23. Fejfájás

Sziasztok!

A helyzet az, hogy most egy kicsit rövid lett ez a fejezet, mert az ezután következő dolgokat nem tudtam ez alá a cím alá sorolni, így a következő talán egy kicsit hosszabb lesz.:D Amúgy nemsoká hozok majd egy novellát(első sorban ez miatt késtem egy kicsit, mert holnap lesz a leadási határidő), amit az Ulpius-ház Könyvkiadó hirdetett meg.:D

Remélem tetszik, jó olvasást, lécci írjatok komit!:D
/A poliandrista többférjűséget jelent. Vagy vmi olyasmit.xdxd/

23. Fejfájás

Jazz-el visszamentünk a házba. Riky nem volt a szobában.

- Mi történt? – kérdeztem értetlenül.

- A történet végén csak úgy elment „levegőzni” – beszélt Emmett a kanapéról focimeccs nézés közben.

Hangosan kifújtam a levegőt és felmentem a szobámba. Leültem az ágyamra. Magam mellé varázsoltam a két bőröndöt. Kinyílt az ajtó.

- Hányszor elpofáztam, hogy… - kezdtem bele, de azonnal abba is hagytam mikor megláttam ki az. – Bocsi szerelmem. Azt hittem valaki más az…

Felálltam, odasétáltam hozzá. Átfontam a nyakán a karjaim ő pedig átkarolta a derekamat.

- Hogy érzed magad? – kérdeztem látván az arcában megbúvó fájdalmat.

- Ha veled lehetek bárhol jól érzem magam – suttogta.

Mindketten kinéztünk az ablakon. Telihold.

- Pont egy ilyen éjjelen ismerkedtünk meg – mosolyodtam el.

Visszafordultam hozzá, hogy megcsókoljam. De ez tőle nem olyan csók volt, mint amit a földszinten produkált. Visszahúzódottnak éreztem.

- Látom, hogy valami nyomaszt – állítottam meg a csókot. – Ki vele.

- Semmi. Csak még szokatlan egy kicsit. Annyi idő eltelt. Honnan tudjam, hogy nincs szerelmed?

Összeszűkült a szemem. Mi van? Lesütöttem a szemem. Ezzel keményen megsértett.

- Tudtam… - lehelte.

- Mondta már valaki, mekkora idióta vagy? – suttogtam. – Mégis mit gondolsz te rólam? Poliandristának nézel? – néztem méllyen a szemébe. – Nem bízol bennem?

- De.

- Akkor mi a baj? Igaz, volt néhány pasim. De egyik pasi sem hasonlított rád semmilyen téren, egyiket sem szerettem úgy, mint téged.

Újból megcsókoltam. Felugrottam és dereka köré fontam lábaimat. Lefektetett az ágyra. A jobb tenyeremet a fejem mellé tettem, ő rátette a sajátját, egymásba fontuk ujjainkat. A számról letért az ajka. Először a nyakamat célozta meg, majd egyre lentebb és lentebb vándorolt.

Reggel mikor kinyitottam a szemem egy kis pihenés után, fejem a mellkasán talált helyet. Szerelmem édes illata betöltötte a szobát. Feltámaszkodtam a kezemre.

- Jó reggelt – kezdtem a napot emberien.

- Neked is – válaszolt kicsit elkalandozva.

Csak mosolygott és végigmérte a szobát. Én is ezt tettem. Az ágy kissé szanaszét tört, a könyvek nagy része a földön, az íróasztalom kettétört.

- Wow. Még jó, hogy hangszigetelt a szobám – nevettem. – De annyira mégse, hogy ők semmit ne halljanak.

Lemásztam az ágyról, felvettem egy fehérneműt meg egy pólót.

- Gyerünk, mássz le, rendbe hozom a szobát – rángattam a kezénél fogva.

Lejött, felhúzott egy alsónadrágot és egy pólót. Egy csettintéssel rendbe is szedtem mindent.

- Ezt megtaníthatnád nekem is – ölelt át.

- Ehhez boszinak kell lenned – adtam neki egy apró csókot.

Felkaptunk egy-egy nadrágot és lesétáltunk.

- Jó reggelt család – kiáltottam el magad.

- Jó reggelt – mondták valamennyien.

Bementem a konyhába valami ehetőért. Sütöttem egy kis tojást, magamhoz vettem egy kést meg egy villát és elindultam Emmett-hez a tévé elé.

- A ház tartógerendái egyben maradtak? – jött a kérdés Emmett-től mikor még az ajtóban álltam.

Felkaptam a kést és hozzávágtam. Pont elhajolt az útjából, beleszúródott a párnába.

- Nagy szerencséd volt - ültem le mellé.

- Ne érts félre, én örülök, hogy boldog vagy. Csak egyszerűen elképesztett, amit eddig műveltél. Mindenkit boldoggá akartál tenni, ami csodálatra méltó, de foglalkozz magaddal egy kicsit többet. Úgy látszik jót tett neked a tegnap este – bökött felém.

Megettem a maradékot, elmostam a tányért. Alice és Jasper épp jöttek lefelé a lépcsőn. Kishúgom kissé paprikásnak tűnt.

- Iszonyú bosszantó – zsörtölődött.

- Micsoda? – érdeklődött Riky.

- Nem látom a vérfarkasok jövőjét. Frusztráló – mérgelődött tovább.

- Én őket is látom, ennyi szerencsénk azért van – mentem oda hozzájuk nevetgélve.

Riky megdermedt.

- Vérfarkasok? – hápogott. – Itt?

Arca még fehérebb lett, ajkát összepréselte.

- Inkább alakváltóknak nevezném őket. Ők nem a Hold Gyermekei. Akkor változnak, mikor kedvük szottyan, nem kell telihold. Amúgy pont ezt akartam ma csinálni – vettem egy nagy levegőt. – Bemutatom őket.

- Most?

- Szerinted mikor? – húztam az ablakhoz.

- Oké.

Egész úton feszültnek tűnt. A határhoz érve megálltunk.

- Ez a határ – mutattam elénk. – Ezen túl már az ő területükön vagyunk, amit nem vadászhatunk.

Elmeséltem neki az egyességet, meg a mentességemet és annak miértjét. A faluhoz érve lelassítottunk.

- Az emberek nem tudnak a vámpírok létezéséről csak a tanács és a farkasok. Így nem rohangálhatunk, mint a mérgezett egerek – magyaráztam.

Megfogtam a kezét. Elindultunk a Black ház felé.

- Szia – köszöntem Billy-nek mikor megláttam az ajtóban. – Billy, ő itt…

- A nevem Aaron Patrik Malcolm Silvercross. Örülök, hogy megismerhetem – vágott a szavamba szerelmem.

- Vagyis csak Riky. Ő pedig Billy Black. Meséltem már róla.

- Emlékszem rá.

Eközben előszivárgott a falka és Sam menyasszonya.

- Ő itt Sam, Jacob, Embry, Quil, Jared, Paul, Seth, Leah és Emily. – mutattam végig mindenkin. – Ő pedig Riky.

- Ki ő Sara? Miért hoztad a területünkre? – kérdezte Sam.

- Ő a pasim. Szóval velünk fog élni. Tehát mostantól ő is „csak egy ártalmatlan Cullen” – mutattam az idézőjelet a levegőben.

- Remek, újabb vérszopó – rázkódott meg Paul. – Csak nem tudom miért merészelt a földünkre lépni.

- Paul! – kiáltott Sam. – Fékezd magad – utasította.

Paul rángó izmai kezdtek ellazulni.

- Rá is vonatkozik az összes szabály – folytatta az Alfa.

- Felvilágosítottam mindenről. Embert nem gyilkol, amit a szeme is mutat. Még valami?

Hirtelen iszonyatos fájdalom nyilallt a fejembe. A halántékomhoz kaptam. Felsikoltottam, a földre rogytam. A fájdalom egyre nőtt, nem akart alább hagyni.

- Jól vagy? – kapott utánam Riky.

- Szétrobban az agyam – szűrtem a fogaim között.

Csak egyetlen megoldás felé vezetett a gondolkodásom, az Égiek.

- Égiek. Ha hallotok engem, kérlek, segítsetek – nyögtem.

Nem telt bele fél percbe, míg egy rakás apró kék fény után megjelenjen egy alak.

- Mondd, mit szeretnél? – csendült fel a hölgy hangja.

Felismertem, már beszéltem vele. Clarity.

- Szerinted? Szüntesd meg a fájdalmat! – szenvedtem még mindig.

- Nem tudom.

- Akkor legalább azt mondd meg mitől van!

- Valószínűleg növekszik a hatalmad. Általában az szokott ilyen tünetekkel járni.

A lüktetés nagyon picit csillapodott.

- Meddig tart? – nyögtem fel.

A görcsök kavicsokkal szétzúzták az agyamat. Legalább is ilyen érzésem volt.

- Az a növekedés mennyiségétől függ – válaszolta elgondolkodva Clarity.

- De hova növekszik már? – kiáltottam föl.

- Nekem mennem kell, többet úgyse tudnék segíteni.

Ugyan úgy ahogy érkezett, el is tűnt.

- Piszkosul nagy segítség voltál – motyorásztam.

A fájdalom egyszer csak abbamaradt. Feltápászkodtam, megkerestem az egyensúlyomat.

- Megyünk, viszlát! – intettem a falkának és a törzsieknek, akik ott lézengtek még mindig.

Hazasiettünk. Beszámoltam a többieknek a fejfájásról meg, hogy ne aggódjanak, ha megint megtörténik.