2010. augusztus 27., péntek

6. Egy kicsit a szabadban


6. Egy kicsit a szabadban

Előszedtem a filmet. Lent elkészítettem mindent, csináltam pattogatott kukoricát is. Összehívtam mindenkit. Még jó, hogy van egy hatalmas kanapénk. Én ültem középen. Carlisle a bal oldalamon, mellette Esme. Jobb oldalamon Bella, mellette Edward. Jasper előttem ült, gyakorlatilag a lábam közt, csak ő a földön volt, jobb oldalán Alice. Emmett és Rosalie hasaltak a földön. Elkezdődött a film.
- Ja tényleg. Bella te szereted az ilyen filmeket? Mármint bírja a gyomrod?
- Hát… elmennek. Szeretem a horrort.
- Oké… De szólj, ha valami nem okés, mert nézhetünk mást is… mondjuk Hamupipőkét.
- Hogy mi? – fordult hátra Emmett. – És még én vagyok a perverz?
- Na jó, a te kedvedért Csipkerózsikát. – nevettem.
Végignéztük nagyobb nevetések közepette.
- Ez röhej. Azt mondták, hogy mutatják a gyilkosos részeket. – panaszkodott Alice. – Ez olyan volt, mint egy rossz portugál visítós, hisztizős, plázacicás, szerelmes dráma… Összevágva minden rossz…
- Azért ne spilázd túl szivem. – szólalt meg Jasper. – Még a végén teljesen megerőlteted magad… - ekkor Alice hozzávágott egy párnát. - …Elfogysz, és nem maradsz nekem. – csókot váltottak. – De önző vagyok. – nevetgélt.
- Meg sóher. – helyeseltem.
- Csakhogy senki sem kérdezett… - mosolygott rám Jazz, miközben próbált nem levegőt venni.
- Minden jót bébi kérlek, ne sírjál… Sírtál volna akkor, mikor elhagytál… - ez volt a válaszom. Jazz csak nevetett. – Amúgy meg bocsi, hogy beleszólok a „házastársi vitátokba”. Azt szeretném kérdezni, hogy holnap meglesz a játék?
- Persze. Bella te is jössz? – kérdezte Carlisle.
- Nem is tudom. Hát jó. Eljövök.
- Ő lesz a labda? – kérdezte Rose vigyorogva, miközben nézegette a körmeit.
- Csakis. – vágtam rá. – Te meg az ütő.
- Csajok ezt még most zárjuk le. – kuncogott Emmett.
- Milyen játék lesz? – szólalt meg Bella kissé megszeppenve.
- Ez meg milyen kérdés? Hát malmozni fogunk. – kezdte Emmett.
- Azt hát. Amúgy baseball-ozni fogunk. De ha akarsz, akkor maradhatsz itt is, és malmozhatsz Emmett-tel. Egy ütővel, meg egy labdával. – nevettem el a végét.
- Jó, majd még meggondolom. – mosolyodott el.
Elhagytuk a szobát, elbúcsúztuk Bellától. Jasper ma este igen befogadó volt, mert odament Bellához. Elég közel.
- Szabad? – kérdezte Bellát, majd kitárta a karját.
- Persze. – válaszolt mosolyogva Bella, majd átkarolta Jazz-t.
Éreztem, hogy összeszorítja a fogát. Alig bírta, hogy rá ne támadjon. De ez egy lépés, a jó önuralom felé. Edward vészjósló tekintettel nézte végig ez.
- Jaj, Edward ne légy már vészmadár! – horkantam fel.
„Lekattannál rólam?” – gondolta.
- Eleve nem is voltam rád kattanva szóval… - Emmett ezen felnevetett.
Jazz hirtelen ökölbe szorította a kezét. Edward-nak elkékült a szája. Nem is tudtam, hogy ez is lehetséges. Majd Bella elengedte Jazz-t, de fordítva nem történt meg.
- Hé! – szólalt meg Bella. – Most már elengedhetsz.
- Ohh… persze. Khm… bocsi. – majd elengedte.
- Semmi baj, csak nem tudtam, hogy te ennyire szereted ölelgetni az embereket.
- Nem is. Sara viszont puszimániás. – mutatott rám.
- Nem is igaz, most mit mondod? Amúgy meg nézd Bella – mutattam a számra – milyen szép erős a szám. Kipróbálhatnád te is. – ezen mindenki nevetett.
Elköszöntünk Bellától, jó éjt kívántunk neki, és Edward haza vitte.
Másnap reggel teljesen üde voltam. Edward elment elkérni Bellát, a többiek szöszmötöltek, én meg álltam a tükör előtt, és gondolkodtam, hogy mit vegyek fel. Megtaláltam. Sportos, de szexi. Ez az. Felöltöztem, és lementem a zongorához. Eljátszottam Esme kedvencét. Hirtelen megjelent három nimfa. Lehet, hogy meghallották a zenét. Viháncoltak, ugráltak, dúdolgattak.
- Mit kerestek itt? – lepődtem meg.
- Szórakozni jöttünk. – nevetgélte csilingelő hangon a szőke hajú.
- De őszintén. Miért? – ekkor belépett Emmett, Rose, Carlisle, Jasper és Alice.
A fiúk felé rohantak a nimfák.
- Kiké ezek a szexi hímek? – kérdezte a barna hajú elalélva.
- Szexi hímek? – fakadtam röhögésbe. – Látnád milyen szexi hímek, mikor este…
- Hé! – szakított félbe Carlisle.
- Khm… mikor este belemélyesztik a fogaikat a szegény kis gyámoltalan őzikékbe.
- Ohh… és azt hittem…
- Mit hittél? – szakítottam félbe Carlisle-t. – Tán nem fogom „kiteregetni a szennyest” vadidegeneknek… miket gondolsz rólam?
- Mindegy. – hagyta rám.
Elnevettem magam.
- Amúgy ő az én szexi hímem. – nyomott egy puszit Emmett homlokára Rose.
- Ő meg az enyém. – lépett Alice Jasper-hez.
- Szóval miért is jöttek? – szakítottam félbe a meghitt pillanatot.
- Elveszett a furulyás fickónk. – válaszolta a fekete hajú.
- A neveteket megtudhatnám?
- Kylie vagyok. – mondta a fekete.
- Én Kate vagyok. – mondta a barna.
- Én meg Susie. – mondta a szőke.
- Jó. Tehát, hogy értettétek, hogy eltűnt? Mert ezek a furulyás fickók nem szoktak csak úgy eltűnni.
- Hát nem tudom. Szólt a furulya, aztán abbamaradt a zene. Hirtelen nagy vérfolt, majd eltűnt. – mesélte Kate.
- Ühüm. Nem gondoltátok, hogy a forrásotokhoz ment begyógyítani a sebeit?
- Tényleg. Köszi. Jövünk neked egyel. – mondta Susie.
Eltűntek az egyik növényben.
- A mai akciózásból épp elég volt bőven, és még csak reggel van. – nevettem. – Na de gyerünk már, és játszunk! Majd kitaláljuk, hogy, hogy lesznek a csapatok. – szólaltam fel.
- Gyerünk! – helyeselt Emmett.
Összeszedelőzködtünk, majd elindultunk. Ott Jasper és én harci technikákat gyakoroltunk egymáson, ezzel melegítettünk be.
- Jó, jó, jó! Attól, hogy most nagy a stressz benned, még nem kell engem agyonverned oké? – hallottam Jazz-től, mikor Belláék épp odaértek. Valami védekező pozícióban volt a földön. A hátán feküdt, a kezei a mellkasa előtt ökölbe szorítva, szeme becsukva, fogai összeszorítva, lábai szanaszét, teste megkeményedve.
- Ohh… bocsi! Észre se vettem. – felsegítettem a földről. – Szia, Bella. Hogy vagy?
- Ááá semmi bajom Sara, jól vagyok, attól függetlenül, hogy majdnem kitapostad a belem, köszönöm az érdeklődést. – dünnyögte Jazz, miközben leporolta a ruháját.
Átöleltem, és megsimogattam a hátát.
- Nem azt mondtam, hogy porold le a hátam is, mert azt magam is meg tudom csinálni. – durcizott tovább, és levette a felsőjét, majd elkezdte kirázni.
- Ne szexizz itt nekem. – nevettem.
Ráhagytuk a dolgot, és felöltözött.
- Szóval Bella? – tértem vissza az eredeti tárgyra.
- Szia! Köszi, jól. Te meg látom benne vagy valamiben, amiben Jasper nem teljesen.
- Aha, még szép. Teljesen diszkréten, szolidan, és nőiesen letepertem a földre, majdnem kivertem belőle a szuszt a tudtomon kívül… Más nem is történt. – kuncogtam. – És teljes szolidalitást vállalok a történtekre. – fordultam vissza Jazz-hez. – Nem mondom ez a kis haverjaidnak, hogy egy csaj megvert. Tehát nem égetlek be oké? – nyújtottam oda a kezem hivatalosan.
- Rendben. – fogadta el a kezem. – De tudod, csak a formaság kedvéért ezt írjuk is le.
- Még mit nem. – nevettem. – Inkább játszunk. Válasszunk csapatot! Én leszek az egyik cs.k. oké?
- Jó! – mondogatták egymás után.
- Én meg a másik! – szólalt meg Rose.
- Jó. Mivel én idősebb vagyok, én kezdek. Edward.
- Emmett.
- Jasper. A másik kettő meg hozzád. Így nem mondhatjátok, hogy „ez nem ér, ti többen voltatok” – a végét elkényeskedtem.
- Hát jó! De ne sírjatok, ha vesztetek.
- 1. Ez nem történhet meg, 2. ugyan kérlek, ez csak egy játék.
Beálltunk a helyünkre. Esme volt az, aki csak guggolt, és olykor elkapja a labdát, ha nem sikerül elütni, vagy éppen mikor ki kell ejteni valakit, Bella meg lett a bíró.
Először Carlisle ütött. Nálunk Edward volt, aki mindig rohangált a labda után. Alice volt a dobó. Mindig.
- Kezdhetjük! – jelzett Alice, mikor már úgy érezte, hogy jó az időpont. Mi csak akkor játszhatunk, ha dörög az ég, mert mikor ütünk, az elnyomja a zajt.
Dobott, Carlisle elütötte. Szállt a labda, Edward utána rohant. Megfogta a labdát, Esme elkapta.
- Kiestél! – kiáltott Bella, mikor Carlisle pont becsúszott.
Feltápászkodott, majd odébb ment. Jazz következett. Alice dobott, Jazz ütött. Emmett elkapta, visszadobta Esme-nek, de túlkésőn.
- Bent volt. – mondta Bella.
- Imádom ezt a játékot! – kiáltottam oda Emmett-nek.
Rose következett. Alice, dobott, Rose elütötte, Edward elkapta, majd visszadobta.
- Kiestél! – kiáltotta el magát Bella. Rose rámordult.
Én hátrébb elkezdtem beszélgettem vele.
- Ugyan, ez csak egy játék! – súgtam neki.
- Tudom én! – mosolygott rám.
- Sara te jössz! Gyere már! – kiáltotta Alice.
Ütöttem. Elhajítottam az ütőt, futásnak eredtem. Már a pálya háromnegyedénél jártam, mikor láttam visszarepülni a labdát. Begyorsítottam.
- Bent volt! – mondta Bella.
- Igen! – örvendeztem.
Megjelent három vámpír.
- Állj! – kiáltotta Alice. – Már majdnem elmentek, de meghallottak minket! – mondta halkabban.
- Elviszem Bellát! – mondta feszülten Edward.
- Nem. Már késő. Megláttak bennünket. – mondtam vészjóslóan.
- Bella maradj csöndben, és maradj mögöttem! – parancsolt Edward.
Közeledtünk egymáshoz az idegenekkel.
- Valószínű, hogy ez a tiétek. – mondta a vörös csaj. Odadobta Carlisle-nak a labdát.
- Igen, köszönöm. – fogadta Carlisle.
- Az én nevem Laurent. – kezdte a néger. – Ő pedig James, – mutatott a szőke pasira – ő pedig Victoria. – mutatott a vörös csaj felé.
- Én Carlisle vagyok, ez pedig a családom.
Én Jasper vállait megfogtam hátulról, majd odatettem a fejem az övé mellé, a bal vállára. – Hali! – köszöntem. Természetesen ki sem maradhattam volna a bemutatkozásból.
- A halandók a nyomunkban voltak, de eltérítettük őket egy másik megye felé, szóval nyugi, biztonságban vagyok. – kezdte a vörös.
- Köszönjük. Amúgy állandó szállásunk van a közelben. – fogadta Carlisle.
- Igen, így ez a ti területetek. – felelte Laurent. – Beszállhatnánk egy meccsre?
- Hát…
- Ugyan, csak egy meccsre…
- Jó. – dobta oda a labdát.
- Gyilkos a csavart labdám. – kapta el Victoria.
- Szerintem megbirkózunk vele. – néztünk össze Jazz-el.
- Páran majd elmenne, és át is vehetitek a helyüket. – javasolta Carlisle.
- De akkor hozzám kell még jönnie legalább két embernek, mert az már tényleg nem ér, hogy csak én és Jasper alkotunk egy csapatot. – nevettem.
- Oké drágám. – szívózott Emmett.
- Rendben szívecském. – kuncogtam. – De veled nem vagyok hajlandó egy csapatban lenni. – tiltakoztam.
- Miért?
- Mert csalsz.
- Dehogy is.
- Szerinted.
Victoria dobta a labdát, én ütöttem. Jó messzire szállt, és olyan hazafutás lett belőle, hogy az már fájt.
- Nem is olyan gyilkos ez a csavart labda. – nevettem vele együtt. Eközben észrevettem, hogy Bella és Edward még csak most mennek az autóhoz. Úgy látszik, mi voltunk a gyorsak. Jött egy szellő. Bella illatát odasodorta a James nevezetű egyénhez.
- Mi van? Vacsit is hoztatok? – mindenki támadóállást vett fel.
- Szerintem most jobb lesz, ha mi elmegyünk. – jelentette ki Laurent.
Elmentek. Edward elvitte Bellát. Először haza. Edward gondolataiban olvastam. Mi hazarobogtunk készülődni. Olvastam James gondolatában, hogy nyomkövető. És most Bellára akar vadászni. Nem fog leállni soha. Meg kell ölnünk.
- Szép kis estének nézünk elébe, az biztos. – jegyeztem meg fintorogva.

Remélem tetszik, bocsi, hogy ilyen későn jött, elkerült az ihletmanó.:P komíít plííz

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!IMÁDOM!Nagyon jó annyira tetszenek Shara beszólásai néha annyira nevetek h már fáj a hasam.(Pedig engem nehéz megnevettetni.) Pusy Becky

Bonnie Wheatbloom írta...

Becky!
Nagyon köszi, és remélem még lesz erőd hasfájás mellett tovább olvasni.:P

Allice írta...

Szia!
Egy valami biztos NAGYON JÓ író vagy!
Gratula a blogért. Nekem a legjobban a Volturis részletek tetszetek. Sara beszólásai nagyon jók. Ha van kedved néz be a mi blogunkra amit barátnőmmel írunk: http://volturiandcullenloveforever.blogspot.com/
Ezt meg a barátnőm írja:http://azorokevalosagertelme.blogspot.com/
Puszi Allice

Bonnie Wheatbloom írta...

Alice!
nagyon köszi, de a "nagyon jó író"-tól még kicsit messze állok.xD de azért kössz. ha tetszett, remélem olvasod majd tovább is.:D
persze, megnézem őket.:D