Itt a megígért 4. fejezet. Remélem tetszik.:D
4. A Volturinál -> megoldás
Megérkeztünk, hisz egy pillanat alatt oda is értünk.
- Van itt valaki? –kérdeztem, majd rájöttem, hogy háttal vagyunk a trónnak. – Ohh… - megfordultam. – Tény… - elakadt a szavam, és röhögni kezdtem, mikor megláttam Aro-t, Dem-et és Félix-et. – Khm… bocsi srácok. – próbáltam egy kicsit komolyra venni, majd ismét kitört rajtam a röhögő görcs.
- Hé. – bökött oldalba Lill.
- Bocs, ez tényleg bunkó volt egy kicsit tőlem. Szóval… khm… a nyuszi farkakat is megmutatnátok?
Aro odament Demetri és Félix közé. Megfordultak, és ledobták magukról azt a palástszerű ruhát. (Mellesleg csak úgy megjegyzem, nem voltak meztelenül.)
- Hmm… cukki-mukki. – mosolyodtam el. – Rázni nem fogjátok esetleg?
- Hát abból nem eszel, az biztos. – vágta rá Félix.
- Oké. De egy képet had csináljak. – fancsali arcot vágtak erre. – Ugyan már, senkinek sem fogom megmutatni. – megadták magukat.
Beálltam Aro és Félix közé, Demetri meg Aro jobb oldalán volt. Angie elkattintotta a szuper új digitális fényképezőmet. – Forduljatok meg! – javasoltam.
- De akkor a következő 50 évre el vannak intézve a szívességeink feléd. – mondta Dem.
- Jó, de akkor a pucsítás is benne van, és kukucskáljatok ki oldalt.
- Hát jó. De 50 évre…
- Ki vannak biztosítva a szívességeitek. – vágtam Aro szavába.
Megcsináltuk a képet.
- A mondás szerint először a munka aztán a szórakozás. Halljátok nekem eddig is szórakozás volt. Ami most fog jönni, az a szórakozás tetőfoka lesz.
- Tehát, hogy lehet ezeket eltűntetni? – kérdezte Félix.
- Van itt egy varázsige, meg egy bájital. Meg kell inni. – majd Woody, Angie, Aro, Dem és Félix kezébe adtam az üvegcséket.
- Hajtsátok le srácok. – mondtam, és megitták nagyobb fintorok közepette. – Na, erről a szórakozásról beszéltem, he-he. Szóval… Szűnjön meg ez a varázs, hogy élhessünk békében tovább. Tűnjenek el ezek a nyuszi farkak meg ezek a fura hajszínek innen, és így rögtön jobb lesz mindenkinek. – és a nyuszi farkak meg azok a betyárul szexi hajszínek eltűntek. – Szöszi neked sem ártana egy jó kis hajfestés. – mondtam viccelődve.
- Ja. Mondjuk egy kis lila nem állna rosszul. – vágta vissza.
- De várj, akkor nem hívhatlak Szöszinek. – feleltem tettetett szomorúsággal.
- Akkor kezdhetjük is a hajfestést. – nyílt mosolyra a szája.
- Hát majd kitalálok egy jobb nevet. – rögtön lehervadt az a mosoly. – De nekünk most me… - nem bírtam befejezni a mondatot, úgy éreztem, mintha valami belém szállt volna. Az a sok elképedt arc… Majd akaratlanul Woody és Angela felé fordultam, és megszólaltam:
- Megdöglötök boszorkák, kell az erőtök!
- Úristen. – hallottam Angie szájából. – Valaki megidézte a Sivárt. Nem tudta, hogy hová kell mennie, ezért beleszállt az általa ismert leghatalmasabb boszorkányba. – fejezte be. Neki olyan varázsereje van, hogy meglátja a történtek eredeté. Akárki is idézte elő az adott állapotot. Persze csak ha akarja.
- Mi az a Sivár? – tudakolta Jane.
- Hát az perpillanat neked tök mindegy. Aro kapd el. – majd Woody odadobott neki egy általam készített mentális pajzshordozó bizgentyűt. – Tudod mi a dolgod vele.
- Igen. Gyertek ide. Mindenki mögém. – adta ki az utasítást Aro, és bekapcsolta a pajzsot.
Belülről teljesen küzdöttem. Ahogy csak bírtam. De ez nem olyan egyszerű ám. Ezt nem lehet csak úgy kihessinteni. Ki kell űzni. A Sivárt magamból még nem sikerült kiszedni, másnak kell. Eközben Angie és Lilly megfogták egymás kezét, és elkezdték visszaűzni a Sivárt a helyére a megfelelő igével. Mondták, mondták, de úgy tűnt, mintha nem érteném, pedig latinul volt, és én tudok latinul. Na meg ezt a varázsigét is használtam már számtalanszor. De mégsem értettem mit mondanak. Egyszer csak elhalkult és elsötétült minden. Hasra vágódtam mikor elájultam, mert mikor eszméletemhez tértem, a két kezemmel toltam el magam a padlótól.
- Csak két mondanivalóm van. – nyögtem. – 1. Mennyi ideig voltam eszméletlen?
- Körülbelül egy percig. – válaszolta Woody.
- Oké. 2. Ki volt az az idióta barom, amelyik rászabadította a Sivárt?
- Nem tudom. – mondta Angie tanácstalanul.
- Nekem viszont volna pár ötletem. – dünnyögtem. Volt is ötletem. Az első számú Coop volt a kupidó. Bár lehet, hogy csak azért, mert nagyon pikkeltem rá. Inkább a szívemre hallgattam ez esetben, mint az eszemre. – Kupidó! Tudom, hogy hallassz! Hogy mindig figyelsz! Hogy egyfolytában hallgatózol! – majd ott termett egy ilyen szivecskeforma után. Irritáló fény… - megborzongtam ezen a gondolaton.
- Mit óhajt asszonyságod? Miért hívtál? Mért kellek hirtelen neked? – kérdezte Coop.
- Szólj, ha még jobban tönkre akarsz tenni oké?
- Miről beszélsz? – kérdezte meglepetten.
- Tudod te azt pont jól. – megragadtam a nyakánál fogva és felemeltem a levegőbe. – Te teljesen idióta vagy? Komolyan azt akarod, hogy kinyírjam a barátaimat? – elkezdtem olvasni a gondolataiban. Tényleg nem tudott semmiről. Leengedtem. – Öm… Sajnálom. – mondtam végül.
- Jó. Akkor most nekem is elmondanád, hogy mi a frász bajod van?
- Valaki rámszabadította a Sivárt. – feleltem kicsit kétségbe esve.
- Hát nem én voltam. – tiltakozott. – Nincs is meg hozzá az elegendő erőm. Meg ugyan miért bántanálak téged? – értetlenkedett.
- Khm… nem is tudom. – na, jól beégtem. Gyanúsítok, és nem is tudom, hogy miért.
- Én viszont igen. – okoskodott tovább. – Itt nem az a lényeg, hogy én voltam-e vagy sem. Mert hisz tudod, hogy sosem bántanálak. – itt szakadt el a cérnám.
- Á, igen. Te vagy a szende szüzecske királyfi? Attól, hogy te nem bántanál, mégis elég szépen otthagytál egy büdös szó nélkül. Akkor most mi is van? Mert én nem értem. Engem még férfi sohasem bántott meg úgy, mint te. Kitépted a nem dobogó szívemet. Kifacsartad. Megtapostad. Széttépted. És te azt akarod mondani, hogy sohasem bántanál? – üvöltöttem. Kicsordult a szememből egyetlen könnycsepp. – Nem volt még pasi a világon, akiért könnyet hullattam volna. Látod te ezt is elérted. Vagyis csak egy rajtad kívül… de nem azért mert bántott. Hanem mert meghalt.
- Figyelj én… sajnálom. Érted? Kérlek, bocsáss meg! Annyiszor könyörögtem a bocsánatodért…
- Ja… Miután kb. 150 évig felém se szagoltál. Különben meg a bocsánat csak egy szó. Nem adja nekem vissza azt a hosszú időt, amit miattad szenvedtem át. Nem bírtam Jasper-rel egy helyiségben maradni két percnél tovább, mert mindent érzett, amit én is. Ő ebbe a szenvedésbe belerokkant volna. – még egy könnycsepp kiszaladt a szememből. – Ez a szó nem adja nekem vissza a szívemet. De… de tudod mit? Megbocsájtok neked! A fájdalom rohadt egy dolog tudom én. Nálam jobban senki sem tudhatja. De nem adom meg neked azt az örömöt, hogy miattad éljem át a poklot. – fájdalmasan felnevettem. – Szóval megbocsájtok! – mondtam végül.
- Oké. Köszi. Majd még beszélünk erről. Viszont és most megyek, ha nincs rám szükség. Van még egy kis dolgom.
- Jó. Akkor majd találkozunk. Szia.
- Szia. – köszönt el Coop.
Rájöttem, hogy még mindig Volterrában vagyunk és, hogy ezt nekik nem kellett volna hallani.
- Ez rosszabb volt, mint egy… rossz dráma. – szólalt meg Marcus.
- Senki sem kérte, hogy hallgasd végig. – vágtam vissza, és letöröltem a könnyeim. – Viszont most már nekünk is mennünk kéne. Megoldottunk a bajt. Tehát további szép napot!
- Császtok! – szólalt meg Woody.
- Pá! – fejezte be Angie.
Majd eljöttünk. Angie és Woody sajnálatosan hazamentek. Nagy öleléssel búcsúztam tőlük. Kicsit feldúltan léptem be a házba. Meg nyomottan. Kicsit furcsa érzésem volt. Mintha átment volna rajtam egy úthenger. Jó hangulatban voltak a többiek. Még Rose is nevetett.
- Megvolt a megoldás. – böktem ki.
- Mi a baj? – jött oda hozzám Carlisle.
- Halihó! Ez az én szövegem. – néztem méllyen a szemébe, egy erőltetett mosollyal.
- De most komolyan.
- Az, hogy szar dolog a fájdalom. – vettem elő a konyakos üveget. – Meg az emlékezés bizonyos dolgokra. – belekortyoltam az üvegbe.
- Ja. Az sosem volt éppen jó.
Helyeslően bólintottam, visszatettem az üveget, majd egy sóhajtás közepette lehuppantam a kanapéra Alice mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése