Sziasztok!
Jelentkeztem Allice pályázatára. 1. lettem.:D:D
Itt a novella. Pici csúnya beszéd is van benne.xD Olvassátok el és légyszi írjatok komit.:D:D
A Volturi követe
- Történt egyszer réges-régen, hogy megszületett a Megmentő. – kezdtem bele a történetbe. – A Volturi rátalált és vámpírrá tette, nem tudta ki Ő. Hozott magával a kastélyba egy követ. Kinevezték a Volturi követének, mert nála erősebb és befolyásosabb nem volt. A követi cím azt jelképezte, hogy mikor ő ment valahová az egész Volturit képviselte, és ő tartott rendet Volterrában meg hasonlók. A tulajdonosát hatalmas erővel, hatalommal ruházta fel, ami elvakította. Egy éjjel a Megmentő minden erejét kiszívta a kő. Gyorsan elrejtette, hogy senki se találja meg soha. Azután meghalt. A legenda szerint a kő még mindig itt van a kastélyban. Vagy alatta. Aki megszerzi a követ az birtokolhatja a Megmentő összes erejét, így az által Ő lesz a Megmentő. – valószínűleg befosattam mindenkit, mert ledermedten ült mindenki körülöttem.
- Honnan vetted ezt a hülyeséget? – sétált be Marcus.
- Ez az igazság. Tudod, ha kinyitnál néha pár régi könyvet…
- Mint Shakespeare?
- Mondom régi.
- És miért Megmentő a neve? – szólalt meg Alec.
- Mert a világ megmentésére született. Neki kellett volna vigyázni rá, hogy senki se használhassa a követ. Végül rajta csattant, mert a hatása alá került, nem tudott rá vigyázni. Remélem, senki sem találja meg, hisz akkor az emberiség kihalna. Megölné őket. A kő az ember ellen hangol. Viszont ha meglenne, akkor ismét lenne Volterrának követe…
- Quinn, kicsim ne beszélj bolondokat! – érkezett meg apa, vagyis Aro.
- Miért nem hisztek nekem? Attól, hogy még nem hallottatok róla miért nem lehet igaz? – erősködtem.
- Lehetnél te Volterra követe. Te vagy itt a legerősebb mindenki közül. – mutatott a lényegre Alec.
Sose szerettem ezeket a „magas rangú” dolgokat.
- Hagyjad már! Majd pont én mi? – sétáltam el.
Ami azt illeti nem hagytam annyiban ezt a köves dolgot. Előszedtem a legrégibb könyvemet. Az állt benne, hogy a Megmentő neve Balthazar. Az ő egyenes ági leszármazottja fogja megmenteni a világot a pusztulástól. Amint a kő napvilágra kerül a leszármazott is megjelenik. Egy személynek kell majd kiképezni, hogy hatalmas varázsló lehessen. Ezen gondolkoztam egész délután. Azt is kiszűrtem, hogy én nem lehetek a kiképző, mert nekem nincs mágikus hatalmam.
- Hali Quinny bébi! – ölelt át hátulról Alec és zökkentett ki a gondolatmenetemből.
- Szia. – adtam egy puszit a szájára.
- Gusztustalan. – jött el mellettünk Jane.
- Tényleg? – hosszan megcsókoltam.
Jane olyan gyorsan elhúzott, mint akit valagba rúgtak. Jót nevettünk rajta.
- Van egy kérdésem. – törtem meg a csendet.
- Mi az szerelmem?
- Miért gyűlöl engem ennyire?
- Szerintem azt hiszi, hogy elveszel engem tőle és nem marad belőlem neki semmi.
- De ő a testvéred…
- Ez az.
A szobámba mentünk. Szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Alec az ágyra fektetett. Már nem volt rajtam nadrág mikor apa benyitott. Ó, hogy a… Meg sem tudtunk szólalni. Alec égett, mint a rongy. Szegény… Apa sem álldogált tovább, inkább kiment.
- Ez rohadt égő volt. – tápászkodott fel szerelmem.
- Nekem mondod? – kezdtem felöltözni.
Puszit nyomott a homlokomra, majd elhagyta a szobámat. Megfürödtem és lefeküdtem. Hajnali kettő felé elmentem apa szobájához. Benyitottam, mivel ő sem tud kopogni. No, úgy találtam őt Sulpicia-val, mint ő engem Alec-kel. Eszem ágában sem volt kimenni.
- Azt hittem 20 év alatt csak megérted, hogy szeretem Alec-et és ezen nem fog változtatni semmit akárhányszor is ránk rontasz. – kezdtem higgadtan. – Ha megkérhetlek, ne tedd tönkre az életemet.
- De ő egy testőr Quinn! Nem vagytok egymáshoz valóak. Nem a te rangodhoz méltó.
- Ezt pont te mondod, mikor itt hetyegsz… vele? Ő sem olyan „rangos”, mint te mégis vele vagy.
- Ez más…
- Nem. Ez teljesen ugyan az. – szakítottam félbe.
Könnyek szöktek a szemembe, bár fogalmam sem volt miért. Visszamentem a szobámba. Út közben összefutottam Dem-mel.
- Kérlek, most hagyj békén! – intettem felé.
Másnap reggel szerelmem „keltett fel”.
- Tudod, ha nem ismernélek, azt hinném hazudtál. – nézett rám.
- Miről beszélsz?
- Vár a kérőd odalent. – csapta be maga után az ajtót.
Micsoda? Kérő? Na, jó most telt be a pohár. Csörtetve kirohantam a trónterembe. Csak egy póló és egy bugyi volt rajtam, semmi más. Felöltözni elfelejtettem.
- Az előbb a szerelmem azt mondta nekem, hogy: „Tudod, ha nem ismernélek, azt hinném hazudtál.” – kiáltottam apámra. - Én néztem rá, mint egy birka, mert fogalmam nem volt róla mi történt. Erre közli velem, hogy a kérőm itt vár lent? Mond apa te megbolondultál? Vagy esetleg az este a füleden ültél, hogy nem értetted mit mondtam?
- De kicsim, nagyon is értettem. A prédikációd arra ösztönzött, hogy férjhez adjalak.
- Abból nem eszel. – fordultam sarkon.
- Várj! – kiáltott utánam a „kérőm”. – Nem akarlak feleségül venni, elnézést a kellemetlenségekért. Tudtam, hogy másképp nem jutok be. Azért jöttem, hogy kiképezzelek. Te vagy Balthazar utódja, te vagy az, akinek a feladata a követ elpusztítani. Varázsló vagyok. Meg fogok neked mindent tanítani a mágiáról minél gyorsabban.
- Azért vagy te ilyen öreg…
- Kikérem magamnak! Csak 1500 éves vagyok.
- Én meg 1672. Nyertem. – nevettem el magam. – Amúgy mi a neved és kije vagy te Balthazar-nak? Mert úgy tudom, az egyik tanítvány képezheti ki a következő Megváltót.
- Állok szolgálatodra. – hajolt meg nekem.
Apa még mindig dermedten állt. Nem fogta még fel mi is történt.
- Azt akarod mondani, hogy a lányomat varázslónak akarod kiképezni?
- Igen. Ez mindenki érdeke. Ha kihalnak az emberek a vámpírok is kihalnak. Állatok se maradnak meg a túlnépesedés és a táplálékhiány miatt igaz?
- Rendben. Akárhová mehettek gyakorolni, de az Volterrán kívül legyen.
- Oké. Helyet nem tudsz ajánlani? – érdeklődtem.
- Mondjuk…
Két perc „hatásszünet”.
- Cullen-ék. – szólalt meg Caius.
- Ha a te véleményedet kérem, téged kérdezlek. – kicsit zabos voltam aznap reggel.
Mire azonban kimondtam rájöttem, hogy nem is mondott annyira hülyeséget.
- Hmm… Nem is olyan rossz ötlet… - töprengtem. – Bocsi az előbbiért. – sütöttem le a szemem.
- Nincs gond, már megszoktam.
- Nem is vagyok mindig ilyen!
- Most is olyan vagy. – mosolyodott el.
- Akkor felhívom Carlisle barátomat, hogy odaköltözhettek-e. – tárcsázott apa.
- Ez testőr is kell. – furfangoskodtam. – Alec velem jöhetne. – vetettem be a boci szemes trükköt.
- Hát legyen.
A nyakába ugortam és millió „köszi”-vel halmoztam el.
- De nehogy egyel többen jöjjetek haza.
- Hé! – löktem oldalba.
Azonnal megkerestem Alec-et. Elújságoltam neki mindent. Megértette a helyzetet és természetesen jönni akart velem. Carlisle belement a költözésbe. Apának csak egy kikötése volt az elmenetelemmel kapcsolatban: kineveztek a Volturi követének. Még a kinevezés napján elindultunk. A végén Dem is csatlakozott hozzánk. A repülő út gyorsan telt el. A reptéren Cullen-ék vártak ránk.
- Sziasztok! – köszöntem mikor odaértem hozzájuk.
- Üdvözöllek benneteket Forks-ban. Aro már tájékoztatott miért utaztok ide. – köszöntött Carlisle minket.
- Rég találkoztunk. Jó színben vagy. – mosolyodtam el. – És köszi. – mutattam a szememre.
Ő tudta, hogy a vegetáriánus létre gondolok, de a többiek nem értették.
- Csak a te érdemed. Feladhattad volna, de nem tetted. – legyintett. – Segítsek? – mutatott a csomagjaimra.
- Elbírom én is.
Egy nagydarab sráchoz kellett beülnöm Alec-kel.
- Vezethetek? – kockáztattam meg.
- Van jogsid?
- Persze. Minden 5 évente áthamisítjuk rajta az évet, de alapjában véve letettem.
Elfoglaltam a helyem, Alec hátra ült.
- Kérlek Quinny ne törd össze. – jegyezte meg halkan.
- Ő? – mutatott rám a nagydarab pasi.
- Ne várd meg míg lakott területen kívülre érünk. – nevettem el magam.
A házhoz érve Emmett – út közben megtudtam a nevét – el volt képedve a vezetési technikámon. Szivem és én egy szobát osztoztunk, aminek nagyon is örültem. Dem jobb oldalt a „mentorom” pedig bal oldalt kaptak szobát. Mentorommal még aznap délután elkezdtük a gyakorlást. Kaptam egy kézre húzható ékszerféleséget. Kék topázkő volt a tenyér részén. Az vezette a tenyerembe az energiát. Mind kér kezemre kaptam, úgy erősebb.
- Mikor állok majd készen a kő elpusztítására?
- Mikor ezek nélkül is képes leszel varázsolni. – mutatott a tenyeremre.
- Mi is a neved?
- Arthur.
Sokat tanultam már ezen az első órán. A következő két hétben egyfolytában tanultam Arthur-tól minden egyes nap. Kicsit elhanyagoltam szerelmemet, de ő ezt megértette, hisz tudta mire vállalkoztam. Kaptam egy szabadnapot. Esme Cullen maradt otthon velem. Alec és Dem elmentek vadászni szigorúan Forks-on kívül. Egészen összebarátkoztam vele. Beszélgettünk és olyan nem tudom-os kéztartást vettem fel. Megmozdult mind a két irányban lévő bútor. Majd hanyatt estem a meglepetéstől. Mindent elmeséltem Arthur-nak. Nagyon büszke volt rám. Azt mondta, hogy már majdnem készen álltam.
- Valamit el kell mondanom. – sütötte le a szemét Arthur. – A követ nem csak te akarod megtalálni. Úgy hívják Max. Őt meg kell ölnöd ha kell, hogy ne árthasson senkinek.
- Rendben.
- Valaki szólított? – jött felénk egy szakállas férfi. – Kitettél magadért Arthur. Látom megtaláltad Balthazar utódját.
- Eltaláltad seggfej. – mosolyogtam rá. – Arthur azt mondta meg kell öljelek ha kell. Én készen állok rá.
Max eltűnt.
- Ügyes voltál. – puszilt meg Alec.
- Utána kell mennünk. – tettem fel az i-re a pontot.
- A számból vetted ki a szót. – felelt komolyan. – Csak mi megyünk.
- Én is úgy gondoltam. Nyugi kicsim minden rendben lesz. Nem búcsúzom el. Vissza fogok jönni és megteszem. Szeretlek. – csókoltam meg.
- Én is téged.
Max után mentünk. Túlkésőn értünk oda. A kő már nála volt.
- El kell venned tőle. Elterelem a figyelmét. – javasolta.
Közelebb ment hozzá. Láthatatlanná tettem magam.
- Max miért csinálod ezt? A legjobb barátom voltál.
- Rájöttem, hogy semmi keresni valóm nincs a jók oldalán. Hisz nem hazudtolhatom meg saját magam. Ez vagyok én.
Egy energiagömböt lőttem rá. Hasra esett tőle, de nem nagyon lett baja. Ő tűzlabdát lőtt felém. Arthur a gömb és közém ugrott.
- Mit csinálsz te barom? – élesztgettem.
- Túl fontos vagy, hogy meghalj. – suttogta.
- Oké Max! Nem vagyok a csicskásod, hogy csak úgy elvegyél tőlem dolgokat.
Egy hatalmas energia gömböt kezdtem csinálni. Ahányszor belelőtt a tűzlabdáival annál nagyobb és erősebb lett. Végül hozzávágtam. Elporladt a kővel együtt. Arthur-hoz futottam.
- Sikerült. Látod?
Elsírtam magam. A könnyeim eláztatták a fölsőjét.
- Érek én ennyit? – lehelte.
Csak ekkor vettem észre, hogy életben van.
- Ez hogy lehet? Meghaltál.
- Nincs erősebb varázs a szeretetnél.
- Mit is mondjak… Egészen megkedveltelek ez alatt a pár hét alatt.
Megöleltem.
- Nos. Boldogan mondom, hogy kiérdemelted a rangot Volturi követe.
- A családomat képviselni a legjobb. – nevettem el magam.
Hazatértünk. Alec nyakába ugrottam.
- Sikerült.
Megcsókolt én visszacsókoltam.
- Milyen jó, hogy nem búcsúztam el. – nevettem.
Ezen mindenki nevetett bár annyira azért mégsem volt vicces. Megköszöntük Cullen-éknek a vendéglátást és hazatértünk.
- Nekem mennem kell. – köszönt el Arthur.
- Sosem felejtelek el se téged se azt, amit tanítottál. – öleltem meg.
Elment. A trónterem felé vettük az irányt.
- Jaj, kicsim! Annyira hiányoztál. – szorított magához apa.
- Te is nekem.
- Kivételesen nekem is. – fújta ki a levegőt Caius.
- Mindannyiunknak. – tette hozzá Marcus.
A következő pillanatban Alec elém állt és féltérdre ereszkedett.
- Quinn Amanda Volturi a Volturi követe. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
Villámcsapásként ért ez az egész.
- Én… én… - elakadt a szavam.
Alec arcára kiült a rémület. Azt hihette nemet akarok mondani.
- Igen. – mondtam végül.
Az ujjamra húzta a gyűrűt. Egy hét sem kellett a házassághoz. Aminek a legjobban örültem – a házasság mellett – az, hogy apa végre belenyugodott szerelmembe, nem mondta többet a rangos dolgot. Ettől kezdve Mrs. Volturi lettem a Volturi követe.
