazz.
- Hát van mit. – kezdte Lyn halálkomolyságú arckifejezéssel. – Ömm… ha nincs más mondanivalód, akkor én megyek is, tudod órám lesz.
- Persze, menj csak nyugodtan. – fordította Jazz a helyes irányba Lyn-t. – Vagyis várj. – kapta el mégis a vállát. – Te miért jársz ebbe a suliba?
- Én halhatatlan vagyok, és valami angyalszárnyakkal megajándékozott lény. Mint láthattad jó az emberismeretem, valamint a szemem nélkül is tudok tájékozódni, olyan, mintha látnék vagy ilyesmi. Meg azt is láthattad, hogy ez nem mindig sikerül. Ezért vagyok itt, hogy gyakoroljam.
- Ejnye-bejnye. Leváltottad Alice-t? – viccelődtem.
- Őt sosem tudnám. – az a szerelem, ami belőle áradt, egy pillanatra engem is beleszerelmesített Alice-be.
- Persze, csak hátrább a hormonokkal. – toltam arrébb őt.
- Nekem tényleg mennem kell, mert elkések. – szólt közbe Lyn.
- Oké. – adtam neki két puszit, majd a helyes irányba fordítottam. – Tudod. Előre, majd jobbra.
- Jó, hogy tudom. Már rengetegszer jártam arra. Menni fog ma is. – mosolyodott el.
- Szia. – köszöntem szinte egyszerre Jasper-rel.
- Sziasztok. – felelte Lyn.
- Kedves lány. – törte meg a csöndet Jazz.
- Ugye? – hagytam ott.
A hét további részében, vagyis péntekig vagy tizenöt démontámadás ért minket. Tizenötször majdnem meghaltak miattam a szeretteim, tizenötször dühöngtem, tizenötször sírtam. Öt nap alatt összesen tizenötször. Ez durva. De lehet, hogy rekord.
Péntek reggel úgy indult minden, mint a többi nap. Levánszorogtam a lépcsőn már felöltözve, majd ki hitte volna belebotlottam egy alakváltó démonba. Az én mázlim mindig megvan. Esme-t elkapta hátulról, a földre lökte, végül hozzávágott egy energiagömböt. Még jó, hogy a vámpírokra nem hat, de a nyolcadik gömb után Esme is feladta. Gyorsan kinyírtam a látogatót, majd odasiettem Esme-hez.
- Istenem! Jól vagy? Ugye nincs semmi bajod? – öleltem szorosan magamhoz.
- Igen, nincs semmi bajom. Semmi baj.
- Még, hogy semmi baj? Te felfogtad, hogy az előbb majdnem megölt az a démon? – akadtam ki.
- Tudom, fel is fogtam. Itt voltam, ha emlékszel rá.
- Jó, hogy emlékszem. Én is itt voltam. – ismét magamhoz szorítottam.
- Mi volt ez csajok? – jött le Carlisle a lépcsőn.
- Démontámadás. – dünnyögtem.
Odasietett Esme-hez, majd ugyan az a beszélgetés lefolyt kettejük közt is, mint köztem és Esme közt.
Az iskola simán ment, ami ezen a héten csodának számított.
Eljött a szombat. Mentünk játszani. Baseball-ozni. Mikor kiértünk a rétre Belláék már ott voltak. Nagyon rossz érzésem volt olyan, mintha nem volna minden rendben.
Elkezdtünk játszani. Nagyjából a játék közepénél járhattunk, mikor én jöttem. Olyat ütöttem, hogy magam is meglepődtem rajta. A furcsa érzésem felerősödött. Ebben a pillanatban megjelent egy árnyőr.
- Mi van? Eltévesztetted a házszámot? Itt nincs fényőr.
- Tudom én azt! – mondta, majd egy nyilat lőtt Esme gyomrába. Térdre esett. A következő Jasper-t célozta meg. Egymás után kettő. Végül Emmett-ben is landolt kettő. Jött Bella. Ő egyet kapott.
- Ne… - csak ennyi jött ki a torkomon. Megfagyasztottam a fickót, és az elmémmel létrehoztam egy tűzgolyót, hozzávágtam. Üvöltve elégett.
- Ki halhat meg legelőször? – kérdeztem szinte ordítva, kétségbeesetten.
- Bella. – vágta rá Carlisle. – Ő elvérezhet. A többiek tovább bírják, de siess! – mondta fájdalmas hangon.
Odafutottam Bellához.
- Edward gyere! – utasítottam. – Ha nem akarod, hogy elvérezzen, pontosan azt kell csinálnod amit, mondok. Tekerd a nyíl köré ezt a rongyot! – vettem le a fölsőmet. Igazság szerint, most nem is izgatott, hogy ki látja a melltartóm, és ki nem. Életek múltak a gyorsaságomon. – Ki fogom szedni a nyilat, neked meg rá kell nyomnod azt a sebre! Most! Nyíl! – szólaltam fel. A nyíl kijött, Bella pedig veszélyesen vérezni kezdett. – Edward vedd el a kezed, és a rongyot!
- Dehogy is! Elvérzik!
- Főleg, hogy ha itt tökörészünk továbbra is! Vedd el! – szóltam hangosabban. Edward elvette a kezét, meg a fölsőm, én meg a seb fölé tartottam a kezem. A seb gyógyult, főleg onnan tudtam, hogy Jasper egyre nyugodtabb lett, hogy nem érezte a vér szagát annyira. Begyógyult a seb. Teljesen. A fölsőmet elégettem gyorsan. Aztán futottam Esme-hez. Majdnem elkéstem. Belőle is kivarázsoltam a nyilat, de mivel vámpírt nem tudok gyógyítani, odavarázsoltam egy elsősegély dobozt, és mondtam Carlisle-nak, hogy kötözze be Esme-t. Odarohantam Jazz-hez. Innen is majdnem elkéstem, belőle is kiszedtem a nyilakat, majd bekötöztem a sebét. Emmett következett. Ő viháncolt.
- Mi van kiscsaj? Nem tudsz gyorsabb lenni? – nyögdécselte a fájdalomtól.
- Nyugi, mindjárt jobb lesz. Nem fogsz meghalni világos?! – vágtam a fejéhez.
- Oké. Értettem parancsnok. – nevetgélte. Eközben Rose mellette volt, szorongatta a kezét, és idegesen mondogatta, hogy nem lesz semmi baj. Kiszedtem a nyilakat, és őt is bekötöztem. Ha tovább bennük marad, akkor meghalnak. Mivel időben odaértem, egy napon belül begyógyul a sebük.
- Mi volt ez a nyíl? Miből van? – vizsgálgatta Carlisle.
- Muti! – mentem oda hozzá.
A kezembe vettem.
– Ez egy olyan fanyíl, amit először kifaragtak nyíl alakban, majd belefecskendeztek egy kis forró adamantiumot. A törhetetlen fém… Úgy képzeld el, hogy még a vámpírok sem képesek elpusztítani, sem semmilyen másik erő. Szóval, hogy tartósabb legyen, mivel ha egy vámpírba sikerül beledöfni egy fából készült tárgyat, akkor az meghal. Azért raktak bele adamantiumot, hogy biztos behatoljon a testünkbe. Agyafúrt… - nem bírtam folytatni. Belől emésztett a bűntudat. Utáltam magam. Majdnem meghaltak miattam a szeretteim.
„- Sara mi a frászért élsz? Miért vagy ekkora szerencsétlen lúzer?” – üvöltöttem magamban, majd elfutottam, be, mélyen az erdőbe. Sírtam és ordítottam, ahogy a torkomon kifért.
- Miért teszed ezt velem? – kiabáltam arcomat az égnek emelve. – Mit tettem, hogy szenvednem kell? – ököllel belecsaptam egy fába, s az kétfelé hasadt. – Miért? – ütöttem egy másikba. – Miéééééért? – kiabáltam az égnek.
Mikor szemeim ismét az erdőt pásztázták megpillantottam két nagyra nőtt indián fiút, kiknek tekintete azt sugározta, hogy nem értik mit teszek, és miért. Elméjük azt árulta el, hogy meglepettek, és mit sem tudnak arról, hogy mit keresek az erdőben. Értetlen arckifejezés, mérhetetlen bűz, kigyúrt felsőtest. Vérfarkasok.
- Mi van? Nem láttatok még vámpírt bőgni? – vetettem oda foghegyről, mogorván.
- Hát, ami azt illeti nem.
- Embry vagyok.
- Tudom. Te meg Jacob. – találtam ki.
- Ja. – helyeselt.
„- Ezt meg honnan tudja ez a vérszívó?” – gondolta Jacob.
- Onnan, hogy láttalak Bellával, és ha Bellával vagy és vérfarkas vagy egyszerre, akkor te csak Jacob lehetsz. – válaszoltam. – Amúgy lekattannál arról, hogy úgy hívsz, hogy vérszívó? Van nevem is. Sara. És nem tűnt fel, hogy együtt harcoltunk nem is olyan régen? Túl rossz a memóriátok. Mivel érdemeltem ki, hogy ilyen kedvesek vagytok velem? – ültem le egy kőre.
- Mi? Mi nem vagyunk kedvesek egy vérszívóval. – válaszolta az Embry nevezetű pasi.
- Valahogy sejtettem, ezért kérdem. De ha nem is, minek jöttetek ide beszélgetni? Szerettem volna egymagam emészteni magam, és az tudjátok, társaságban nem megy. – kenődtem szét tovább.
- Jó. – mondta Jacob, majd hátat fordítottak nekem, és megindultak.
- Ja, és vigyázz a határra! – figyelmeztetett Embry.
- Figyelj Embry! – léptem egész közel hozzá. – Nekem mentességem van a szerződés alól. Pontosabban egy okmányszerűség van a birtokomban, miszerint én akármikor, hétvégente, ünnepekkor, bármikor átléphetem a határt.
- Az nem lehetséges! Senki nem adhat neked mentességet, csak Sam. – mondta Embry.
- Téveszmékben hisztek, úgy látom. – kezdtem ingerült lenni, hogy mindent a szájukba kell rágni. – Megmutatom! – elővarázsoltam egy okmányt, amin Billy Black aláírása volt. – Valódi, és elpusztíthatatlan, mivel Zeusz villámával írtuk alá. Egy isten védelmezi ezt az engedélyt, és csak ő maga pusztíthatja el.
- Apa nem írna alá semmi ilyesmit. – hitetlenkedett tovább Jacob.
- Már pedig így van! Ha nem hiszed, kérdezd meg tőle. – tettem karba a kezem.
- Meg is fogom. – vágtatott el a farkas fiú társával együtt.
Hatalmas gondolkodásba estem. Nem szabad hagynom, hogy a démonok rám nőjenek. Így is eleget szívtak már miattam a barátaim és a családom.
Carlisle megjelent a fák közt.
- Nem kell elbújnod. – mondta lágy, kellemes, megnyugtató hangon. – Bárkivel megeshet az ilyen.
Leült mellém.
- Úgy sajnálom! – bömböltem a mellkasába temetve arcom. – A legutolsó dolog volna a világon az, hogy hagyom, hogy bajotok essen. – szipogtam.
- Semmi baj. Nem a te hibád.
- Ez jó vicc, mert pontosan az én hibám.
Amint kimondtam az utolsó szót megint előtörtek a könnyeim.
- Nem hittem volna, hogy látlak sírni. Azt gondoltam, hogy egy lélektelen szörnyeteg nem képes erre a roppan emberi képességre. – szólalt meg egy mély hang a hátam mögül.
Hátra kaptam a fejem. Egy fejvadász démont láttam. Mikorra meg tudtam volna nyikkanni megtámadott. Először engem aztán Carlisle-t. Egy hajszál híján, de megöltem a fejvadászt.
- Ki volt ez?
- Egy fejvadász démon. – tájékoztattam apát.
- Kire vadászott?
- Azt hiszem rám.
Ez bizonyította, hogy a körülöttem lévők nincsenek biztonságban. Az utóbbi események nagy hatással voltak a kérdésemre. Menjek, vagy ne menjek? Azt hiszem eldöntöttem…

2011. január 15., szombat

Az 1. pályázatom

Sziasztok!
Úgy döntöttem indítok egy pályázatot.:D Ez lesz az első…xD
Tehát a tudnivalók:


Jelentkezési határidő: 2011.01.30.
Leadási határidő: 2011.02.27.
Téma: fantáziavilág

Lehet fanfic vagy akár saját, mindegy. Adok pár címet hozzá meg egy pár szót. A címek közül kell kiválasztani bármelyiket, és azzal írni egy novellát nagyjából a témával kapcsolatban. A szavaknak mindenképpen benne kell lennie, viszont a szöveg környezete kötetlen. Lehet ragozva, akárhogy csak a szótő maradjon meg, Viszont úgy is bele lehet rakni, ahogy leírom őket.

Címek:
- Az áruló
- Vissza a múlta a jövőért
- Elveszett emlékek
- A múlt árnyékában
- Ország a tükörben

Szavak:
- szívem
- párna
- föld
- madár
- ékszer
- kút
- sötét
- robbanás
- támadásként
- veszteség
- halál

Azt hiszem ennyi szó bőven elég.xD

Terjedelem és kinézet:
Word-ben min. 5 oldal max. 20 oldal.
Betűtípus: Comis Sans Ms vagy Times New Roman
Betűméret: 12

Jelentkezés:
E-mail-ben vagy komiban.
Erre a címre küld a novellát: buza.virag97@gmail.com
Kérlek tűntesd fel az üzenet tárgyában, hogy a pályázatomra írtál.

Akármilyen kérdés vagy gond merül fel bennetek, akkor nyugodtan írjatok, szívesen segítek.:D
Légyszi hirdesd a pályázatot az oldaladon. Előre is köszi.:D
Szeretettel várom a jelentkezőket!:D
Puszszii
Bonnie

2011. január 13., csütörtök

16. Végzős buli a harc után

Sziasztok!
Bocsi, hogy kicsit elkéstem ezzel a fejivel. Rég kész volt már, csak csinosítottam rajta. De a következő hamarabb meglesz. Jó olvasást, várom a komikat!:D:D


16. Végzős buli a harc után

Kimentünk a tisztásra, a harc helyszínére. Edward nem tartotta jónak Jasper ötletét miszerint Bellának is ott kell lennie a közdelem során. A seregünket én szedtem össze.
- Khm! – köszörültem meg hangosan a torkom mindenki figyelme érdekében. – Mindenki legyen készen. Ki ideges?
Senki nem tette fel a kezét.
- Tartsátok észben, amit Jazz tanított. Alice, mikor érnek ide? – fordultam húgom felé.
- Kb. holnap reggel 8 körül érnek ide.
- Bella! Jacob! Edward! Jasper! Gyertek ide! – szóltam, majd körém jöttek. – Mi legyen Bellával? – fordultam a fiúkhoz.
- Nekünk van egy. – néztek össze tesóim. – Jacob elviszi innen. – folytatta Edward. – A bűze az újszülöttek számára ismeretlen lesz. Ami azt illet elég visszataszító is…
- Had ne kezdjek bűzelemzésbe… - vágott közbe Jacob.
- Edward úgy érti, elnyomja Bella szagát a te… aromádat. – „fordított” Jazz az utolsó szót lágyan kiejtve.
- Akkor gyerünk csajszi! – kapta fel Bellát Jacob.
- Töröld le azt a vigyort a képedről! – mosolygott Bella.
- Oké. Farkas parfüm akcióban.
Elmentek.
- Megváltozott a terv! Edward maradsz! Keresek egy megbízható személyt, aki megvédi Bellát. Különben meg Victoria ismeri a szagod Edward, rögtön tudná, hogy te Bellával vagy és megtalálna piszok gyorsan.
- De éjszaka vele leszek! – erősködött öcsikém.
- Rendben, de ezt vidd magaddal! – nyomtam a kezébe egy zsák nagyon büdös növényt. – Odafelé szórd szét azon az úton, amelyiken mész, visszafelé pedig tégy rengeteg tévutat. Ennyi pont elég lesz. Még Jacob aromáján is túltesz.
- Le lehet szállni az aromámról. – nevette nyersen Jacob és elindultak.
- Nem lesz semmi gáz. – ütögettem meg Edward vállát. – Hé, mindenki! Lesátorozunk. Úgy feküdjetek le, hogy reggel 6-kor kelés.
Odavarázsoltam egy csomó varázssátrat, mindegyikben volt meleg, élelem, innivaló és minden, ami kell.
- A tiéd ott vár fent a hegyen! – intettem Edward-nak.
Ő is elindult. Követte az utasításaimat szórási téren. Sétálgattam a holdfényben. Megláttam Angyalt és Buffy-t amint épp a sátrukba mennek. Utánuk siettem.
- Angyal! Beszélhetnénk négy szem közt? – kérdeztem.
- Nem is tudom…
- Gyere már! – unszoltam. – Buffy-nak nem lesz semmi baja. Hisz nem eszik meg a… - szünetet tartottam a drámai hatás érdekében – vámpírok.
- Ha-ha-ha. Roppan ironikus voltál. – adta meg magát.
Arrébb sétáltunk.
- Mi van köztetek?
- Semmi.
- Én se most jöttem ám le a falvédőről. Tehát?
- Tetszik. Nagyon tetszik.
- Te szerelmes vagy. – mondtam egy kicsit a kelleténél hangosabban.
- Nagyobb levegővel talán hangosabban tudnál kiabálni. – gúnyolódott.
- Legyél vele türelmes. Ő mégis csak egy 28 éves nő. Te egy kb. 200 éves vámpír vagy. Azért érzed a különbséget ugye?
- Persze. De ő nem akar elfogadni. Látom, hogy érez valamit irántam, viszont ő szerintem bunkózással akarja kifejezni.
- Várj amíg Buffy kezdeményez. – hagytam ott.
Visszavonultam a sátramba. 8 óra volt, de már mindenki aludt, aki csak tudott. Személy szerint én bámultam ki a fejemből, lelkileg erősítettem magam. Gyorsan elrepült az a pár óra. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hangos nyüzsgés jött be kintről. Kinéztem és megláttam az összes vámpírtársamat.
- Jó reggelt! – mondták majdnem egyszerre.
- Jó reggelt! A többiek? – érdeklődtem.
- Még alszanak. – mosolygott Carlisle.
- Akkor keltsük fel őket!
Bementem a Halliwell lányokhoz. Odahajoltam Phoebe fölé.
- Jó reggelt álomszuszék! – súgtam oda neki.
Ijedten felugrott és egy hatalmasat sikított miközben rám szegezett egy hatalmas botot.
- Én vagyok, hé! – tartottam fel a két kezem.
- Mi van már? – tápászkodott fel kómásan Piper.
- Szerinte Phoebe felkelt! – rakta a fejére Paige a párnát.
- Még egyszer ne merj megijeszteni! – tolta közelebb a botot.
- Te ezzel aludtál? – nevettem.
- Fel kell készülni a legrosszabbra. – mosolyodott el.
Mindenki kijött a tisztásra. Az éjjel hatalmas széllökések voltak. Adtam mindenkinek egy medált, amin van egy gomb, és ha azt megnyomják, nem fáznak.
- Te aztán ráérsz. – vizsgálgatta Damon.
- Ti nem tudtok valakit ajánlani, aki megbízható, gyorsan tud közlekedni és tudok neki gondolatolvasási képességet adni esetleg alapból tud? – adtam fel a nagy kérdést.
- Egy kocsi? – ajánlotta fel Rose.
- Annak nincs agya.
- Mondjuk Coop. – csuklott el a hangja Phoebe-nek.
- Na neee…
- Most nem rólad van szó, hanem Belláról! – lépett a hátam mögé Emmett. – Nem neked kell vele lenned. – súgta a fülembe.
- Igazad van. Phoebe idehívnád, kérlek? – adtam be a derekam.
- Coop! – kiáltotta el magát. – Szükségem van rád! Kérlek, segíts!
- Tudtam, hogy a szerelem… - jelente meg Coop, de gyorsan félbe is szakítottam.
- Nincs itt semmi féle szerelem! Arról van szó, hogy szükség lenne rád. Most vámpírtámadás lesz itt és neked Bellára kellene vigyáznod. Megteszed? – meséltem neki.
- Persze. De…
- Menj! Adok neked most gondolatolvasó erőt 24 órára! – húztam végig egy simító mozdulattal tenyerem az arca előtt. – Vigyázz rá! – küldtem Bella után.
Kb. 10 perc telt el és jött Jacob. Azután Edward. Egy órán keresztül melegítettünk be és gyakoroltuk el előröl az egészet.
- Akkor mindenkinek tiszta minden? – egyöntetűen bólogattak. – Kitaláltam este valamit. Leo, a te villámaidtól kisül a szemük. Olyankor egy kicsit fellágyul a bőrük. Itt jössz te a képbe Phoebe. Mész és lerúgod a fejét vagy ilyesmi.
- Jó ötlet. – helyeselt Leo. – De mit csináljunk a maradék egy órában?
- Egyetek valami könnyűt és ne igyatok sokat. – javasoltam.
- Én megnézem, mi van a kicsikkel. – célzott Piper a gyerekeire.
- Rendben. Kire bíztátok?
- A nagyira.
- Bízzátok apátokra.
- Oké. A nagyit pedig hozzuk magunkkal.
Leo és Piper el is tűntek. A többiek elkezdtek falatozni.
- Ugye nem baj, hogy eljöttünk? – hallottam meg egy ismerős hangot.
- Tanya! – tört rám a felismerés. – Hogyhogy eljöttetek?
- Rábírtuk Irina-t, hogy jöjjön, mert nélküle nem jöttünk volna. – válaszolta a farkasokra sandítva.
- Megbocsájtott?
- Nem hinném. De nektek segítünk nem nekik.
- Köszönjük, hogy végül úgy döntöttetek mégis eljöttök. – lépett mellém Carlisle.
- Semmiség. – lökte neki oda foghegyről Irina bosszúsan.
- Carmen! – sipítozott Alice és a nyakába ugrott.
- Szia! – köszönt meglepetten Carmen.
- Üdv! – lépett elő valahonnét hátulról Eleazar Kate-tel.
Jasper őket is beavatta az újszülöttek gyilkolásának technikájába. Eleazar nagyon erős volt még egy vámpírhoz képest is, és tudta is használni.
- Azt szeretném mondani – fordultam mindenki felé – hogy akiket név szerint ismerek, beosztom, hogy kié legyen. Már csak azért is, hogy az esélyegyenlőségek meglegyenek. Megfelel?
- Igen! – jött egyhangúan a válasz.
- Enyém Katherine. – jelentettem ki. – Ezen nem is vitatkozom senkivel. Kétség kívül ő a legerősebb, és én tudom minden mozdulatát, már rég kiismertem. Edward elvállalod Victoria-t?
- Persze. Elbírok vele. Mikor volt az a galiba… - utalt Edward James-re. – Tanulmányoztam a gondolatmenetét.
- Rendben. A harmadik legveszélyesebb Maria. Eleazar én rád gondoltam.
- Mikor volt időd ezen gondolkodni, amikor az előbb érkeztünk? – kuncogott Eleazar.
- Az utóbbi néhány perc bőven elég volt. Azért is gondoltam rád, mert te az erőddel, gondolatolvasó- és akaratbefolyásoló képességeddel elég nagy hatalommal bírsz ahhoz, hogy megöld őt.
- Woow, ezt nem is tudtam. – ámuldozott Emmett.
- Ó, hogy milyen sok minden van még amiről te nem tudsz. – nevettünk egyszerre Eleazar-ral.
- És a többiek? – kérdezte Sam.
- Lesznek még elegen, hidd el. – feleltem egy gonosz vigyor kíséretében. – Mindenkinek megfelel?
Jöttek a „Persze”-k és az „Igen”-ek.
- Alice mikor érnek ide? – kérdeztem egy idő múlva húgomat.
- 5 perc. – válaszolta.
Eközben megérkezett Piper, Leo és a falka többi tagja is. Felvettük a harci pozíciót. Mikor megláttam őket küldtem egy „Kezdődik!” tartalmú gondolatot Coop-nak. Emeltem egy hatalmas tűzfalat elénk, és feléjük löktem. Beterítette őket a láng. Nekiiramodtunk, csodák csodájára Kat-tel találtam magam szembe.
- Ironikus találkozás nem? – nevette.
- Ja. Ironikus halálod lesz, meghiszem azt. – támadtam rá.
Oldalra néztem egy pillanatra. Láttam, hogy Edward végzett Victoria-val, Eleazar pedig már majdnem felülkerekedett Maria-n. Ekkor kaptam egy hatalmas jobb egyenest Katherine-től, ami persze nekem nem fájt. „Elszórakoztunk” még egy darabig. Pontosan addig a pontig, míg én karót nem döftem a hasába. Észrevettem, hogy már csak én küzdök. 5 perce volt még élni. Csak egyet kellett volna tekernem a boton, hogy meghaljon, de nem tettem.
- Sosem gondoltam volna, hogy így ér véget a mi kis ismeretségünk. – néztem a szemébe.
- Én sejtettem. – lehelte. – Rajtad múlik.
- Mi?
- Élek-e vagy meghalok.
- Nem akarok.
- Ugyan te bolond! Végignézted, ahogy emberek százait nyírtam ki. Ez neked nem elég nagy indíték?
- Damon, mi legyen? Megöljem? – kérdeztem elcsukló hangon.
Odajött. Letérdelt Kat-hez.
- Szeretsz még? – kérdezte Kat.
Damon gondolkodóba esett. Néhány másodperc múlva megszólalt.
- A válasz egyszerű. – suttogta. – Nem.
- Miért?
- Tudod, ha a testvéremet megcsalod velem, azt mondod, hogy engem szeretsz jobban, de közben őt akkor… Minek szeresselek, ha te sem szeretsz?
- Igazad van. Téged sosem szerettelek úgy, mint Stefan-t. Bolond voltál, hogy feladtad miattam azt a szeretetet, amit az öcséd iránt éreztél.
- Őt sosem gyűlöltem úgy, mint most téged! – ragadta meg a botot.
- Most megölsz?
- Ennyi kijár nekem.
- Igen, ennyi kijár.
Damon megrántotta a fegyvert. Kat teste összeaszalódott. Damon-ban az önelégültség terjedt szét.
- Jól vagy? – raktam vállára kezem.
- Viccelsz? Végre bosszút állhattam rajta.
- Azt hittem szereted.
- 145 évig így is volt. De fordult a kocka mikor kiderült, hogy átvert.
- Nem csak téged. – jött oda Stefan.
- Szent a béke? – nyújtotta jobb kezét Damon az öccsének.
- Persze. – fogta meg Stefan a kezet, majd megölelték egymást.
- Ó-ó… - hangzott Alice-től.
- Mi az kedvesem? – ölelte át derekát Jazz.
- A Volturi. Idejön. A farkasoknak el kell tűnniük amilyen gyorsan csak lehet. 10 perc és megérkeznek.
A falka elhagyta a helyszínt. Beleolvastam Coop gondolataiba.
„- Minden oké?” – kérdeztem tőle gondoltban.
„- Elvagyunk. Nem is tudtam, hogy ennyi közös van bennünk.” – válaszolta.
„- Rendben, örülök. A harcnak vége, senkinek sem esett baja. Ezt mond meg Bellának is.” – válaszoltam.
- Bella jól van. – löktem oldalba Edward-ot. – Coop-pal egymásra találtak. – nevettem. – Elmegyek értük gyorsan.
Választ nem várva tűntem el, majd jelentem meg Belláéknál. Elhoztam őket a tisztásra. A Volturi éppen akkor érkezett. Jane végig mért mindent és mindenkit.
- Hmm… Szépen összegyűltetek. Nem hittem volna, hogy segítségetek is lesz. – tűnődött Jane.
- Te tudtál erről? – akadt ki Rose. – A Volturi-nak véletlenül nem az a feladata, hogy az ilyet megelőzze?
- Ne oktass ki arról, hogy mi a dolgunk. Hidd el nem nagyon volt még rá példa, hogy fölöslegesnek bizonyul a Volturi.
- Ha fél órával hamarabb jöttök, nem maradtok le semmiről. – szólalt meg Edward.
- Az ki? – mutatott Jane egy lányra, akit csak abban a szúrásban vettem észre.
- Megadta magát. Védelmet ajánlottunk neki. – felelte Carlisle.
- Ahhoz nektek nincs jogotok. – legyintett lekezelően.
Ökölbeszorítottam a kezem és elszámoltam 10-ig, hogy ne menjek neki. Nem nagyon jött be.
- A kutyáddal beszélj így, ne az apámmal! – kiáltottam rá.
- Félix, azt hiszem változtatásokra lesz szükség. – fordult a testőr felé rám se hederítve.
- Ő sem fog bántani! – folytattam, mert tudtam, hogy ez a szándéka. – Félsz tőlem! Attól tartasz Jane, hogy a kis pitiáner erőd nem hat rám, mert kivédem. Ő sem fog bántani, mert a barátom. – mutattam Félix-re.
- Kérvényt kell benyújtsak neked, hogy elvégezd a kötelességedet? – korholta le Jane Félix-et.
- Sajnálom. – indult el a testőr a lány felé.
A következő pillanatban a lány felüvöltött majd megsemmisült.
- Nem igaz. Neked semmi se szent? – ráztam a fejem.
- Csak a Mester. – nevetett fel kárörvendően és elmentek.
- Ilyenkor legszívesebben kivájnám a szemét egy kávéskanállal.
- Ne feledd el, hogy ki vagy. – emlékeztetett Carlisle.
- Nem fogom. Tudod, ilyen helyzetekben általában segít, ha elszámolok magamban 10-ig. Jane-nél, ha 2000-ig számolnék, az sem működne.
- Mindegyik ilyen reménytelenek? – bújt elő az erdőből Sam és a falkája.
- Nem. Csak Jane tisztel meg ezzel engem. – húztam el a számat. – Ti mióta vagytok itt?
- Olyan 40km-re lehettünk, mikor meghallottuk a sikítást. – felelt Quil.
- Szóval mehet a buli? – csiripelte Alice. – Persze itt mind meg vagytok hívva.
- Miért ne? – helyeselt mindenki.
Hazamentünk. Csodák csodájára a ház díszbe verve várt minket. A többi vendég is hamarosan beszivárgott. Egy-egy pohár pezsgőt raktam a harci csapatom tagjainak a kezébe.
- Igyunk…
- Igyunk a győzelemre! – szakítottam félbe Carlisle-t.
- Igen arra. – nevette el magát.
Mindenki kortyolt egyet, még az én családom is ivott.
- Volna egy bejelenteni valóm. – köszörült meg Edward a torkát.
Már megint mit akar… Akaratlanul is meghallottam a gondolatait. Házasság?
- Te? – bukott ki belőlem. – Rossz kisfiú! – löktem oldalba mosolyogva.
- Te kis szemét gondolatolvasó. – dünnyögte az orra alatt méltatlankodva.
- Az mind szép és jó, hogy ti tudjátok, de ebből mi semmit sem értettünk. – tapintott a lényegre Emmett.
- Bella és én… - habozott egy kicsit. – Bella és én összeházasodunk.
- Hogy tudtam. – adott egy ötöst Alice.
- Ti tudtátok?
- Ha két médiummal laksz egy fedél alatt, akik közül az egyik még gondolatolvasó is ne próbálkozz többet észrevétlenül magadban ujjongani, mert az fülsértő. – kuncogtam.
- Mi? – Jacob szája majdhogynem tátva maradt.
Annyira szorongatta a poharat, hogy az elpattant a kezében.
- Sajnálom. – sütötte le Bella a szemét.
Jacob sarkon fordult, de nem indult el.
– Jake várj! Kérlek ne keljen köztetek választanom. – kiszöktek a szeméből a könnyek. – Mert akkor őt választom.
Jacob mint akit valagon rúgtak úgy tűzött ki a házból.
- Azt hiszem, nekünk most mennünk kell. – sütötte le Sam a szemét.
- Viszlát! – köszöntünk el.
- Sziasztok! – hallatszott felőlük.
Egész éjjel buliztunk. Csodálkoztam Bellán, nem hittem volna, hogy csak így túllép ezen a dolgon. Hajnal felé lassan elszivárogtak az emberek, de én ezt már nem vártam meg, elmentem a szobámba. A rengeteg pia elnyomott az öntudatlanságba, valamiféle ájulási állapotba.

2011. január 7., péntek

Allice pályázatára

Sziasztok! 
Jelentkeztem Allice pályázatára. 1. lettem.:D:D
Itt a novella. Pici csúnya beszéd is van benne.xD Olvassátok el és légyszi írjatok komit.:D:D


A Volturi követe

- Történt egyszer réges-régen, hogy megszületett a Megmentő. – kezdtem bele a történetbe. – A Volturi rátalált és vámpírrá tette, nem tudta ki Ő. Hozott magával a kastélyba egy követ. Kinevezték a Volturi követének, mert nála erősebb és befolyásosabb nem volt. A követi cím azt jelképezte, hogy mikor ő ment valahová az egész Volturit képviselte, és ő tartott rendet Volterrában meg hasonlók. A tulajdonosát hatalmas erővel, hatalommal ruházta fel, ami elvakította. Egy éjjel a Megmentő minden erejét kiszívta a kő. Gyorsan elrejtette, hogy senki se találja meg soha. Azután meghalt. A legenda szerint a kő még mindig itt van a kastélyban. Vagy alatta. Aki megszerzi a követ az birtokolhatja a Megmentő összes erejét, így az által Ő lesz a Megmentő. – valószínűleg befosattam mindenkit, mert ledermedten ült mindenki körülöttem.
- Honnan vetted ezt a hülyeséget? – sétált be Marcus.
- Ez az igazság. Tudod, ha kinyitnál néha pár régi könyvet…
- Mint Shakespeare?
- Mondom régi.
- És miért Megmentő a neve? – szólalt meg Alec.
- Mert a világ megmentésére született. Neki kellett volna vigyázni rá, hogy senki se használhassa a követ. Végül rajta csattant, mert a hatása alá került, nem tudott rá vigyázni. Remélem, senki sem találja meg, hisz akkor az emberiség kihalna. Megölné őket. A kő az ember ellen hangol. Viszont ha meglenne, akkor ismét lenne Volterrának követe…
- Quinn, kicsim ne beszélj bolondokat! – érkezett meg apa, vagyis Aro.
- Miért nem hisztek nekem? Attól, hogy még nem hallottatok róla miért nem lehet igaz? – erősködtem.
- Lehetnél te Volterra követe. Te vagy itt a legerősebb mindenki közül. – mutatott a lényegre Alec.
Sose szerettem ezeket a „magas rangú” dolgokat.
- Hagyjad már! Majd pont én mi? – sétáltam el.
Ami azt illeti nem hagytam annyiban ezt a köves dolgot. Előszedtem a legrégibb könyvemet. Az állt benne, hogy a Megmentő neve Balthazar. Az ő egyenes ági leszármazottja fogja megmenteni a világot a pusztulástól. Amint a kő napvilágra kerül a leszármazott is megjelenik. Egy személynek kell majd kiképezni, hogy hatalmas varázsló lehessen. Ezen gondolkoztam egész délután. Azt is kiszűrtem, hogy én nem lehetek a kiképző, mert nekem nincs mágikus hatalmam.
- Hali Quinny bébi! – ölelt át hátulról Alec és zökkentett ki a gondolatmenetemből.
- Szia. – adtam egy puszit a szájára.
- Gusztustalan. – jött el mellettünk Jane.
- Tényleg? – hosszan megcsókoltam.
Jane olyan gyorsan elhúzott, mint akit valagba rúgtak. Jót nevettünk rajta.
- Van egy kérdésem. – törtem meg a csendet.
- Mi az szerelmem?
- Miért gyűlöl engem ennyire?
- Szerintem azt hiszi, hogy elveszel engem tőle és nem marad belőlem neki semmi.
- De ő a testvéred…
- Ez az.
A szobámba mentünk. Szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Alec az ágyra fektetett. Már nem volt rajtam nadrág mikor apa benyitott. Ó, hogy a… Meg sem tudtunk szólalni. Alec égett, mint a rongy. Szegény… Apa sem álldogált tovább, inkább kiment.
- Ez rohadt égő volt. – tápászkodott fel szerelmem.
- Nekem mondod? – kezdtem felöltözni.
Puszit nyomott a homlokomra, majd elhagyta a szobámat. Megfürödtem és lefeküdtem. Hajnali kettő felé elmentem apa szobájához. Benyitottam, mivel ő sem tud kopogni. No, úgy találtam őt Sulpicia-val, mint ő engem Alec-kel. Eszem ágában sem volt kimenni.
- Azt hittem 20 év alatt csak megérted, hogy szeretem Alec-et és ezen nem fog változtatni semmit akárhányszor is ránk rontasz. – kezdtem higgadtan. – Ha megkérhetlek, ne tedd tönkre az életemet.
- De ő egy testőr Quinn! Nem vagytok egymáshoz valóak. Nem a te rangodhoz méltó.
- Ezt pont te mondod, mikor itt hetyegsz… vele? Ő sem olyan „rangos”, mint te mégis vele vagy.
- Ez más…
- Nem. Ez teljesen ugyan az. – szakítottam félbe.
Könnyek szöktek a szemembe, bár fogalmam sem volt miért. Visszamentem a szobámba. Út közben összefutottam Dem-mel.
- Kérlek, most hagyj békén! – intettem felé.
Másnap reggel szerelmem „keltett fel”.
- Tudod, ha nem ismernélek, azt hinném hazudtál. – nézett rám.
- Miről beszélsz?
- Vár a kérőd odalent. – csapta be maga után az ajtót.
Micsoda? Kérő? Na, jó most telt be a pohár. Csörtetve kirohantam a trónterembe. Csak egy póló és egy bugyi volt rajtam, semmi más. Felöltözni elfelejtettem.
- Az előbb a szerelmem azt mondta nekem, hogy: „Tudod, ha nem ismernélek, azt hinném hazudtál.” – kiáltottam apámra. - Én néztem rá, mint egy birka, mert fogalmam nem volt róla mi történt. Erre közli velem, hogy a kérőm itt vár lent? Mond apa te megbolondultál? Vagy esetleg az este a füleden ültél, hogy nem értetted mit mondtam?
- De kicsim, nagyon is értettem. A prédikációd arra ösztönzött, hogy férjhez adjalak.
- Abból nem eszel. – fordultam sarkon.
- Várj! – kiáltott utánam a „kérőm”. – Nem akarlak feleségül venni, elnézést a kellemetlenségekért. Tudtam, hogy másképp nem jutok be. Azért jöttem, hogy kiképezzelek. Te vagy Balthazar utódja, te vagy az, akinek a feladata a követ elpusztítani. Varázsló vagyok. Meg fogok neked mindent tanítani a mágiáról minél gyorsabban.
- Azért vagy te ilyen öreg…
- Kikérem magamnak! Csak 1500 éves vagyok.
- Én meg 1672. Nyertem. – nevettem el magam. – Amúgy mi a neved és kije vagy te Balthazar-nak? Mert úgy tudom, az egyik tanítvány képezheti ki a következő Megváltót.
- Állok szolgálatodra. – hajolt meg nekem.
Apa még mindig dermedten állt. Nem fogta még fel mi is történt.
- Azt akarod mondani, hogy a lányomat varázslónak akarod kiképezni?
- Igen. Ez mindenki érdeke. Ha kihalnak az emberek a vámpírok is kihalnak. Állatok se maradnak meg a túlnépesedés és a táplálékhiány miatt igaz?
- Rendben. Akárhová mehettek gyakorolni, de az Volterrán kívül legyen.
- Oké. Helyet nem tudsz ajánlani? – érdeklődtem.
- Mondjuk…
Két perc „hatásszünet”.
- Cullen-ék. – szólalt meg Caius.
- Ha a te véleményedet kérem, téged kérdezlek. – kicsit zabos voltam aznap reggel.
Mire azonban kimondtam rájöttem, hogy nem is mondott annyira hülyeséget.
- Hmm… Nem is olyan rossz ötlet… - töprengtem. – Bocsi az előbbiért. – sütöttem le a szemem.
- Nincs gond, már megszoktam.
- Nem is vagyok mindig ilyen!
- Most is olyan vagy. – mosolyodott el.
- Akkor felhívom Carlisle barátomat, hogy odaköltözhettek-e. – tárcsázott apa.
- Ez testőr is kell. – furfangoskodtam. – Alec velem jöhetne. – vetettem be a boci szemes trükköt.
- Hát legyen.
A nyakába ugortam és millió „köszi”-vel halmoztam el.
- De nehogy egyel többen jöjjetek haza.
- Hé! – löktem oldalba.
Azonnal megkerestem Alec-et. Elújságoltam neki mindent. Megértette a helyzetet és természetesen jönni akart velem. Carlisle belement a költözésbe. Apának csak egy kikötése volt az elmenetelemmel kapcsolatban: kineveztek a Volturi követének. Még a kinevezés napján elindultunk. A végén Dem is csatlakozott hozzánk. A repülő út gyorsan telt el. A reptéren Cullen-ék vártak ránk.
- Sziasztok! – köszöntem mikor odaértem hozzájuk.
- Üdvözöllek benneteket Forks-ban. Aro már tájékoztatott miért utaztok ide. – köszöntött Carlisle minket.
- Rég találkoztunk. Jó színben vagy. – mosolyodtam el. – És köszi. – mutattam a szememre.
Ő tudta, hogy a vegetáriánus létre gondolok, de a többiek nem értették.
- Csak a te érdemed. Feladhattad volna, de nem tetted. – legyintett. – Segítsek? – mutatott a csomagjaimra.
- Elbírom én is.
Egy nagydarab sráchoz kellett beülnöm Alec-kel.
- Vezethetek? – kockáztattam meg.
- Van jogsid?
- Persze. Minden 5 évente áthamisítjuk rajta az évet, de alapjában véve letettem.
Elfoglaltam a helyem, Alec hátra ült.
- Kérlek Quinny ne törd össze. – jegyezte meg halkan.
- Ő? – mutatott rám a nagydarab pasi.
- Ne várd meg míg lakott területen kívülre érünk. – nevettem el magam.
A házhoz érve Emmett – út közben megtudtam a nevét – el volt képedve a vezetési technikámon. Szivem és én egy szobát osztoztunk, aminek nagyon is örültem. Dem jobb oldalt a „mentorom” pedig bal oldalt kaptak szobát. Mentorommal még aznap délután elkezdtük a gyakorlást. Kaptam egy kézre húzható ékszerféleséget. Kék topázkő volt a tenyér részén. Az vezette a tenyerembe az energiát. Mind kér kezemre kaptam, úgy erősebb.
- Mikor állok majd készen a kő elpusztítására?
- Mikor ezek nélkül is képes leszel varázsolni. – mutatott a tenyeremre.
- Mi is a neved?
- Arthur.
Sokat tanultam már ezen az első órán. A következő két hétben egyfolytában tanultam Arthur-tól minden egyes nap. Kicsit elhanyagoltam szerelmemet, de ő ezt megértette, hisz tudta mire vállalkoztam. Kaptam egy szabadnapot. Esme Cullen maradt otthon velem. Alec és Dem elmentek vadászni szigorúan Forks-on kívül. Egészen összebarátkoztam vele. Beszélgettünk és olyan nem tudom-os kéztartást vettem fel. Megmozdult mind a két irányban lévő bútor. Majd hanyatt estem a meglepetéstől. Mindent elmeséltem Arthur-nak. Nagyon büszke volt rám. Azt mondta, hogy már majdnem készen álltam.
- Valamit el kell mondanom. – sütötte le a szemét Arthur. – A követ nem csak te akarod megtalálni. Úgy hívják Max. Őt meg kell ölnöd ha kell, hogy ne árthasson senkinek.
- Rendben.
- Valaki szólított? – jött felénk egy szakállas férfi. – Kitettél magadért Arthur. Látom megtaláltad Balthazar utódját.
- Eltaláltad seggfej. – mosolyogtam rá. – Arthur azt mondta meg kell öljelek ha kell. Én készen állok rá.
Max eltűnt.
- Ügyes voltál. – puszilt meg Alec.
- Utána kell mennünk. – tettem fel az i-re a pontot.
- A számból vetted ki a szót. – felelt komolyan. – Csak mi megyünk.
- Én is úgy gondoltam. Nyugi kicsim minden rendben lesz. Nem búcsúzom el. Vissza fogok jönni és megteszem. Szeretlek. – csókoltam meg.
- Én is téged.
Max után mentünk. Túlkésőn értünk oda. A kő már nála volt.
- El kell venned tőle. Elterelem a figyelmét. – javasolta.
Közelebb ment hozzá. Láthatatlanná tettem magam.
- Max miért csinálod ezt? A legjobb barátom voltál.
- Rájöttem, hogy semmi keresni valóm nincs a jók oldalán. Hisz nem hazudtolhatom meg saját magam. Ez vagyok én.
Egy energiagömböt lőttem rá. Hasra esett tőle, de nem nagyon lett baja. Ő tűzlabdát lőtt felém. Arthur a gömb és közém ugrott.
- Mit csinálsz te barom? – élesztgettem.
- Túl fontos vagy, hogy meghalj. – suttogta.
- Oké Max! Nem vagyok a csicskásod, hogy csak úgy elvegyél tőlem dolgokat.
Egy hatalmas energia gömböt kezdtem csinálni. Ahányszor belelőtt a tűzlabdáival annál nagyobb és erősebb lett. Végül hozzávágtam. Elporladt a kővel együtt. Arthur-hoz futottam.
- Sikerült. Látod?
Elsírtam magam. A könnyeim eláztatták a fölsőjét.
- Érek én ennyit? – lehelte.
Csak ekkor vettem észre, hogy életben van.
- Ez hogy lehet? Meghaltál.
- Nincs erősebb varázs a szeretetnél.
- Mit is mondjak… Egészen megkedveltelek ez alatt a pár hét alatt.
Megöleltem.
- Nos. Boldogan mondom, hogy kiérdemelted a rangot Volturi követe.
- A családomat képviselni a legjobb. – nevettem el magam.
Hazatértünk. Alec nyakába ugrottam.
- Sikerült.
Megcsókolt én visszacsókoltam.
- Milyen jó, hogy nem búcsúztam el. – nevettem.
Ezen mindenki nevetett bár annyira azért mégsem volt vicces. Megköszöntük Cullen-éknek a vendéglátást és hazatértünk.
- Nekem mennem kell. – köszönt el Arthur.
- Sosem felejtelek el se téged se azt, amit tanítottál. – öleltem meg.
Elment. A trónterem felé vettük az irányt.
- Jaj, kicsim! Annyira hiányoztál. – szorított magához apa.
- Te is nekem.
- Kivételesen nekem is. – fújta ki a levegőt Caius.
- Mindannyiunknak. – tette hozzá Marcus.
A következő pillanatban Alec elém állt és féltérdre ereszkedett.
- Quinn Amanda Volturi a Volturi követe. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
Villámcsapásként ért ez az egész.
- Én… én… - elakadt a szavam.
Alec arcára kiült a rémület. Azt hihette nemet akarok mondani.
- Igen. – mondtam végül.
Az ujjamra húzta a gyűrűt. Egy hét sem kellett a házassághoz. Aminek a legjobban örültem – a házasság mellett – az, hogy apa végre belenyugodott szerelmembe, nem mondta többet a rangos dolgot. Ettől kezdve Mrs. Volturi lettem a Volturi követe.