Sziasztok!
Bocsi a sok kihagyásért, csak kicsit sok dolgom volt. Meg most elkezdtem nézni a Sailor Moon animét, és az kicsit mostanság lekötötte a figyelmemet. Megdöntöttem a rekordom, 20 részt néztem ma meg összesen.[Tudom, hogy senkit sem érdekel, de olyan jó megosztani most ezt veletek.xd:$] Csináltam nektek egy meglepetést, ami igazából nem nagy dolog, de sokáig vesződtem vele. Nem lett profi, de majd beleillik a környezetébe.:D Majd meglátjátok mi lesz az a következő vagy az az utáni fejezetben, még nem tudom.:D Kicsit rövid lett, de nem húzom az időt, jó olvasást.:D Várom a komikat.:D:D
19. A hárpia
- Maradhatsz. – bökte ki végül.
- Leszavaztak, már megint. Mindig ez van. – rázta kiábrándultan a fejét Caius.
Jane-t meg majd megütötte a guta.
- Most akkor örökre itt marad? Ő is Volturi lesz? – kerekedett ki a szeme.
- Csak rajta múlik. – ült a helyére Aro. – Alec kérlek, vezesd a régi szobájába.
- Még megvan? – hitetlenkedtem.
- Carlisle-é is. Megmondtam: akkor jöttök vissza, amikor akartok. Én csak örülni tudok a társaságotoknak. – mosolyodott el.
A szobám felé menet megkerestem Carlisle számát a telefonomban. Tárcsáztam. Kicsöngött.
- Haló! – szólt bele Carlisle.
- Szia. Én vagyok az Sara. Csak azt szerettem volna mondani, hogy találtam szállást. – hadartam.
- Hé! Lassabban. Hogy érzed magad?
- Egészen tűrhetően. Bár a gondolat, hogy Jane-nel egy fedél alatt kell éljek kicsit hátborzongató.
- Aro visszaengedett? Mondjuk nem is csoda. Értékesnek tartott téged mindig is, mint baráti, mint erősségi úton.
- Vele jó. Ő megérti az érzéseim, ebben hasonlít Jasper-re. Úgy hiányoztok.
- Te is nekünk. Unalmasabb lett az élet nélküled.
- Hát igen. Akkor ismerjük fel az igazi értékeket, ha már az elhagyott bennünket.
- Tápláld csak az egódat. – nevetett Carlisle.
- Most leteszem, mert be kell cuccolnom. Mond meg a többieknek, hogy szeretem őket is puszilok mindenkit. Szia.
- Szia!
Az ágyra raktam a bőröndöm, kicsit megújítottam a berendezést. Bepakoltam a szekrényekbe és a fiókokba, majd kopogtattak.
- Bocs, hogy zavarlak, de hívatnak téged! – lépett be az ajtón Félix.
- Rendben, azonnal megyek.
Amilyen gyorsan csak tudtam besiettem a trónterembe.
- Mit szeretnétek? – dőltem neki a falnak.
- Mivel itt laksz, át kell rágnunk néhány szabályt. – emelte fel az orrát Caius.
- Ugyan már Szöszikém! Te is tudod, nem fogok megalázkodni előtted, úgyhogy ha ezért hívtál, akkor sarkon is fordulok.
- Nincs jogod a tiszteletlenségre te semmirekellő! – hallatszott egy erős, temperamentumos hang Caius háta mögül.
Megtorpantam. A drámai hatás kedvéért meg is fordultam jó lassan.
- Parancsolsz? Ki a frász vagy te? Egyáltalán honnan jössz te ahhoz, hogy becsmérelj, mikor azt sem tudod, ki vagyok?
- A nevem Leonora Majestic. Vagyis Leonora Volturi.
- Mi? – kerekedett ki a szemem.
- Jól hallottad. Ugye szivem? – simogatta meg Caius vállát.
- Szánalmas vagy Szöszi! Nagyon szánalmas!
– Khm. – köszörülte Aro a torkát. - Arról lenne szó, ha a Volterra-iak meglátják, hogy te nem tartod be a szabályokat lázadás törhet ki.
- Na, jó. De ne is várd, hogy Mesternek hívjalak. – nevettem el magam.
- Nem is szándékoztam ezt kérni. – mosolyodott el ő is.
- Hol van Athenodora? Talán valami baj történt, hogy ehhez vetemedtél?
- Semmi közöd hozzá! – tromfolt le Caius.
- Majd lesz! – fordultam és iramodtam neki azzal a szándékkal, hogy felkeresem Athenodora-t.
- Megtiltom, hogy odamenj! – rántott vissza Caius.
- Te nem vagy senkim, így nem is tilthatsz meg nekem semmit! – söpörtem le magamról a kezét. – Aro hol van Athenodora?
- A kastély tornyában. Ő őrzi a Volturi kristályt.
- Köszi. – indultam a toronyba.
Mikor odaértem a látványtól megrettentem. Athenodora-n fura volt minden. A haja, a szeme, a ruhája, a kisugárzása…
- Jaj szivem! Mi történt? - léptem hozzá óvatosan.
- Minden az én hibám! – borult sírva a nyakamba. – Ha nem akarom minden áron azt a rohadt bulit, akkor még mindig a szerelmemmel lehetnék. Helyettem az az álnok kígyó van ott.
- Nekem se valami szimpatikus. – ültünk le a fal mellé. – De mégis mi történt?
- Caius szülinapja előtti héten történt. Én szerveztem a buliját kivételesen, mert a csajok nem értek rá. Egyik nap behívtak a trónterembe. Szerelmem szólalt fel először. Azt mondta nagyot csalódott bennem és többet várt tőlem. Az ő szavaival élve „ez nem egy Volturi vezető feleségéhez méltó viselkedés” volt. Persze én még mindig nem értettem miről beszél, de hagytam kibontakozni. Állítása szerint én eltávolodtam tőle az utóbbi időben, s azt mondta megcsalom őt egy másik férfival. Tagadtam, mert nem volt igaz, de erre azt felelte ebből látszik az igaza. Próbáltam magyarázkodni, de mikor beszélni akartam ő lökte a rizsáját a hűségről, a szerelemről meg a fene nagy büszkeségéről. Mikor befejezte közölte, hogy el akar válni. Lefagytam és azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Dadogni kezdtem, hogy miről beszél, de mind hiába. Azóta csak jelenteni megyek oda.
- Ez egy nagy seggfej.
- Az. Ennél még csak az a hárpia a rosszabb. Azt hiszem fél éve hallottam Alec-től a hírt. Aznap sírógörcsöt kaptam, Renata átvette a helyem. Majd megszakadt a szívem.
- Elhiszem… Azonnal tennünk kell valamit! – pattantam föl.
- Ne! – meredt rám kétségbeesetten. – Könyörgöm, ígérd meg, hogy nem teszel semmit! Nekem úgyse hinne, te meg nem vagy a legjobb barátai közt.
- Rendben.
Egész este arról beszélgettünk mit tennénk Leonorával. Kibeszéltük egymás búját-baját, sokat nevettünk-sírtunk. Épp a sírós résznél tartottunk, mikor hajnaltájt léptekre kaptam fel a fejem. Az árnyékból kilépve Alec és Dem arcát láttam meg.
- Miért itatjátok az egereket? – heveredtek le elénk.
- Női dolgok. – legyintettem.
- Akkor az már rég rossz. – rázta a fejét Dem.
Lábon rúgtam és szúrós szemmel néztem rá. Athenodora elmesélte nekik a történetet, nekik se tetszett ez a Leonora.
A nap felkelt, mindenki visszament a dolgára. Csak sétálgattam a folyosón miközben akaratlanul is meghallottam Leonora hangját. Bekukkantottam a szobája ablakán: a tükörben nézegette magát, s közben magában beszélt.
- Hát igen, nemsokára összeházasodunk Caius-szal. Azután az enyém lesz minden. Beleintézem egy aprócska balesetbe, amiben véletlenül életét veszti. Addig meg a feleség szerep is megteszi, hisz így is nagyhatalomra teszek szert. De miután meghal az én drágalátos férjecském be fognak venni a Volturi hármasba arról kezeskedem. – nevetgélte.
A lehető leggyorsabban besiettem a szobámba feldolgozni a történteket. Még az nap este elmeséltem mindent Athenodora-nak.
- Szólnunk kell neki! El kell mesélnünk mi történt! – csaptam az asztalra.
- Megígérted.
- Hagynád meghalni?
- Hidd el, neked megvan hozzá a hatalmad, hogy segíts neki. Ugye megteszed nekem?
- Legyen. De ez nem örökre szól. Lesz egy kis megbeszélnivalóm vele.
Másnap feszülten siettem a trónterembe, mert elkéstem egy kissé. Egész éjjel azon töprengtem hogyan tudnám nem elszólni magam. Pedig muszáj volt.
- Minden rendben? – nézett rám furcsán Aro.
- Persze.
Hirtelen kiesett minden a kezemből.
- A francba! Kezdhetem elölről a válogatást! – mérgelődtem.
- Ez nem Gianna feladata?
- Az övé, csak besegítettem neki egy kicsit önszorgalomból, úgyse tudtam már mit csinálni.
- Látom én, hogy valami bánt, előlem nem tudod eltitkolni. – érintette meg Aro a vállam.
- Sajnálom. – a varázserőmmel meggátoltam, hogy Aro bejusson a gondolataimba.
- Ha nem hát nem. Viszont nyugodtan szólj, ha bármire szükséged lenne.
- Úgy lesz, de szerintem neked most dolgod van. – mutattam a rengeteg halom papírra.
A dolog végeztével Leonora után mentem.
- Azonnal állj meg! – rántottam vissza a karjánál fogva.
Próbál kiszabadulni, de én erősebb voltam nála.
- Mit akarsz tőlem?
- Volturi feleségnek lenni nem jelent többen, mint maga a kifejezés. Nem lesz hatalmad, nem szólhatsz bele mindenbe.
Villámcsapásként érte a mondanivalóm.
- Te miért szólhatsz bele? Rád mért nem vonatkoznak a szabályok?
- Tudod, nekem különös múltam van az egész Volturi klánnal, de főleg Aro-val. Nagyon jó barátok vagyunk, mindent megosztunk egymással, legalább is részben. Mivel ő tudja nekem nem erősségem a hajlongás ezért velem kivételt tett néhány szabály iránt. Meg van egy pár dolog ezen kívül, azt viszont veled nem akarom megosztani.
Elengedtem s visszasétáltam a terembe.
- Hát igen! Könnyű magad bekefélni a köztudatba mi? – jött a hátam mögül a hang.
Mereven megálltam. Lassan megfordultam.
- Mi? Tessék? Mit beszélsz?
- Jól hallottad.
- Na, most fogjatok le, mert szétverem azt a nagy pofáját! – indultam Leonora felé dühödten.
Vagy 15-en próbáltak lefogni, hogy ne verjem össze. Egy kis idő múlva sikerült lehiggadnom s emberi hangon folytattam a beszélgetést.
- Nos, kisanyám! Valószínűleg te összekeversz engem saját magaddal! Tudom, mit tervezel te csitri! Minden egyes szavadat hallottam! Olyan szívesen kitálalnék, de megígértem valakinek valamit, ami miatt most nem lehet, sajnálom. Húzd összébb az arcod, mert én nem a játszópajtásod vagyok, ezt jól jegyezd meg!
Abban a pillanatban ott hagytam, bementem a szobámba. Azon tűnődtem vajon megéri megtartani az Athenodora-nak tett ígéretem?