Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen soká hozom a frisset. A konyhát felújítjuk, sok dolgom van. Hoztam néhány képet a nyaralásról, a fejezet alatt találhatók.
Remélem tetszik a friss, jó olvasást, várom a komikat! :D
24. Bella és
Edward esküvője 2/2
Damon a kanapén
henyélt, Stefan meg egy fotelben lapozgatott egy könyvet mikor benyitottam.
Természetesen azonnal felpattantak.
- Sziasztok,
édeseim – borultam a nyakukba.
- Szia – köszönt
Stefan, majd elengedtem őket.
- Nem is tudtam,
hogy ilyen jó barinők vagyunk – rebegtette meg felém az ujjait Damon.
- Rájöttem, hogy
nincs semmi jó a mérgelődésben. Tehát úgy döntöttem megbocsájtom, hogy a
sógornőmet akartad felhasználni a házamba való bejutáshoz – vigyorogtam rá.
- Hú – törölte meg
a homlokát -, most aztán milyen jó lesz nekem.
Beadtam nekik az
esküvőre invitáló szövegemet.
- Hát, nem tudom.
Van elég dolgunk – vakarászta fejét Stefi.
Ekkor megláttam
egy lányt a nappaliban, a hátuk mögött. Úgy nézett ki, mint Katherine.
- Aki
Katherine-nek érzi magát, az nyújtsa fel a kezét – mondtam.
Senki sem
nyújtózkodott.
- Akkor ezt
tisztáztuk.
- Nem is tudom.
Itt van ez a Tyler Lockwood-os ügy – tűnődött Stefan.
Kiolvastam a
gondolataiból a történteket, ahogy végigpergette az emlékképeket a fejében.
Átgondoltam a dolgot.
- Veszélyes lehet
Elenára nézve – helyeseltem. – Tehát, ha te jössz, Elena is jön – összegeztem.
- Valahogy úgy. De
nem hiszem, hogy Jenna elengedné Elenát egy vadidegen esküvőjére. Alaric meg
nem engedné Jenna-t.
- Alaric Saltzman?
– szakítottam félbe Stefi-t.
- Ismered? –
érdeklődött Damon.
- Nem nagyon. Csak
Isobel jóvoltából egy kicsit. Egy párszor találkoztam vele. Ennyi az egész –
mondtam el a történteket. – Folytasd!
- Bonnie nem
engedné Elenát egy vámpírokkal teli házba, Jeremy meg ezek mellett nem
maradhatna itthon egyedül Jhon-nal.
- Akkor a mi kis
Caroline-unkról se feledkezzünk meg. Egy új vámpír. Nem maradhat felügyelet
nélkül, különben adtunk a szarnak egy pofont. Az egész hercehurca a szegény,
védtelen nyuszikákkal semmibe vész – szólt közbe Damon. – De kezdeni kéne
valamit ezzel a Tyler gyerekkel is.
- Ha jól számolom
plusz 6 fő ugye? – kérdeztem.
Mindhárman
bólintottak. Előkaptam a telefonomat, felhívtam Edward-ot és felvázoltam neki a
helyzetet.
- Jöjjenek ők is,
ha Stefan barátunk társasága csak ennyit múlik – egyezett bele öcsikém.
Letettem a
telefont.
- Jönnek ők is –
közvetítettem.
Varázsoltam még 6
meghívót, Elena kezébe nyomtam őket.
- Ezeket add oda
kérlek az említett személyeknek. 1 a tiéd - tettem hozzá.
- Nemleges választ
nem fogadunk el – nevettem.
- Megöltem Őt! –
suttogta Damon maga elé meredve. – Akkor miért lenne Elena Ő? Gondolod, hogy
képes újraéledni? – fordult végül felém.
- Kat-tel
kapcsolatban soha, semmi sincs kizárva. Amióta ismerem a „lehetetlen” szó
átértékelődött benne, jelentéktelenné vált, értékét vesztette. Elképzelhető,
hogy talált egy utat. Ha így van, fogalmam sincs mi az – magyaráztam.
Damon
elfehéredett.
- Nyugi újdonsült
legjobb barátom! – veregettem meg Damon vállát. – Megvédelek – kuncogtam.
- „Újdonsült
legjobb barát”? Akkor mi voltam, mikor az ágyamból estél ki reggelente, mert el
kellett menned ide meg oda? – kérdezte Damon némi cinizmussal a hangjában.
- Azok csak testi
vágyak voltak. Sosem mondtam, hogy nem nézel ki szívdöglesztően. Jut eszembe:
te sem tiltakoztál ugye?
- Egy nőnek meg
kell adni… amit meg kell adni. Így is a többnél is többet igényeltél belőlem
bizonyos téren.
- Sosem hallottam
panaszt így… kiélveztem a dolog egyszerűségét.
- Oké te vadmacska
– morrant fel végül játékosan Damon.
Lassan felemeltem
a jobb kezemet tenyérrel magam felé égnek meredező ujjakkal, majd megmutattam
neki szép hosszú középső ujjamat.
- Még egyet
beszólsz és ezt a seggedben fogod találni. Jaj, várj! Előtte gumikesztyűt
húzok. Tudod, a higiénia…
Rám öltötte
nyelvét.
- Megyek, megnézem
ezt a Tyler-t. Hátha megtudok valamit. Hol lakik? – kérdeztem.
- A polgármester
fia. Vigyázz, Carol érzékeny lélek – igazított útba Damon.
- Nála is
benyaltad magad? Ezdeszép…
A polgármester
háza felé vettem az irányt. Útközben megkérdeztem egy pasit, hogy jó úton
megyek-e, azt mondta igen. Egy barna hajú hölgy nyitott ajtót a csöngetésemre.
- Jó napot! A
nevem Carol Lockwood. Miben segíthetek? – üdvözölt.
- Tyler-t keresem.
Itthon van?
- Igen, jöjjön
csak – invitált be.
- Szép ház! – dicsértem.
- Ki az anya? –
jött le egy jó kondiban lévő srác a lépcsőn.
- Egy hölgy, téged
keres.
Egy ismerős fazon
jött le Tyler – valószínűleg ő volt az – mögött. Arcon vágott a felismerés.
- Mason… -
mindössze ennyit bírtam kinyögni.
Ő is ugyanígy
meglepődött.
- Mit keresel itt?
- Ezt én is
kérdezhetném tőled – vágtam vissza.
- Történetesen a
bátyám házában vagyunk – mutatott körbe. - A halott bátyám házában vagyunk –
hangsúlyozta a halott szót.
- Oh, részvétem.
De nem is tudtam, hogy ennyire érdekel a családod. Mikor is találkoztunk
utoljára? 2-3 éve? – tűnődtem.
- Nem érdekel a
szánalmas kis próbálkozásod, hogy távol tarts Kat-től.
- Ugyan, hisz nem
is hozzád jöttem… Most, hogy mondod. Hogy van a barátnőd?
- Egy ideje nem
láttam – vallotta be.
- Én igen. Talán
egy sírban oszlik az úr szélén – néztem méllyen a szemébe.
- Tessék?
Megölted? – valószínűleg vette az adást, riadt tekintete ezt tükrözte.
- Csak vicceltem –
nevettem, habár ez csak a közönségnek ment, ő tudta, hogy miről van szó. – Bár
legutóbbi találkozásunknál nem állt éppen a helyzet magaslatán.
- Bántottad?
- Én nem bántottam
– hangsúlyoztam, hogy nem én öltem meg. – Most viszont mennem kell, minden
kérdésemre választ kaptam.
- Ezt hogy érted?
– szólt közbe Tyler.
- Egy vér vagytok
nem? Amilyen az egyik – néztem Mason-re – olyan a másik – néztem Tyler-re. –
Elnézést a zavarásért.
Visszamentem a
Salvatore házba.
- Mért nem
hívtatok fel? Rég megmondhattam volna, hogy milyen ez az átkozott család –
dobogtam a lábammal.
- Átkozott? –
vonta fel a szemöldökét Damon.
- Mason vérfarkas.
Mivel a bátyjának a fia Tyler ezért több mint valószínű, hogy ő is. Csak még
nem váltotta ki az átkot, ugyanis ahhoz meg kell ölnie egy ártatlan embert.
- Mikor balesetük
volt, egy rendőr valami furát látott a szemében – emlékezett vissza Damon.
- Caroline
majdnem… - kezdett bele Stefi.
- …meghalt –
fejeztem be. – Nos, megoldottam az eget rengető problémátokat, de nekem most
mennem kell. Van még 1000 dolgom.
Mikor hazatértem
Lilly-nek és Angie-nek a kezükbe varázsoltam a meghívókat, az állandó
lakhelyüket sose tudtam, lehet nincs is. Összeszereltem a garázsban a boltívet
Emmett közreműködésével, aki az érkezésem előtt a kémény javította. Szóvá is
tettem neki, hogy mért pont most csinálta mire egyszerűen válaszolt.
- Nekem nem
adtatok munkát. Ezt meg valamikor úgyis meg kellett volna javítani tehát…
Ahogy befejeztük a
szerelést, visszamentünk a házba ahol már mindenki ott volt.
- Hogy ment? –
kérdeztem.
- Minden rendben
volt, most már papír szerint is Cullen vagyok – ölelt át hátulról Riky.
- Elintéztem a
koszorúslány ruhát. Pontosan lerajzoltam mit akarok. És megadtam a
ruhaméretünket – huppant le Alice egy székre. – A menyasszonyi ruha pedig…
ti-tok – döntötte balra majd jobbra a fejét.
- Akkor minden
tökéletes – összegeztem.
- Eddig… -
ropogtatta meg az ujjait Emmett egy ördögi kacaj kíséretében.
- Jaj, ne legyél
már vészmadár – tromfolta le Esme. – Minden jól megy.
Teltek a napok,
egyre hasznosabban. Nagyon örültem, mikor a nagy napon kinéztem az ablakon és
láttam, hogy nem esik az eső. Az esti leánybúcsú elmaradt. Edward szerint
„pihennie kell a menyasszonynak”. Micsoda baromság… Persze a legénybúcsú nem
maradt ám el. Jellemző. De azért szemétkedtem öcsikémmel egy kicsit.
- Felhívtam a
sztriptíztáncosnőt és mondtam neki, hogy készüljön fel egy éjszakai kalandra,
és adtam neki rólad egy fényképet, ahogy kérted. Ő végül megmutatta az egy szál
tangáját, amiben táncolni fog. Hidd el, az csak elől takar – hazudtam egy
történetet.
Bellának
elkerekedett a szeme, síri csend honolt az egész házban, amit Jasper tört meg
egy hangos nevetéssel.
- Ezt beszívtad –
bokszolt bele Edward vállába.
- Nagyon köszönöm
– kezdett bele udvariasan Edward. – Elmondanád, hogy mikor is kértelek meg rá?
- Soha. Ezért nem
is tettem meg – mondtam, mintha ez magától értetődő lenne – az is volt.
Bella felébredt
éber kómaságából és jót mosolygott a tréfán.
Az éjszaka
elrepült, reggel mindenki készült, helyére került a maradék berendezés, Esme
elkezdte sütni hatemeletes tortát. Bella délben jött, Alice és Rosalie
kicicomázták. Beálltam az ajtónyitónak. Csengettek. A Denali klánt pillantottam
meg. Megköszörültem a torkom.
- Legyenek
üdvözölve a Cullen rezidencián – tettem egy beinvitáló kézmozdulatot.
Carmen és Eleazar
egymásra néztek, majd elnevették magukat. Mindenkinek adtam két puszit és egy
ölelést, majd jöttek a következő vendégek. A drága Damon-nel találtam magam
szemben.
- Vigyázz! –
hallottam a hátam mögül, hátrakaptam a fejem, a kert felé néztem és megláttam a
girlandokon csüngő Carlisle-t.
- Az le fog –
kezdtem bele – szakadni – de mire a végéhez értem, már apa a földön hasalt egy
kupac girland alatt. – Jól vagy? – kiáltottam oda neki.
- Ennél már
durvábbat is túléltem – nevetett, majd feltápászkodott.
Visszatereltem a
figyelmemet az érkezőkre.
- Stefi, nem
gondolod, hogy egy kicsit hamar jöttetek? Bocs, de még fél három sincs és lenne
néhány mágikus elintéznivalónk – céloztam.
„- Csak Jenna nem
tudja – üzente gondolatban.” – Bocsáss meg, kicsit elnéztük az időt – mondta
végül.
-
Kerüljetek beljebb Jenna, Alaric, Jeremy, Bonnie, Elena, Caroline és Tyler.
-
Velem mi lesz? – csapott a combjára Damon.
-
Nagyon figyelj „új legjobb barátnőm”, mert csak egyszer mondom el. Ez nem az én
napom, nem is a tiéd, hanem Edwardé és Belláé. Csak egyszer lássam meg, hogy olyat
teszel, ami veszélyezteti ennek az eseménynek a tökéletességét, én magam váglak
ki a csukott ajtón. Remélem érthető voltam. Ja, és azt ugye mondanom sem kell,
hogy utánad megyek és olyat teszek, hogy magam is… nem, nem bánok meg.
-
Nem állt szándékomban tönkretenni semmit.
-
Neked egyenesen tilos a fenti hálószobák közelébe mennek, a lépcső aljától nem
mehetsz tovább akár egyedül vagy, akár nem – mutattam felfelé. – Itt lesznek
szingli nők. Olyanok, akik kedvesek a számunkra. Még csak ne is gondolj rá,
hogy felszeded bármelyiküket is. Nagyon gyűlölik az olyan férfiakat, akik valami
egyszer használatos tárgynak nézik őket. Magam mutatlak be nekik és el is
mondom ki, hogyan tud majd kiherélni, ha megbántod őket. Eléggé kemények –
mosolyogtam rá.
-
Értettem, főnök.
-
Akkor legyél üdvözölve szerény hajlékunkban. Kérlek, fáradj be – álltam el az
útjából.
Ebben
a pillanatban valaki kilépett a fák mögül.
-
Szép a házatok Sara – lépett ki az árnyékból.
-
Mit keresel itt Mason?
-
Ugye nem hitted, hogy hagyni fogom az unokaöcsémnek, hogy besétáljon az
oroszlán barlangjába?
-
Ez csak egy ártalmatlan…
-
Egy ártalmatlan Cullen esküvője? – vágott a szavamba.
-
Bocsáss meg, de csak meghívóval jöhetsz be – akartam becsapni az ajtót, de
Mason a lábával megakadályozta ezt.
Visszanyitottam
az ajtót.
-
Tyler, gyere! Haza megyünk!
-
Maradok!
-
Nem maradhatsz!
-
Nem vagy az apám!
-
Nem, nem vagyok! Ő meghalt! Miattuk!
-
Egyáltalán nincs igazad, Mason – vágtam közbe. – Richard a szerkezet miatt halt
meg. Jonathan Gilbert vámpírölő szerkezete miatt. Azt hitték vámpír de, mint
utóbb kiderült, nem csak a vámpírokra hat, hanem a természetfeletti lényekre.
-
Micsoda? – szólalt meg Jenna.
Elnevettem
magam.
-
Megyünk meseírónak – céloztam Jenna tudatlanságára.
-
Kötelességem vigyázni rád, Tyler! És nem hagyom, hogy még egy pillanattal
többet tölts itt ezen a… - nem fejezte be a mondatot.
-
Miért is? – kérdezte Tyler.
-
Veszélyes itt neked. A felügyeletem nélkül nem maradhatsz, engem pedig nem
enged be, tehát…
-
Ez a lány? Veszélyes?
-
Nem csak ő, az egész család.
-
Legyen – sóhajtottam. – Bejöhetsz, de ha tönkreteszed a tökéletességét az
esküvőnek, akkor agyonverlek egy szeneslapáttal! Megértettük egymást? –
suttogtam oda neki.
-
Igen.
Beengedtem
és kikísértem mindannyiukat a többiekhez. Eközben Carlisle Eleazar nyakában
ülve – aki Emmett nyakában ült - rendezgette vissza a girlandokat.
-
Az meg se fordult az okos buksitokban, hogy van létránk? – kérdeztem.
-
Akkor már régen mindegy volt – felelte Eleazar.
-
Bemutatkozás – hozakodtam elő. – Ő itt Carlisle, Eleazar és Emmett – mutogattam
a pasikat fentről lefelé.
Mindannyian
egy mosollyal köszöntötték a vendégeinket.
-
Ők itt Tanya, Kate, Carmen, Esme, Edward, Jasper és Ricky. Fent pedig Rosalie,
Alice és Bella. Végül, de nem utolsó sorban Irina.
Az
érkezőket is bemutattam a többieknek.
-
De buta vagyok, kint hagytam a kocsiban az ajándékot – csapott a homlokára
Jenna.
Alaric
kiment vele.
-
Nos, baby – fordultam Damon felé.
-
Igen, baby?
-
Carmen Eleazar felesége. Már most megmondom neked, hogy ha nem vagy erősebb a
pasinál, akkor értelmetlen dolog kikezdeni a feleségével. Azt nem is mondom,
hogy Carmen nagyon gyorsan lepattint. Tanya Edward fanatikus. Viszont Ő most
keresi élete párját. Könyörgöm, ne Te legyél az, mert megbolondulnék, ha veled
egy családba tartoznék – nevettem fel. – Kate kisüt, ha rájön, hogy csak le
akarod fektetni. Ezt szó szerint értem. Agyoncsap árammal, lebénít vele és
hasonlók. Irinát a mai este folyamán a helyedben a lehető legnagyobb ívben
elkerülném.
-
Miért?
-
Legutóbb akadt egy is afférunk, a helyi indián törzs, az alakváltók kinyírták a
szerelmét.
-
Szeretem a vad csajokat – mosolyodott el Damon.
-
Sajnos ezt senki sem kérdezte – vigyorogtam vissza.
Időközben
beszállingózott néhány vendég, Jenna is visszatért és a pap is megérkezett.
-
Fáradjon beljebb, Uram! – invitáltam be.
-
Azt hiszem nem jó ötlet a Sátán szolgáját Isten előtt összeadni egy emberrel –
mormogta a pap.
-
Higgye el, hogy elég sokszor jártam már Isten előtt és éppen eleget segítettem
Neki ahhoz, hogy ne legyen akadály egy házasság – csuktam be az ajtót. – Erre
tessék – vezettem a kert felé.
Csengettek.
-
Elnézést! – fordultam vissza az ajtó felé.
Kinyitottam
-
Szia! – köszönt Angel.
-
Szervusz, Angyalom – öleltem meg. – Szia Buffy!
-
Bocs, hogy ilyen későn jöttünk, de elfelejtettem, hogy adtál egy gyűrűt a nap
ellen és vártuk a napnyugtát. Viszont amint eszembe jutott, rögtön elindultunk.
Ők
érkeztek utoljára. Pontban 5-kor elkezdődött a ceremónia. Mindenki felállt,
Bella bevonult egy álomszép hófehér ruhában. Charlie lekísérte a lépcsőn,
Edwardhoz sétáltak. Rose zongorázott, Alice, Angela és Jessica pedig a
koszorúslányok voltak. A pap elmondta a beszédét, „Igen”-t mondtak és
megcsókolták egymást.
-
Egyszer én is szeretnék majd egyszer ott állni – súgtam oda Riky-nek.
-
Fogsz, hidd el! – mondta, majd ajkait az enyéimre tapasztotta és szorosan
magához vont.
Bella ruhája:
Képek a nyaralásról: