2010. augusztus 31., kedd

Ne haragudjatok!!! 1000 bocsii....



Sajnálatos módon jön a suli.:S Ezért hetente egyszer, vagy kétszer lesz friss, mert hétköznaponként nem kerülök géphez.:S Ezer bocsánat!!!!!!! Holnap lehet, hogy jövök még egy frissel, de azután leghamarabb pénteken lesz. Még egyszer bocsi nekem se tetszik, de ez van.:S Amúgy a heti egy friss mindig meg lesz, de lehet, hogy gyors leszek és kettő lesz belőle.:D
Megértéseteket köszönöm!:D

2010. augusztus 30., hétfő

8. Az igazság pillanata


Szerintem, most elég hamar hoztam a fejezetet, jó olvasást hozzá.:D



8. Az igazság pillanata

Még nem valószínű, hol eljött a Happy End, tartogat még az élet meglepetéseket, de igen, eljött az idő, hogy Bella mindent megtudjon. Legalább is a suliról, hogy miért ilyen fura az egész. Mert mi sem két napja lakunk itt ám. Tehát Bellát hazaengedték a kórházból. Pár napot töltött bent. Edward elkérte, hogy eljöhessen hozzánk. Egy szavazást gyorsan lezavartunk, hogy ki mondja el. Naná, hogy én. Mindig az enyém a piszkos munka. Úgy vártunk Belláékat, hogy a kanapén üldögéltünk. Mindenki szorgosan el volt foglalva a párjával. Kivéve engem, Én próbáltam összerakni egy lapon, hogy mit is mondjak. Nem nagyon sikerült.
Edward és Bella beléptek az ajtón. Mindenki tekintete rájuk szegeződött. Alice odarohant Bellához, és átölelte.
- Bella! Jól vagy? Istenem, úgy sajnálom.
- Jól vagyok Alice, persze. – rápillantottam a csuklójára. Tudtam, hogy ahányszor ránéz arra a hegre, annyiszor fog neki eszébe jutni ez az egész James-es ügy.
- Miért szerettetek volna látni?
- Gyerünk Sara, most rajtad a sor! – buzdított Esme.
- Jól van! Én csak azért csinálom, emlékezzetek rá, mert ti túl beszariak vagytok, hogy elmondjátok neki. – vágtam vissza.
- Mit? – kíváncsiskodott tovább Bella.
- Hát… Szóval… Na… Ülj le először. – kínáltam hellyel, és próbáltam összekotorni valamit a fejemben. – Hol is kezdjem… Legjobb, ha az elején. Tehát. Bella most egy olyan dolgot fogok elmondani, amit soha, még ha a legrosszabb rémálmodból keltenek fel, akkor sem tudhatja meg. Megígéred?
- Persze, mond nyugodtan.
- Az első az, hogy az a Jacob hazudott neked, mikor az mondta, hogy nem jár a mi sulinkba.
- Mi?
- Jól hallottad. És ez az egész suli nem olyan, mint hinnéd. Ide különleges emberek, lények, vámpírok, boszorkányok, és vérfarkasok járnak. A suli senkinek sincs a területén, az úgymond semleges terület. – mosolyodtam el. – Ez nem egy átlagos gimi, ha nem ide azokat veszik csak fel, akikben látnak valamit. Egy különleges erő létezését, vagy éppen, akik fajban… mások, vagyis nem emberek. Te is okkal vagy itt Bella. Meg az is okkal történt, hogy nem tudtál eljönni az évnyitóra. Meg tök jó, hogy elsős vagy, így nem kellett előröl kezdened a gimit, mert aki év közben jön, annak általában az a sorsa.
- Én? Ugyan már. Mit tudnék én?
- Hidd el magam sem tudom, de az a dolog lehet az, ami miatt nem hallhatjuk a gondolataid. Visszatérve a tárgyra. Itt különleges képzést tartanak a diákoknak, ami a külvilág számára „láthatatlan”. Vagyis semmit sem szabad megtudniuk róla. Kivéve persze azoknak, akik már eleve a varázsvilágban éltek. Mindenki tud mindenkiről mindent. A sulin belül azok lehetünk, akik vagyunk. A Volturi-nak ebbe azért nincs beleszólása, mert ami a suli falai között zajlik, ahhoz nekik semmi közük, hisz a varázsvilágnak tudnia kell létezésünkről, mert magunk is benne élünk. Meg mikor új lány jön a suliba meg ilyenek, akkor fene uncsi szokott lenni a suli, mert a titoktartás…
- Wow… és ki az a Volturi?
- A Volturi a legnagyobb vámpír klán a világon. Itáliában élnek, Volterrában. Ha nálunk van rendőrség, hát ők azok. Nem tisztelik az emberéletet, de a törvényt és a művészeteket annál inkább. Szerény személyem és Carlisle barátokra találunk bennük. Legalább is én teljes mértékben.
- Várj! Nektek törvényetek is van? – lepődött meg Bella.
- Minden fajnak van törvénye, ezt jól vésd az eszedbe. Amúgy van egy pár. De a legfontosabb, amit kétség kívül betartanak, hogy fajtánk létezését titokban kell tartani. De a sulis ügyek számukra tabu.
- Most állj meg egy kicsit. – szólt közbe Bella. – Csak… csak… kicsit túl sok az infó egyszerre, idő kell egy kicsi, míg felfogom teljesen.
- Jó. Addig hozok neked valamit inni. – kimentem a konyhába, és öntöttem neki narancslevet. Megfordultam, és a szívbaj kerülgette a nem dobogó szívem. – Na, ilyet még egyszer ne csinálj Aro! – tromfoltam le. – És mi a fenét keresel itt?
- Most mondod el a lánynak?
- Hallgatóztál igaz?
- Csak egy kicsit. – mosolyodott el. – Mit is mondjak, nagyon nem szeretem az őszi szellő hangját. – mosolya fintorba húzódott.
Mire észbe kaptam, családom a konyhaajtóban állt. Esme kiejtette a tálat a kezéből, Bella értetlen arckifejezést vágott, Edward-on eluralkodott a kétségbeesettség. A többiek viszonylag nyugodtak voltak.
- Ohh milyen nap is van? – törtem meg a csendet.
- Csütörtök!
- Jaj, bocsi, de tisztára kiment a fejemből a beszélgetés. Elhalaszthatnánk máskorra? – vetettem Aro felé esdeklő pillantásokat.
- Rendben van. Szombaton bepótoljuk rendben?
- Nekem megfelel. Szerintem ez attól függ, hogy elengednek-e.
- Nem vagyok kisbaba, azt hiszem ezt a döntést magam is meg tudom hozni.
- Felőlem… Csak akkor ezt magyarázd el Szöszinek is, mert úgy látszik ő nincs tisztában ezzel. Mert ugyebár nem nagyon díjazza, mikor eljössz hozzám.
- Majd megbeszélem velük, te ne aggódj ezen. – mosolyodott el, minta ez egy boldog mosoly lett volna. – Viszont most már tényleg megyek, mert úgy látom komoly családi programot zavartam meg. Örülök, hogy újra láttalak Carlisle! Szia, Sara! – majd eltűnt.
- Ki volt ez? – törte meg Bella a nagy frusztrációt.
- Ő volt Aro Volturi. – adta a felvilágosítást Emmett.
- Ohh… és ki az a Szöszi?
- Ő Caius Volturi. Szőke haja van, és amióta megláttam mindig Szöszinek hívom, habár tudom, hogy őt ezzel marhára ki tudom hozni a sodrából. – magyaráztam.
- Mit keresett itt Aro? – érdeklődött tovább.
- Aro a barátom, és minden második csütörtök este átjön hozzám beszélgetni.
- Á, már értem. Van még valami, amit megosztanátok velem?
- Nincs. – mosolyodtam el. – De a holnapi tanítási nap olyan lesz mintha az első volna. – nevettem fel. – Vagy mégis. Egy még van.
- Ühüm… és mi lesz az?
- Az igazság az, hogy mi nem egy pár éve költöztünk ide. Hanem inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy jó pár éve ideköltöztünk már.
- Az hogy lehet? Nem tűnik fel az embereknek?
- Feltűnne biztos, ha nem bocsájtottam volna rájuk egy olyan varázslatot, hogy az legyen az itt élőkben, ha mesélni kell rólunk, hogy egy pát éve költöztünk ide Alaszkából. Ez olyan fedő sztori féleség. A halandó emberek számára. – eközben visszavonultunk a nappaliba. – Valóban éltünk Alaszkában, de az már nagyon régen volt.
- Szóval, ha jól értem, akkor a suliról semmi sem igaz, amit az emberek tudnak róla.
- Valahogy így.
- Akkor mi a neve?
- CWMLKA.
- Vagyis?
- Charles Willows Mágikus Lény Képző Akadémia. Mert mit hittél? Olyan lepukkant az a név, hogy Forks-i Gimnázium. Én azért is nagyon szeretem ezt a sulit, mert egy csomószor újra lehet kezdeni. Mármint úgy van, hogy kijárod a négy évet, majd elkezded, előröl az egészet. Új osztálytársaid lesznek, ha valaki veled nem ismétel. De igazából az a jó, hogy akárhányszor is kezded újra, mindig tanulsz valamit. Fokozatokat lehet elérni. Ezer fokozat van. Ez azt jelenti, hogy akkor kapsz egy fokozatot, ha kijárod a négy évet. Nekünk most lesz a harmadik, ha jól emlékszem. – nevettem el magam.
- Az ötödik. – helyesbített Rosalie.
- Tényleg. Mert körülbelül húsz éve élünk itt. A tanárok nem öregednek, de valamelyik megunja és elmegy nyugdíjba. Jó fejek, hidd el. Én a tesit imádom a legjobban. Bírom a közelharcot. – kuncogtam fel. – Jasper-rel szeretek a legjobban. Emmett az túl béna. Ő csak az erejére alapoz, és az úgy nem élvezetes. – az utolsó mondatot suttogtam Bella fülébe.
- Khm. Én is itt vagyok. – szólt közbe Emmett.
- Ezt mindenki tudja. – feleltem.
- De te mégis úgy beszélsz rólam, mintha itt se lennék.
- Én tudom, hogy itt vagy. Csak megmondom az igazat. Már ez is baj? Amúgy ha jobb akarsz lenni, akkor kicsit feküdj rá a technikád fejlesztésére.
- Kösz a tippet, egyszer ki fogom próbálni.
- Ja és Bella. Holnap lesz kedved utazgatni?
- Miért?
- Csak bemutatnálak egy barátomnak. Szerintem bejönnél neki. Persze mint ember, mert van csaja.
- Van, csak még meg kell dumálnom Charlie-val.
Edward elé mentem. A bal kezemet a szívemre tettem, a jobbat meg félig-meddig felemeltem.
- Ígérem, hogy nem fogunk holt részegen és totál beállva egy szökőkútban fetrengeni, és nézni a csillagokat, meg betegre röhögni magunkat.
- Az eskü elfogadva. – sóhajtott Edward.
Bellát hazavitte Edward, mi meg beszélgettünk egész este meg nevettünk. Egyszer gondoltam egyet, és elmentem Rose-zal vadászni.


Sok komit légyszikeeee^^

2010. augusztus 29., vasárnap

7. Fájdalmas kergetőzés és harapások, avagy hogyan nyírjunk ki egy vámpírt minél gyorsabban


7. Fájdalmas kergetőzés és harapások, avagy hogyan nyírjunk ki egy vámpírt minél gyorsabban

Megérkeztek Belláék. Közösen lementünk a garázsba.
- Na Emmett, szerintem most jön az a rész, mikor kiélheted magad. – mosolyodtam rá. De hirtelen le is fagyott a képemről, mikor belegondoltam, hogy Bellának miattunk kell menekülnie.
- Én Bellával…
- Te nem csinálsz semmit Bellával. – szakítottam félbe. – James rögtön tudná, hogy vele akarsz menni. Én, Jazz és Alice elvisszük délnek.
- Rendben. De ígérd meg, hogy nem hagyod el a gondolataidat.
- Ígérem! Viszont, ha megszállunk egy motelben, akkor visszajövök segíteni.
- Nem! – vágta rá Esme. – Nekem van egy sokkalta jobb ötletem. Én és Rosalie felvesszük Bella ruháit, te meg Sara felveszed az alakját. Mert ha valaki más alakjában vagy, akkor pont ugyan olyan vagy mint az illető. Ugye?
- Hmm… - latolgattam. – Nem is olyan rossz ötlet. – majd hirtelen olyan lettem, mint Bella. Külsőre biztosan, és a hangom is.
- Uh… ez bizarr. – kezdte Bella és én is ugyan úgy mondtam vele egyszerre. Minden mozdulatát követtem, vele egyszerre. Odasétáltam Jazz-hez.
- Bocsika, de muszáj… a szükség néha fontos. – mondtam Bella hangján, majd lehúztam a nyakamról a hajam, és odadugtam Jasper orra alá.
- Bizony! Emberszagod van. – állította minél kevesebb levegőt véve.
- Akkor… - vettem elő az adamantium szikém, amit mindig a cipőmben hordok. Megvágtam a karom. – És pont ugyan olyan rohadtul tud fájni… de a gyors regenerálódás megmaradt. – a seb pillanatok alatt begyógyult. – Bella van egy jó ötletem. Adtál már vért?
- Nem. Minek?
- Hát akkor most fogsz. – a kezemben termett egy injekciós tű, meg egy leszorító gumi. A gumit Bella karjára tettem és megszorítottam. Annyit vettem le csak, hogy tele legyen az injekciós tű. Adtam neki egy darab vattát. – Szorítsd rá! – majd egy üres parfümös üvegcsét kerítettem, és belefecskendeztem a vért. Rátekertem a spriccelős részét, és átlátszóvá tettem a vért, és felhígítottam. Kifújtam egy kicsit, beleszagoltam. Megkábultam. – Olyan, mint a véred parfümben. – nevetgéltem. Kettőbe átraktam, és még hígítottam rajta. Megint fújtam. – Még mindig erős. Carlisle, te és Emmett menjetek keletre, én, Rose és Edward északnak. – nyújtottam oda Esme-nek a „parfümöt”. – Úgy használd, hogy dörgöld a kabátot a fához, majd spriccelj egyet a fatörzsre.
Jazz-ék elindultak délnek. A többiek meg arra, ahova be lettek osztva.
Már az erdőben jártunk.
- Rose jelöld meg a fát! – mondta Edward, én meg spricceltem. Így ment ez kb. 20 km-en keresztül. Majd egyszer megálltam.
- Rájött! – kiáltottam fel. Hallottam Alice gondolataiban, hogy épp látomása van. Gyors felhívtuk Carlisle-ékat, és közöltük vele a rossz hírt. Már az autóban voltunk. Emmett és Rose külön kocsival jöttek. Esme-vel voltam úgymond elfoglalva. Belekulcsoltam a kezem az övébe, így egyfajta biztonságérzet terült el bennem a mások által érzett feszültségen kívül. Beszélgettem Esme-vel.
- Tudod én… én mindig arra vágytam, mint Rose. – döntöttem a fejem a vállára. – Egy jó férj, egy szép ház, meg egy gyönyörű kisbaba. Nem hülyeség ami után vágyakozik. De úgy látszik, nekem csak azt jár, hogy a pasik hazudjanak nekem, hagyjanak, el vagy épp csaljanak meg. Nem ismeretlen érzés, mert világ életemben, mindig is fájdalommal éltem… még sima boszorkány koromban. Mindig, és ez sokszor gyötört. 10 évesen, ha dühös voltam, képes lettem volna a haragommal felgyújtani egy egész falut. Ezért féltem magamtól, és nem is kerestem sok barátot, mert én… tökéletes életrontónak érezném magam még most is, ha miattam akárkinek is szenvednie kellett volna. Sokat voltam egyedül, és néha anyámmal sem maradtam egy helyiségben fél óránál tovább, mert rettegtem, hogy bánthatom. Olyan voltam, mint a futótűz. – az utolsó szón elnevettem magam. – Ugye tudod Esme, hogy ezt most azért mondom neked, mert ha bármi balul sül el, én kész vagyok feláldozni magam, hogy ti boldogok legyetek? Csak mond meg mindenkinek, hogy nagyon szerettem őket és…
- Nem! – szakított félbe, fordult hátra és fékezett le a kocsival egyszerre Carlisle. – Senki sem fogja feláldozni magát, mert nem lesz rá szükség. Értve vagyok?
Lesütöttem a szemem.
- Értve vagyok? – ismételte határozottan és olyan hangnemben, amit még sosem hallottam tőle. Mondjuk én mindig kihoztam belőle a „legjobbat”, volt, hogy kiabált is velem.
- Persze apuci.
Tovább hajtottunk.
- Hát jó. Ha az önbotránkoztatás nem téma, akkor beszéljünk a mottóról. – nem régóta mentünk, csupán 10 perce, de én úgy hadartam, hogy ezt a sok zöldséget gyorsan összehoztam. – Mondjuk „Hogyan nyírjunk ki egy vámpírt minél hamarabb”. Hmm… ez jó lesz. – mosolyodtam el. Emmett-ék a hátunk mögött voltam. – Én, Esme, és Rose visszamegyünk megvédeni Charlie-t. Így jó?
- Igen! – vágta rá Edward. Megálltunk, kiszálltunk a kocsiból, én és Esme átültünk Rosalie-hoz, Emmett meg Carlisle-ékhoz. Edward felhívta Bellát. Csak ennyit hallottam, részleteket nem. Beültem vezetni, s mint egy félbolond alkoholista vezettem vissza Forks-ba.
- Te hol tanultál vezetni? – szólalt meg útközben Esme egy rémült mosoly kíséretében.
- Van jogsim. Öm… csak néha alá kell hamisítani az évszámot. – mosolyodtam el.
Őrséget álltunk a Swan lakásnál, mikor egy látomásom volt. Bella volt benne. És James. Majd kiesett az agyam a fülemen.
- És ilyenkor Alice és Jazz mit csinálnak? – szólaltam meg. Ekkor vennem észre, hogy Esme és Rose mellettem állnak.
- Mi a baj? Mit láttál? – tudakolta Rosalie.
- Hát, ami azt illeti nem egy szép látvány volt…
- Láttad Edward-ot meztelen? – kerekedett ki a szeme.
- Juhuhujj… ennyire ne szívd a vérét kislány. – csaptam bele Rose kezébe és nevettünk. – De komolyra fordítva a szót. Azt láttam, hogy James valami táncteremben volt Bellával. Bella tarkója vérzett, James meg épp akarta kiélvezni a vérszomjas hajlamait és…
„???” –Esme fejében kérdőjelek jelentek meg.
- És hatalmas feketeség.
- Meghalt? – kérdezte anyám hisztérikusan.
- Nem. Eltűnt a kép. Ennyi volt a látomás. Viszont ti maradjatok itt, vigyázzatok Charlie-ra. Én utána járok ennek a dolognak. – otthagytam őket.
Először csak futottam kb. 30 percet, végül megálltam.
– Hogy lehetsz ekkora idióta Sara? – kérdeztem magamtól.
Phinix-be hunyorítottam magam. Gondoltam ott lesz ez a hely, mert Alice-ék oda mentek. Megcsapott Bella vérének illata. Futottam az illat felé, hisz este volt, senki sem láthatott. Futottam bolond módjára. Néha-néha megálltam, körbeszaglásztam, majd mentem tovább. Elértem egy iskoláig. Zárva volt az ajtó. Inkább behunyorítottam, minthogy a végén számlát osztogassanak itt nekem. Követtem a vér szagát. Megláttam őket. Nyílván balett terem volt. Ahogy láttam, James éppen próbálta kiélvezni, van inkább kiinni a legtöbbet a helyzetből. Ne jól megszívta, mert nem sikerült beleinnia egy cseppet sem. Edward megérkezett. Gondolatban megbeszéltük a „koreográfiát”, majd Edward nekirontott James-nek, hogy ezzel időt nyerjen nekem. Odafeküdtem Bella mellé, és eldőlve hevertem a földön, mintha ő lennék én, és éppen félre löktem volna őt. Ebbe a bonyodalmas gondolatmenetbe beleszédültem.
- Aú! – üvöltöttem fel.
Edward-ot elöntötte a méreg a sok „jó”-tól ami ma történt, amire James barátunk még jobban beindult. Edward átlökte James-t egy tükrön, ami széttört, majd próbálta menteni Bellát, én meg megpróbálkoztam ez alatt lefoglalni James-t. Nem nagyon sikerült. Kiszaladt a karmaim közül, s miközben Edward ugrott volna Bellával, James elkapta a lábát, Bella meg a földre zuhant, s combjában kötött ki egy hatalmas szilánk. Ment a pasik közt a közelharc. James-nek sikerült kicseleznie Edward-ot, és gyorsan választott, hogy melyikünk lehet az igazi, mert én eközben odagurultam Bella mellé vérzést színlelve. Lehet, hogy „Ec, pec, kimehecc”-el számolta ki. De pechemre őt választotta. Vigyorogva beleharapott Bella csuklójába. Bella szenvedni kezdett a méregtől. Az öcsém elkapta ellenségünket, és kikelve magából elkezdte fojtogatni, megy tépni belőle darabokat. Ekkor érkezett meg Jazz, Emmett, Alice és Carlisle.
- A famíliának mért tartott ilyen sokáig? – érdeklődtem Bella mellett térdelve, miközben nyugtatgattam, és próbáltam enyhíteni fájdalmát.
- Edward! Fiam! Ne feledd el, hogy ki vagy! Ereszd, el! Jasper és Emmett elintézik. Bellának nagyobb szüksége van rád. – Edward Carlisle-ra nézett. – Hallod! Kérlek!
- Gyújts tüzet! Parkettából! – kiáltotta Emmett Jazz-nek, miközben lefogta James-t hátulról.
- A vére! Carlisle! Gyerünk már! – ordította Alice, hogy biztosan mindenki jól meghallja.
Edward végre engedelmeskedett az atyai tanácsnak, és Bella mellé telepedett.
- Mit tegyek?
- Át fog változni, te is tudod! – mondtam miközben próbáltam begyógyítani Bella sebét a lábán. – Ezt nem csak azért mondom, mert Alice és én is láttuk már nem is egyszer Bellát vámpírnak, hanem azért, mert te is szereted őt, ő is szeret téged, és ő feladná az életét, csakhogy veled lehessen. Meg fog történni! És, ha most hagyod, akkor nem kellene még egyszer átélnie ezt a kínt, ha mégis úgy döntesz, hogy hajlandó vagy megtenni. – hadartam, ahogy csak bírtam. Még mindig gyógyítottam Bella sebét.
- Nem! Nem hagyom, hogy eldobjon mindent magától, csakhogy szörnyeteg legyen miattam.
- Van még esélye, még vérzik. Ki kell szívni a mérget.
- Te is tudod, hogy nem tudok leállni. – nyöszörgött Edward.
- Légy erős! Tégy úgy, ahogy tanultad eddig! – bíztatta Carlisle.
Míg végül Edward beleharapott Bellába. Eltelt egy kis idő.
- Edward állj le! Tiszta a vére! Megölöd őt!
Edward leállt egy idő után, de Bella már elvesztette az eszméletét. Carlisle-lal bevitték a kórházba, és kitaláltak valami idióta mesét. James kinyiffant, minden szép, jöhet nekik a jól megérdemelt Happy End. Vagy még nem?


Ha már elolvastad, lécci dobj meg egy komival!!:D Kösziii

2010. augusztus 27., péntek

6. Egy kicsit a szabadban


6. Egy kicsit a szabadban

Előszedtem a filmet. Lent elkészítettem mindent, csináltam pattogatott kukoricát is. Összehívtam mindenkit. Még jó, hogy van egy hatalmas kanapénk. Én ültem középen. Carlisle a bal oldalamon, mellette Esme. Jobb oldalamon Bella, mellette Edward. Jasper előttem ült, gyakorlatilag a lábam közt, csak ő a földön volt, jobb oldalán Alice. Emmett és Rosalie hasaltak a földön. Elkezdődött a film.
- Ja tényleg. Bella te szereted az ilyen filmeket? Mármint bírja a gyomrod?
- Hát… elmennek. Szeretem a horrort.
- Oké… De szólj, ha valami nem okés, mert nézhetünk mást is… mondjuk Hamupipőkét.
- Hogy mi? – fordult hátra Emmett. – És még én vagyok a perverz?
- Na jó, a te kedvedért Csipkerózsikát. – nevettem.
Végignéztük nagyobb nevetések közepette.
- Ez röhej. Azt mondták, hogy mutatják a gyilkosos részeket. – panaszkodott Alice. – Ez olyan volt, mint egy rossz portugál visítós, hisztizős, plázacicás, szerelmes dráma… Összevágva minden rossz…
- Azért ne spilázd túl szivem. – szólalt meg Jasper. – Még a végén teljesen megerőlteted magad… - ekkor Alice hozzávágott egy párnát. - …Elfogysz, és nem maradsz nekem. – csókot váltottak. – De önző vagyok. – nevetgélt.
- Meg sóher. – helyeseltem.
- Csakhogy senki sem kérdezett… - mosolygott rám Jazz, miközben próbált nem levegőt venni.
- Minden jót bébi kérlek, ne sírjál… Sírtál volna akkor, mikor elhagytál… - ez volt a válaszom. Jazz csak nevetett. – Amúgy meg bocsi, hogy beleszólok a „házastársi vitátokba”. Azt szeretném kérdezni, hogy holnap meglesz a játék?
- Persze. Bella te is jössz? – kérdezte Carlisle.
- Nem is tudom. Hát jó. Eljövök.
- Ő lesz a labda? – kérdezte Rose vigyorogva, miközben nézegette a körmeit.
- Csakis. – vágtam rá. – Te meg az ütő.
- Csajok ezt még most zárjuk le. – kuncogott Emmett.
- Milyen játék lesz? – szólalt meg Bella kissé megszeppenve.
- Ez meg milyen kérdés? Hát malmozni fogunk. – kezdte Emmett.
- Azt hát. Amúgy baseball-ozni fogunk. De ha akarsz, akkor maradhatsz itt is, és malmozhatsz Emmett-tel. Egy ütővel, meg egy labdával. – nevettem el a végét.
- Jó, majd még meggondolom. – mosolyodott el.
Elhagytuk a szobát, elbúcsúztuk Bellától. Jasper ma este igen befogadó volt, mert odament Bellához. Elég közel.
- Szabad? – kérdezte Bellát, majd kitárta a karját.
- Persze. – válaszolt mosolyogva Bella, majd átkarolta Jazz-t.
Éreztem, hogy összeszorítja a fogát. Alig bírta, hogy rá ne támadjon. De ez egy lépés, a jó önuralom felé. Edward vészjósló tekintettel nézte végig ez.
- Jaj, Edward ne légy már vészmadár! – horkantam fel.
„Lekattannál rólam?” – gondolta.
- Eleve nem is voltam rád kattanva szóval… - Emmett ezen felnevetett.
Jazz hirtelen ökölbe szorította a kezét. Edward-nak elkékült a szája. Nem is tudtam, hogy ez is lehetséges. Majd Bella elengedte Jazz-t, de fordítva nem történt meg.
- Hé! – szólalt meg Bella. – Most már elengedhetsz.
- Ohh… persze. Khm… bocsi. – majd elengedte.
- Semmi baj, csak nem tudtam, hogy te ennyire szereted ölelgetni az embereket.
- Nem is. Sara viszont puszimániás. – mutatott rám.
- Nem is igaz, most mit mondod? Amúgy meg nézd Bella – mutattam a számra – milyen szép erős a szám. Kipróbálhatnád te is. – ezen mindenki nevetett.
Elköszöntünk Bellától, jó éjt kívántunk neki, és Edward haza vitte.
Másnap reggel teljesen üde voltam. Edward elment elkérni Bellát, a többiek szöszmötöltek, én meg álltam a tükör előtt, és gondolkodtam, hogy mit vegyek fel. Megtaláltam. Sportos, de szexi. Ez az. Felöltöztem, és lementem a zongorához. Eljátszottam Esme kedvencét. Hirtelen megjelent három nimfa. Lehet, hogy meghallották a zenét. Viháncoltak, ugráltak, dúdolgattak.
- Mit kerestek itt? – lepődtem meg.
- Szórakozni jöttünk. – nevetgélte csilingelő hangon a szőke hajú.
- De őszintén. Miért? – ekkor belépett Emmett, Rose, Carlisle, Jasper és Alice.
A fiúk felé rohantak a nimfák.
- Kiké ezek a szexi hímek? – kérdezte a barna hajú elalélva.
- Szexi hímek? – fakadtam röhögésbe. – Látnád milyen szexi hímek, mikor este…
- Hé! – szakított félbe Carlisle.
- Khm… mikor este belemélyesztik a fogaikat a szegény kis gyámoltalan őzikékbe.
- Ohh… és azt hittem…
- Mit hittél? – szakítottam félbe Carlisle-t. – Tán nem fogom „kiteregetni a szennyest” vadidegeneknek… miket gondolsz rólam?
- Mindegy. – hagyta rám.
Elnevettem magam.
- Amúgy ő az én szexi hímem. – nyomott egy puszit Emmett homlokára Rose.
- Ő meg az enyém. – lépett Alice Jasper-hez.
- Szóval miért is jöttek? – szakítottam félbe a meghitt pillanatot.
- Elveszett a furulyás fickónk. – válaszolta a fekete hajú.
- A neveteket megtudhatnám?
- Kylie vagyok. – mondta a fekete.
- Én Kate vagyok. – mondta a barna.
- Én meg Susie. – mondta a szőke.
- Jó. Tehát, hogy értettétek, hogy eltűnt? Mert ezek a furulyás fickók nem szoktak csak úgy eltűnni.
- Hát nem tudom. Szólt a furulya, aztán abbamaradt a zene. Hirtelen nagy vérfolt, majd eltűnt. – mesélte Kate.
- Ühüm. Nem gondoltátok, hogy a forrásotokhoz ment begyógyítani a sebeit?
- Tényleg. Köszi. Jövünk neked egyel. – mondta Susie.
Eltűntek az egyik növényben.
- A mai akciózásból épp elég volt bőven, és még csak reggel van. – nevettem. – Na de gyerünk már, és játszunk! Majd kitaláljuk, hogy, hogy lesznek a csapatok. – szólaltam fel.
- Gyerünk! – helyeselt Emmett.
Összeszedelőzködtünk, majd elindultunk. Ott Jasper és én harci technikákat gyakoroltunk egymáson, ezzel melegítettünk be.
- Jó, jó, jó! Attól, hogy most nagy a stressz benned, még nem kell engem agyonverned oké? – hallottam Jazz-től, mikor Belláék épp odaértek. Valami védekező pozícióban volt a földön. A hátán feküdt, a kezei a mellkasa előtt ökölbe szorítva, szeme becsukva, fogai összeszorítva, lábai szanaszét, teste megkeményedve.
- Ohh… bocsi! Észre se vettem. – felsegítettem a földről. – Szia, Bella. Hogy vagy?
- Ááá semmi bajom Sara, jól vagyok, attól függetlenül, hogy majdnem kitapostad a belem, köszönöm az érdeklődést. – dünnyögte Jazz, miközben leporolta a ruháját.
Átöleltem, és megsimogattam a hátát.
- Nem azt mondtam, hogy porold le a hátam is, mert azt magam is meg tudom csinálni. – durcizott tovább, és levette a felsőjét, majd elkezdte kirázni.
- Ne szexizz itt nekem. – nevettem.
Ráhagytuk a dolgot, és felöltözött.
- Szóval Bella? – tértem vissza az eredeti tárgyra.
- Szia! Köszi, jól. Te meg látom benne vagy valamiben, amiben Jasper nem teljesen.
- Aha, még szép. Teljesen diszkréten, szolidan, és nőiesen letepertem a földre, majdnem kivertem belőle a szuszt a tudtomon kívül… Más nem is történt. – kuncogtam. – És teljes szolidalitást vállalok a történtekre. – fordultam vissza Jazz-hez. – Nem mondom ez a kis haverjaidnak, hogy egy csaj megvert. Tehát nem égetlek be oké? – nyújtottam oda a kezem hivatalosan.
- Rendben. – fogadta el a kezem. – De tudod, csak a formaság kedvéért ezt írjuk is le.
- Még mit nem. – nevettem. – Inkább játszunk. Válasszunk csapatot! Én leszek az egyik cs.k. oké?
- Jó! – mondogatták egymás után.
- Én meg a másik! – szólalt meg Rose.
- Jó. Mivel én idősebb vagyok, én kezdek. Edward.
- Emmett.
- Jasper. A másik kettő meg hozzád. Így nem mondhatjátok, hogy „ez nem ér, ti többen voltatok” – a végét elkényeskedtem.
- Hát jó! De ne sírjatok, ha vesztetek.
- 1. Ez nem történhet meg, 2. ugyan kérlek, ez csak egy játék.
Beálltunk a helyünkre. Esme volt az, aki csak guggolt, és olykor elkapja a labdát, ha nem sikerül elütni, vagy éppen mikor ki kell ejteni valakit, Bella meg lett a bíró.
Először Carlisle ütött. Nálunk Edward volt, aki mindig rohangált a labda után. Alice volt a dobó. Mindig.
- Kezdhetjük! – jelzett Alice, mikor már úgy érezte, hogy jó az időpont. Mi csak akkor játszhatunk, ha dörög az ég, mert mikor ütünk, az elnyomja a zajt.
Dobott, Carlisle elütötte. Szállt a labda, Edward utána rohant. Megfogta a labdát, Esme elkapta.
- Kiestél! – kiáltott Bella, mikor Carlisle pont becsúszott.
Feltápászkodott, majd odébb ment. Jazz következett. Alice dobott, Jazz ütött. Emmett elkapta, visszadobta Esme-nek, de túlkésőn.
- Bent volt. – mondta Bella.
- Imádom ezt a játékot! – kiáltottam oda Emmett-nek.
Rose következett. Alice, dobott, Rose elütötte, Edward elkapta, majd visszadobta.
- Kiestél! – kiáltotta el magát Bella. Rose rámordult.
Én hátrébb elkezdtem beszélgettem vele.
- Ugyan, ez csak egy játék! – súgtam neki.
- Tudom én! – mosolygott rám.
- Sara te jössz! Gyere már! – kiáltotta Alice.
Ütöttem. Elhajítottam az ütőt, futásnak eredtem. Már a pálya háromnegyedénél jártam, mikor láttam visszarepülni a labdát. Begyorsítottam.
- Bent volt! – mondta Bella.
- Igen! – örvendeztem.
Megjelent három vámpír.
- Állj! – kiáltotta Alice. – Már majdnem elmentek, de meghallottak minket! – mondta halkabban.
- Elviszem Bellát! – mondta feszülten Edward.
- Nem. Már késő. Megláttak bennünket. – mondtam vészjóslóan.
- Bella maradj csöndben, és maradj mögöttem! – parancsolt Edward.
Közeledtünk egymáshoz az idegenekkel.
- Valószínű, hogy ez a tiétek. – mondta a vörös csaj. Odadobta Carlisle-nak a labdát.
- Igen, köszönöm. – fogadta Carlisle.
- Az én nevem Laurent. – kezdte a néger. – Ő pedig James, – mutatott a szőke pasira – ő pedig Victoria. – mutatott a vörös csaj felé.
- Én Carlisle vagyok, ez pedig a családom.
Én Jasper vállait megfogtam hátulról, majd odatettem a fejem az övé mellé, a bal vállára. – Hali! – köszöntem. Természetesen ki sem maradhattam volna a bemutatkozásból.
- A halandók a nyomunkban voltak, de eltérítettük őket egy másik megye felé, szóval nyugi, biztonságban vagyok. – kezdte a vörös.
- Köszönjük. Amúgy állandó szállásunk van a közelben. – fogadta Carlisle.
- Igen, így ez a ti területetek. – felelte Laurent. – Beszállhatnánk egy meccsre?
- Hát…
- Ugyan, csak egy meccsre…
- Jó. – dobta oda a labdát.
- Gyilkos a csavart labdám. – kapta el Victoria.
- Szerintem megbirkózunk vele. – néztünk össze Jazz-el.
- Páran majd elmenne, és át is vehetitek a helyüket. – javasolta Carlisle.
- De akkor hozzám kell még jönnie legalább két embernek, mert az már tényleg nem ér, hogy csak én és Jasper alkotunk egy csapatot. – nevettem.
- Oké drágám. – szívózott Emmett.
- Rendben szívecském. – kuncogtam. – De veled nem vagyok hajlandó egy csapatban lenni. – tiltakoztam.
- Miért?
- Mert csalsz.
- Dehogy is.
- Szerinted.
Victoria dobta a labdát, én ütöttem. Jó messzire szállt, és olyan hazafutás lett belőle, hogy az már fájt.
- Nem is olyan gyilkos ez a csavart labda. – nevettem vele együtt. Eközben észrevettem, hogy Bella és Edward még csak most mennek az autóhoz. Úgy látszik, mi voltunk a gyorsak. Jött egy szellő. Bella illatát odasodorta a James nevezetű egyénhez.
- Mi van? Vacsit is hoztatok? – mindenki támadóállást vett fel.
- Szerintem most jobb lesz, ha mi elmegyünk. – jelentette ki Laurent.
Elmentek. Edward elvitte Bellát. Először haza. Edward gondolataiban olvastam. Mi hazarobogtunk készülődni. Olvastam James gondolatában, hogy nyomkövető. És most Bellára akar vadászni. Nem fog leállni soha. Meg kell ölnünk.
- Szép kis estének nézünk elébe, az biztos. – jegyeztem meg fintorogva.

Remélem tetszik, bocsi, hogy ilyen későn jött, elkerült az ihletmanó.:P komíít plííz

2010. augusztus 25., szerda

Lécci


Lécci legyen meg 2 komii, és jön a 6. fejezet!!!!:D Mert ez így nem ér, hogy én írok nektek, és ti egy pár szót sem írtok. Nektek nem sok idő, de nekem fontos lenne. Lehet negatív, pozitív, vagy akármilyen.:D 2 komii igazán nem sok...:D

2010. augusztus 22., vasárnap

Extra rész, a történetben az időszámítás alól mentes, nem a 6. fejezet -> Itt a Karácsony


Itt a Karácsony

Közeledett a Karácsony! Ez volt a kedvenc ünnepem, mert olyankor olyan sok szeretet töltötte be a házat minden évben, hogy…húha. A karácsonyfán Alice-szel osztoztunk, minden évben más díszíti fel a fát. Tavaly én voltam, most Alice következett. Nem tudtam, hogy most mivel készült, de biztos jó lesz, mert mindig jó volt. Alice délután indult el 2 óra felé. Valószínű az ajándékokat is akart venni.
- Jasper-t nem viszed magaddal? – kérdeztem Alice-től, mikor a garázs felé tartott.
- Nem. Most amúgy is más dolga van. – kaptam a választ Alice-től.
- Mi dolga van ilyenkor?
- Nem tudom, nem mondta el nekem.
- Mostanság sokszor csinálja ezt?
- Nem igazán, de volt már ilyen.
- Vigyázz mert lehet, hogy megcsal. – mondtam és próbáltam halál komoly képet vágni.
- Látod ebbe még bele se gondoltam. De majd ha találkozok vele megkérdezem tőle. Persze azt se hagyom ki, hogy te adtad az ötletet.
- Csak vicceltem.
- Valahogy rájöttem.
- Hát az se hátrány. Mindegy. Akkor jó vásárlást. Biztos ne menjek veled?
- Ne. Egyedül is el tudom intézni, de azért kössz! – mondta Alice már a garázsból kiabálva.
Hallottam mikor beszáll a Porsche-ba és villámgyorsan elhajt. Holnap lesz Karácsony, és még nincs kész semmi. Mondjuk nálunk nem tart sokáig a díszítés. Gyorsan kész szoktunk lenni. Majd felmentem a szobámba kitalálni, hogy kinek mit adjak ajándékba. Menet közben összefutottam Emmett-tel, akinek a gondolatai ismét másutt jártak, mint kellett volna. Mikor elmentünk egymás mellett egy hatalmas mosolyt vágott.
- Ne is gondolj erre! – mondtam neki, miután meghallottam, hogy ismét velem szórakozik a képzeleteiben.
- Oké! – vágta rá rögtön.
Mikor felértem a szobámba magamra csuktam az ajtót. A gondolkodás közepette eszembe jutott, hogy megígértem Bellának, hogy átmegyek hozzá beszélgetni. Villámgyorsan lerohantam a kocsimhoz, beppantam, és már tapostam is a gázt. Úton Belláék háza felé eszembe jutott, hogy mit adjak Emmett-nek. Miközben lefutott bennem ez a gondolatmenet, már ot6t is voltam a ház előtt. Kiszálltam az autóból és becsöngettem. Bella nyitott ajtót.
- Szia Sara! Időben érkeztél. – köszöntött Bella, és behívott a házba.
- Szia Bella! Tényleg most van 1 óra. – és ezzel a mondattal karöltve puszit nyomtam az arcára.
Befelé menet belebotlottunk Charlie-ba.
- Jó estét Charlie!
- Neked is jó estét Sara!
Elindultunk Bellával az emeletre. Felértünk a szobájába, és azt a rumlit, ami ott volt…
- Csomagoltam az ajándékokat. – magyarázkodott Bella, miközben elpirult.
- Segítsek?
- Ne köszi!
- Hát jó, akkor majd eltakarítsam ezt a rumlit?
- Azt majd megköszönném!
Megfogta Bella az egyik becsomagolatlan ajándékot, és elkezdett vele szöszmötölni.
- Beszéljünk akkor valamiről! – törtem meg a csöndet.
- Jó! Mesélj magadról! Mond el a te történeted! Úgy ahogy te élted meg. Eddy magyarázott valamit, de nem nagyon értettem.
- Hát jó. Hol is kezdjem… Én most 609 éves. Sosem voltam az a fajta „szürke egérke”. Valahogy kitűntem a tömegből. A 170 cm magasságommal nem könnyen vesztem el egy tömegben. Apám halandó ember és magyar származású volt, pontosabban egy kalóz. A neve viszont nem magyar. Ő még most is él valahol a tengeren egy olyasfajta átok miatt, ami örök kárhozatra ítélte az emberek világában. Pontosabban örökké kell élnie, végignézve összes szerette halálát. Kivéve… az enyémet. Anyám, ő boszorkány és amerikai származású volt. Ő rég meghalt. Az elején piszkosul nehéz volt, de csak kibírtam, viszont még most is fáj elvesztése. Volt egy testvérem is, aki tovább vitte a Halliwell vérvonalat. 1401-ben születtem. 1620-ban járt, azaz idő, mikor találkoztam Carlisle-al. Ő olyan 70 éves lehetett. Los Angeles-ben voltunk, és ha jól emlékszem az utcán. Carlisle talált rám szinte holtan. A testem izzott a láztól, amit egy betegség okozott. A fajdalom rettenetesen kínzott. Olyan érzés volt, mintha csupán a pokol lángoló tüzében égnék. A kórnak nevét nem tudnám megmondani, mert senki sem tudta, tán még most se. De Carlisle-nak sokkal nehezebb volt. Kevés fajtánkbelinek van annyi önuralma, mint neki. Hisz amikor megízleljük az embervért, elönt minket a gyönyör, a mámor. Szinte lehetetlen leállni. Carlisle-nak sikerült. Ezért nagyon csodálom és tisztelem, mintha csak az apám lenne. Akkor már vámpír voltam igaz, de én azok közé a vámpírok közé tartozom, akiknek van vérük. Nekem igaz kevés, de akkor is a vér az vér. A vámpírok vére nem úgy hat más vámpírokra, mint az emberé addig a bizonyos pontig, amíg meg nem ízlelik azt. Onnantól már egyenrangú az emberével. Carlisle-nak meg kellett harapnia. Az volt a gyógyír. Bár csak abban a pillanatban döbbentem erre rá, mikor már nem éreztem semmit. Szóval Carlisle-nak köszönhetem az életem, és ezért örökké hálás leszek neki. A vámpírságom mellett boszorkány is vagyok. Varázserőm is van, például a látom jövőt, időt fagyasztok, hunyorítok, robbantok a tulajdon kezeimmel, gondolatot olvasok, tárgyakat mozgatok, levitálok és még egy csomó ilyesmi.
Miközben ezt elmondtam, az alatt Bella szorgosan csomagolt. Legalább is próbálkozott vele.
- Ez…sajnálom a…
- Ne sajnáld! – vágtam közbe – Ha ez mind nem történt meg volna velem, akkor talán sosem találkozom Carlisle-lal, és sosem változtatott volna át, és sosem találkoztam volna Edward-ékkal. Ez rosszabb lett volna, mint a fájdalom. Különben is a sajnálat a gyengeség jele – próbáltam végül elviccelni.
- De ez akkor is szörnyű… Hogy élted túl a fájdalmat?
- Azt sehogy… Mondjuk úgy nem is volt annyira nehéz, hogy Carlisle segített átvészelni. Legalábbis az elejét. Tehát miután meggyógyított hozzácsapódtam, és elkezdtünk utazgatni. Olaszországban jártunk mikor találkoztunk Aro-val, Marcus-szal és Caius-szal, vagyis a Volturikkal. Már akkor is nagy volt a szám, és ezt Marcus nem nagyon kedvelte. Végül én Aro-val összebarátkoztam. Míg velük éltünk úgymond Carlisle-lal együtt „vegáztam”. A Volturik nem értették, hogy mért tesszük ezt, de aztán beletörődtek. Hiszen nem volt nagyon más választásuk. Körülbelül 200 évig éltünk együtt velük. Úgymond én olyan lány voltam, akinek legalább háromszor el kellett mondani valamit, hogy azt megcsinálja. Persze ha érdekelt a dolog, akkor nem így volt. Hát nagyjából ennyi. Vagyis lenne még, de akkor még a jövő héten is itt ülhetnénk.
Csöndben telt el egy egész hosszadalmas perc.
- Figyelj, biztos ne segítsek? – kérdeztem ismét, mert egyre rosszabb volt nézni mit össze nem szenved Bella egy kis csomagolással.
- Ne! Csak megbirkózom vele végre.
- Úristen! – néztem szörnyülködve az órámra – Már 3 óra? Bocsi Bella, nekem rohannom kell, mert még nem vettem meg egy ajándékot se.
- Óké!
- Jó csomagolást!
- Köszönöm. Neked meg jó vásárlást! Tudod, már mit veszel?
- Már egyet-kettőt sejtek, de maradjon csak titok.
- Hát jó.
- Na, én már megyek is.
Gyorsan lerohantunk az emeletről.
- Viszlát!
Köszöntem futólag Charlie-nak.
- Szia Sara, örülök, hogy láttalak!
Nyitottam az ajtót, mire Becca is odaért. Nyomtam két puszit az arcára, és már rohantam is a kocsihoz.
- Szia Bella, majd találkozunk nálunk!
- Igen, szia!
Gyorsan elhajtottam a ház elől. Port Angeles-be érve megláttam egy kis butikot, ahol a kirakatban megláttam egy párnát. Az volt ráírva, hogy: „ A legjobb anyának a világon ”  . Rögtön beleszerettem. Ez a legjobb ajándék, amit adhatnék Esme-nek. Bementem az üzletbe, megvettem, és mentem is tovább.  Elmentem azért, amit Carlisle-nak csináltattam. Egy kéttenyérnyi gyémánt fémtömb, amibe arannyal bele van gravíroztatva ez: „Jó a nővérkék feneke, rázzák egész nap nekem, csorgatnám a nyálamat, ha foglalkoztatnának. Szeretem a családom, és tudnám, hogy ezzel őket megbántom, nem érnek nekem a nővérek annyit, hogy elveszítsek mindenkit, akit szeretek! ”  Ezt már egy hónapja megrendeltem. Gyorsan beszaladtam és elkértem az eladótól. Miközben várakoztam megláttam egy fülbevalót. Többféle betű volt, mindegyik ki volt rakva rubinnal. És akkor… megláttam az R betűt. Rögtön tudtam, hogy ezt kapja tőlem Rosalie. Mind a kettőt elhoztam. Most Emmett ajándéka következett. Egy guminőt akartam venni neki. Még azt is találtam, valami kimondhatatlan nevű boltban. Már csak a többiekén kell gondolkoznom gyorsan, mert még be is kell őket csomagolni. Bepattantam a kocsiba, és tapostam is a gázt. Még négy butik mellett elmentem mikor megláttam azt a szépséget a kirakatban. Egy csodaszép hó gömb volt az. Csillámos fehér pelyhek hullottak benne, és volt benne egy hóember. Ez így nem is volt olyan nagy szám, de beledobtam egy kis varázslatot. Miután megvettem átvarázsoltam olyanra, hogy a család összes tagjának a kis másolata benne legyen. Beleértve Bellát is. Ez lesz Edward-é, meg veszek neki még egy könyvet a női lélekről. Bellának is kell valami. Már ki is találtam. Gyorsan elszaladtam a ruhaboltba. Vettem neki egy sima fehér pólót. Erre még lesz valami. És vettem neki egy nyakláncot is, amire ráraktam a családunk címerét. Alice-nek és Jass-nek kell még ajándék. Mentem tovább a kirakatok között. Gyorsan ki kellett találnom valamit, mert már 4:50 volt. Éppen elhaladtam egy ruhásbutik előtt. Meg is álltam, be is néztem. Körbenéztem és összeválogattam egy szettet Alice-nek. Egy fekete cicanadrág, egy fekete csillogós combközépig érő szoknya és egy szürke, fekete mintás csillogós felső, meg egy napszemüveg. Bár halvány fogalmam sincs, hogy mikor fogja felvenni, de talán egyszer. A napszemüvegre rá volt írva, hogy Alice. Továbbálltam innen is. Azt tudtam, hogy Jasper-nek valami emlékezeteset kell adnom, mint Emmett-nek. Már majdnem feladtam mikor megláttam az egyik kirakatban egy rózsaszín szőrös bilincset. Rögtön tudtam, hogy ezt kell adnom neki. Megvettem hát ezt is. Hazamentem, kipakoltam a kocsiból, és pont összefutottam Alice-szel mikor rohantam volna fel a lépcsőn. Ő meg le.
- Mi a helyzet? Bevásároltál mindent? – kérdezte tőlem.
- Nagy nehezen minden megvan. Látom te is hazaértél időben… - viccelődött, mire én rányújtottam a nyelvem.
Elváltak útjaink. Felhurcoltam a sok motyót a szobámba. Amit Bellának vettem fehér pólót, arra rávasaltam, hogy: „ I ♥ Cullen’s ”  Rávarrtam kis betűkkel, hogy: „ by: Sara ”  Neki is kezdtem a csomagolásnak. Gyorsan kész lett minden. Időben voltam. Valahogy úgy éreztem, hogy nekem könnyebben ment, mint Bellának. Összehordtam egy kupacba az ajándékokat. Lementem a konyhába Esme-hez, hátha kell neki valami segítség. Bár ő nem evett, kitűnő szakács volt.
- Szia Esme!
- Szia!
- Hogyhogy itt vagy? – tudakolta Esme, miközben valami trutyit kavargatott.
- Gondoltam hátha elkelne egy kis segítség.
- Köszi, de elboldogulok egyedül is. Viszont odakint szerintem nagy szükség lenne rád. Emmett és Carlisle próbálkoznak feldíszíteni a házat.
- Pont ők?
- Mondom, próbálkoznak. Ezért kellene a segítséged. Mész már?
- Igen is asszonyom, már repülök is. – ezzel a mondattal kimentem a ház elé.
Mikor kiértem elkapott a röhögő görcs. Azt hittem ott fulladok meg.
- Jó estét urak!
- Neked is szia! – vágta hozzám Emmett kicsit ingerülten.
- Mi van kifogott rajtatok egy égő?
- Nagyon vicces vagy. – mondta Carlisle, miközben egy olyan pózt vett fel a háztetőn, hogy azt el se lehet mondani.
- Most pedig hozom a kamerát. – polyénkodtam.
- Helyet cserélünk? – kérdezte Emmett.
- Kössz nem. Inkább ti is gyertek le onnan mielőtt lepottyantok.
- Akkor ki fogja megcsinálni? – mondták egyszerre.
- Majd én!
Leugrottak a tetőről. Egy csettintéssel elintéztem, hogy fenn legyenek az égők, meg a többi vacak, amit fel kellett rakni.
- Szép volt. – mondta Emmet, és adott egy pacsit. – Téged alkalmazni kéne egy építészeten vagy ilyesmin.
- Ne is álmodj.
Bementünk a házba. Jól eltelt az idő, mert már 6:00 óra volt. Ahogy beértünk, betoppant Edward Bellával. Alice is elkészült a karácsonyfával. Mindenki átment a nappaliba, a zongorához. Mellette volt felállítva a fa. Edward leült a zongorához, és elkezdett játszani rajta. Aláfestő zenének indult. Majd hirtelen felpattant, megragadta a karom, és felráncigált a lépcsőn.
- Sara te tudod a Last Christmas szövegét?
- Többé-kevésbé igen. Mert?
- Te énekelsz, én játszom. – azzal visszarángatott a nappaliba, és visszaült a zongorához. Játszani kezdett, én meg énekelni.
- Last Christmas Igave you may heart… – itt bekapcsolódott Alice is. - Last Christmas Igave you may heart…
Miután elénekeltük, tapsoltak a többiek. Emmett persze megint kihozta a formáját.
- Nem is tudtam, hogy ilyenre is képesek vagytok. – dicsért, vagy inkább piszkált minket Emmett.
- Hát most akkor megtudtad! Boldog lehetsz most már nem igaz?
- De.
Mindezek után leültünk enni. Gyakorlatilag csak én és Bella. Ettem egy pár falatot, többet nem is nagyon kívántam. Bella is falatozott egy keveset, majd jöhetett az ajándékbontás. Mindenki odagyűlt a fa köré.
- Tehát akkor kezdem én. – foglaltam le az első helyet az ajándékosztásban. – Ez a tiéd Emmett.
Szöszmötölt egy kicsit vele mire kibontotta, de végül sikerült. Azt az arcot látni kellett, mikor meglátta a guminőt.
- Köszi, nagyon kedves vagy.
- Á semmiség. – és nyomtam két puszit az arcára. Mindenki nevetett ezen a rövid beszélgetésen meg az ajándékon. – Ez a tiéd Esme.
- Ó köszönöm. – ki is vette gyorsan a kezemből. Esme is elbíbelődött vele, mire kibontotta. Az után gondolkoztam el rajta, hogy nem kellett volna ennyire becsomagolnom. Miután kibontotta mosolyogtak a szemei is. – Nagyon köszi. – megölelt, megpuszilt és én is őt.
- Na, ki a következő. Edward! Tessék.
- Mi lehet benne?
- Nyisd ki, és megtudod.
- Hát jó. – adta meg magát könnyen. – Ez gyönyörű. Te csináltad?
- Részben. Így mindig emlékezhetsz a családodra. – vele is megvolt a puszi, ölelés. – Ugye a könyveket is megnézted?
- Milyen könyveket? – a kezébe adtam. Hangosan nevetett rajta. – A női lélek…pompás.
- Carlisle most te jössz. – azzal a kezébe nyomtam az ajándékát. Ő ki tudta bontani könnyen. Mikor meglátta, elolvasta és majd megszakadt a nevetéstől.
- Mi van rajta? – kíváncsiskodott Esme.
- Az van ide írva, hogy: „ Jó a nővérkék feneke, rázzák egész nap nekem szüntelen, csorgatnám a nyálamat, ha foglalkoztatnának. Szeretem a családom, és tudnám, hogy ezzel mindegyiket megbántom, nem érnek nekem a nővérek annyit, hogy elveszítsek mindenkit, akit szeretek! ”
Edward, Emmet és Jasper hangosan felnevettek. Esme nagyot nézett,  de a végén ő is kuncogott Rose-zal és Alice-szel együtt.
- Nagyon köszönöm Sara. Ezt sosem fogom elfelejteni. – azzal puszit adott a homlokomra.
- Az volt a szándékom. Tessék Bella!
- Mondtam, hogy…
- Hogy ne költsek rád sokat. Nem is tettem ezt, Én csináltam. Csak az alapanyagokat kellett megvenni.
- Na, jó. – bontani kezdte az ajándékot. – Ez…ez gyönyörű. – magára kapta a pólót. – Tökéletes. Köszönöm, nagyon köszi.
- Nincs mit.
- Rosalie ez pont jó a ruhádhoz – odaadtam neki az ajándékot.
- Mi ez?
- Úgy hívják ajándék.
- Arra magamtól is rájöttem. – beszéd közben bontotta ki. – Ez csodálatos…
- Ohh tudom én azt. Ezért adom ezt neked. A természetes szépség. A rubin.
Gyorsan fel is rakta magára a nyakláncot. Mintha neki csinálták volna. Alice kezébe is belenyomtam az ő ajándékát.
- De szép… – kábult el mikor meglátta a ruhát – Ez tökéletes.
- A szemüveg találó.
- Valóban. Köszönöm.
- Ez csak természetes. Jasper már csak te maradtál.
- Én nem akarom tudni. Látva a többiekét… én nem akarom.
- Megijedtél kiscicám?
- Ez fájt.
- Inkább bontsd ki. Majd azután mondhatod.
- Jólvan. – Jasper viszonylag könnyen kibontotta. Mikor meglátta a szőrös bilincset, elszabadult a pokol. Emmett nem bírta tovább. Röhögő görcsöt kapott.
- Használd egészséggel.
Jasper a komoly, de derűs arccal ezt mondta:
- Persze, fogom is használni. A lehető leggyakrabban. Amikor csak lesz rá alkalmam. Te kipróbálod? Kölcsönadom neked.
- Kössz nem, ezt inkább kihagyom. De szólok, majd ha szükségem lesz rá.
A többiek is csatlakoztak Emmethez a nevetésben. Mindenki átadta az ajándékait. Emmet-től egy cuki fekete ostort kaptam. Valahogy sejtettem, hogy valami hasonlót kapok tőle. Alice-től és Jasper-től egy „Család és Barátok” feliratos fényképalbumot kaptam. Carlisle-tól és Esme-től kaptam öt-hat üres könyvet. Úgyis kifogytam már belőlük. Edward-tól csodák-csodájára kaptam két-három könyvet a férfi lélekről. Úgy látszik, egyre jár az agyunk. Rosalie-tól egy hifitornyot kaptam. Csináltam annak is helyet. Bellától pedig egy nyakláncot. Igazából mindenki azt kapott tőle. A medálját kilencfelé lehetett szétszedni. Mindegyikőnknek volt egy. Össze is lehetett illeszteni őket. Nagyon tetszett. Az összes ajándék nagyon tetszett.
- Mivel mindenki kinyitotta az ajándékát, mehetünk is a templomba. Úgyis régen jártam már ott. – hagyta meg Carlisle.
- Ho…ho…hogy hova? – dadogtam már-már a kiakadás szélén.
- Csak vicc volt.
- Hallod neked elég idióta vicceid vannak.
- Köszönöm szépen az elismerést.
- Mondjuk volt kitől tanulnod. Én Emmett-től tanultam.
- Hé! – szólt közbe Emmett is.
- Nem érted a viccet??
- De.
- Hát mondjuk ezt nem is annak szántam.
Bulizgattunk egy jót. Egy kis idő múlva, olyan hajnali 2-3 óra körül Edward hazavitte Bella-t. Mi még elvoltunk még reggelig.

komit lécci...:D

2010. augusztus 21., szombat

5. Megismerés

Sziasztok!
Itt a feji amit ígértem. Remélem elég hosszú.:P

5. Megismerés

Körülbelül 2 óra múlva elmentem Emmett-tel, Jasper-rel és Esme-vel vadászni. Jót mulattunk, ha szabad így kifejeznem magam. Lehuppantam otthon az ágyamra, majd másnap reggel tiszta kómás arcom volt. Belenéztem a tükörbe… valósággal megrémültem.
- Nézd meg jól Sara! Vámpír vagy, nem kell aludnod, reggel viszont rondább vagy mint egy perzsa macska fürdés után. – mondtam magamnak a tükör előtt.
Felöltöztem, majd a táskámmal együtt lementem a nappaliba.
- Jó reggelt! – dünnyögtem.
- Jó reggelt! – hallottam vissza több felől.
- Hogyhogy ilyen korán itt vagy? – poénkodott Emmett.
- Nem tudom. – feleltem. – Nem volt már téma, amin gondolkodni lehetett, vagy szomorú dolog, amin bőgni tudtam. – ezen elnevettem magam.
- Mi az? – kérdezte Alice, mert egyfolytában nevettem.
- Semmi. Csak eszembe jutott, mikor Stefan Salvatore 112. szülinapján Stefan, Bianca meg én holt részegen és totál beállva egy szökőkútban fetrengtünk, és néztük a csillagokat, meg betegre röhögtünk magunkat. Valami oltárit buliztunk. Még egy olyan estét…
- Biztos jó volt, viszont most indulnotok kéne. – javasolta Esme.
- Tényleg. Az nem volna hátrány. Legalább a tanároknak legyen örömnapjuk, hogy végre nem kések el. – nevettem. Mókás kedvem volt aznap reggel.
Összeszedelőzködtünk, majd elindultunk. Én a jó kis mocimmal mentem. Mikor beértem a suli parkolójába, tengernyi idő maradt még. Csodák csodájára biológia volt az első óra. De jó. Ugyan úgy ültünk, mint legutóbb.
- Deja vu. Deja vu. – ismételgettem. – Most pedig jön a helycsere.
- Helycsere? – kérdezett vissza Edward.
- Aha. Amit megbeszéltünk. – érdekes módon rögtön kapcsolt. Helyet cseréltünk. Majd besétált Bella a terembe.
- Bella és Edward egy fa alatt ülnek. – gúnyolódtam.
- Befognád?
- Ez költői kérdés lenne? – ekkor ért oda Bella. – Hali! – köszöntem.
- Sziasztok! – köszönt vissza.
Dúdolni kezdtem, és mondogatni kezdtem magamban:
„Két szerelmes pár mindig együtt jár.”
- Emlékszel még az előző kérdésemre? – tudakolta Edward zaklatottan.
- Mi a baj édes? – nevettem.
- Szűnj meg! – fűzte hozzá.
- Oksi. Majd ezt is belepréselem a sűrű programjaim közé. Jut eszembe… Szöszi át akarta festetni a haját.
- Ohh… és milyenre?
- Lilára. De szegénykének elment a kedve, mikor közöltem vele, hogy akkor egy másik becenevet fogok majd neki kitalálni. Talán akkor Lillának hívnám. – ezen jót mulattunk.
Elkezdődött az óra.
- Khm – löktem oldalba Edward-ot.
„Jól van, jól van, hagyj már!” – gondolta Edward.
- Khm – löktem ismét oldalba.
- Jól van, hagyj már békén! – mondta a kelleténél kicsit hangosabban.
- Elnézést Mr. Cullen! Megosztaná velünk is, hogy mit olyan fontos most megtárgyalni? – kérdezte Mr. Getter.
- A feladaton gondolkoztunk.
- Nos, ha már ennyire benne van, akkor elmondaná nekünk is, hogy mire jutottak?
- Persze. – Edward megindult a tábla felé. Bella láthatóan parázott, mert ő tudta, hogy nem az volt a téma. – Megvan az eredmény. Bla… bla… bla… bla… bla… - ennyit értettem belőle, nem is nagyon érdekelt.
- Igen. Tökéletes. – áradozott Mr. Getter.
- Csak el ne szállj magadtól. – dünnyögtem.
Edward visszaült a helyére, és beszélgetni kezdett Bellával.
- Bocs, hogy a múltkor nem mutatkoztam be. Sara itt éktelenkedett.
- Éktelenkedett a jó édes… khm. – szóltam vissza. Eközben Mr. Getter páros feladatot adott, vagyis mi hárman csináltuk.
- A nevem Edward Cullen. Te pedig Bella vagy igaz? – fordult vissza Edward Bellához.
- Ja.
- Szánalmas. – leheltem halkan. Edward egy gyilkos pillantást mért rám.
- És, hogy érzed itt magad? – érdeklődött tovább.
- Hát nem nagyon szeretem az esőt meg a hideget se de hát… ez van.
Még beszélgettek valamit, de én nem nagyon figyeltem rájuk. A tanárra sem figyeltem. Rajzolgattam, firkálgattam, gondolkoztam.
- Ott van egy meztelen pasi! – hallottam meg Edward hangját hirtelen.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces vagy. Azt hittem, hogy csak Emmett ilyen perverz, de már látom, hogy tévedtem. Vagy netán langyi vagy, hogy ilyen az érdeklődési köröd?
- Örülnél neki mi? – nevette.
- Jó hogy. Esténként befonnánk egymás haját, és kifestenénk egymás körmét rózsaszínre…
- Álmodozz csak tovább. Moziba is elvigyelek?
- Ha te fizetsz, mehetünk.
Kisétáltunk a teremből. Edward megvárta Bellát, én meg mentem tovább a folyosón. Összefutottam Alice-szel és Jazz-el.
- Szia! Figyi Jazz! Mit tudtam meg rólad…
- Szia! Mit is? – kíváncsiskodott.
- Tudod, hogy van egy image-ed?
- Oh… igen? És micsoda? Egy piroska, aki egy farkasra vágyik? – kuncogott.
- Nem. Minek nézed őket? 5 éves meserajongóknak? Az új image-ed a Világfájdalmas képű szöszi szlogenű dolog.
- Húha. Ilyen sok szabadidőd van?
- Most mi van? Nem is én találtam ki. De nem jó? Szerintem tök baró.
- Az hát… - nyögte Jasper.
- Na pussz, nekem mennem kell, órám lesz. – majd otthagytam őket.
A nap gyorsan telt. Még az ebéd is hál’ Istennek nem volt utána egy órám se. Gyorsan eltelt a következő kilenc nap. Unalmasan ugyan, de legalább nem történt semmi… semmi olyan, amit szégyellni kéne. Eljött a péntek. Az utolsó nap a suliban a héten.
- Sara gyere már! Mondani akarunk valamit.
- Jólvan megyek már! – kiáltottam vissza.
Felöltöztem, és lementem.
- Mi az? Beszakadt a tető, hogy ilyen sürgős?
- Nem. Edward el akarja ma hozni ide Bellát. – felelte Esme.
- Ugye megmondtam, hogy van köztük valami. De nekem senki sem hisz… Amúgy szerintem tök jófej a csaj.
- Szóval anyátokkal azt szeretnénk, ha ma este itthon lennétek. Azt gondoltuk, hogy főzünk neki. Benne vagytok?
- Oké apuci. Jó kislány leszek. – nevettem. – Ha a családi este el nem marad, felőlem lehet. Szóljatok, ha meg kell csinálnom a kaját.
- Ez remek. Házat ne adjunk neki? Esetleg ide ne költözzön már. – mondta Rosalie.
- Bella Edward-dal van. Innentől családtag. Fogadd el. – mondta neki Carlisle.
- Chö… - csak ennyi jött ki Rose száján.
- Tud rólunk? – súgtam oda Carlisle-nak.
- Igen. Ő találta ki. – válaszolta.
- Milyen éles elméjű. - nevettem.
Elindultunk. Edward nem jött velünk, mert Belláért ment. Elhozta a suliba. Elrepült az idő. Én siettem haza. Dolgom volt otthon. De annyival mégsem értem haza hamarabb. Körülbelül 4 óra lehetett. 2 óra simán eltelt a semmivel. 6-kor tervezték Edward-ék a jövetelüket. Mindenki lent szorgoskodott a konyhában, kivéve engem. Egy pillanat alatt ott termettem a konyhaasztalon.
- Segítsek valamit? – kérdeztem. Ekkor vettem észre, hogy Alice és Jazz nincsenek ott.
- Kösz ne! – felelte Emmett.
- Oké, ahogy akarod. Alice-ék hol vannak?
- A teraszon. – válaszolta Rose.
- Ugyan ne legyél már ilyen savanyú cukor… - mondtam neki. Megveregettem a vállát, majd kimentem a teraszra. – Unatkozok. Ti nem? – ekkor léptem ki az ajtón. Épp smároltak. Ez cink. – Látom nem… Öm… Akkor én nem is zavarok tovább. – fordultam sarkon.
- Várj! Maradj! – kiáltott utánam Alice. – Nem zavarsz.
- Hát jó. – adtam meg magam. – Kéne valamit csinálni… - jegyeztem meg végül az ajtóban állva.
- Ja. De mit? – kérdezett vissza Jasper.
- Verseny? – javasoltam.
- Mettől meddig?
- A nagy tölgytől a nagy üvegablakig, ami a konyhába vezet.
- Ahhoz nincs túl kevés idő?
- Mi van? Betojtál, hogy egy csaj lealáz? Vagy félsz tőlem? Netán Rose-tól? – nevetgéltem.
- Egy francokat! Gyerünk!
Ott termettünk a fánál.
- 3-ra indulunk jó? – kérdeztem. – Vagy inkább adok egy kis előnyt…
- Nehogy! – vágott vissza. – Szóval 3-ra! 1! 2! 3!
Elindultunk. Az a fa kb. 52 km-re van a házunktól. Gyors voltam. Az első 5 km-ben lehagytam, mint a sicc. Hamarabb haza értem, és bevártam. Majd beléptem a konyhába a hatalmas ablakon át. Jasper és Alice utánam.
- Lehagytalak. – kérkedtem. – Ronggyá vertelek.
- Csak, mert hagytalak nyerni. – mentegetőzött. Ezután láttuk meg Bellát. Jazz majdnem visszafordult, csakmert nem számított rá. Rögtön lefagyott a mosoly az arcáról.
- Nyugi. Amúgy meg azt hittem, hogy a háborús hősök elismerik, ha vesztenek. – szekáltam tovább. Majd Bellára tévedt a tekintetem. Beleszippantottam a levegőbe, és véletlen meghosszabbodtak a szemfogaim, és Bellára sziszegtem. A lány hátrahőkölt.
- Ohh… - húzódtam hátrébb. – Bocsika. – visszahúztam a fogaim.
- Sara! – szólt rám Edward morogva.
- Véletlen volt, na! Amúgy, szia Bella! Már meg se kérdezem, hogy tudsz-e rólunk, különben meg Carlisle árulkodott. Viszont üdv a családban. – mosolyogtam rá, és megöleltem.
- Köszi. – fogadta visszafogottan.
- Rosalie kibukott már, vagy az a következő lépés lesz? – súgtam oda Esme-nek.
- Még nem volt semmi.
- Az jó… - örvendeztem halkan.
Alice odament Bellához és megölelte.
- Alice vagyok. – mutatkozott be. – Hú… Azt hittem, hogy csak hülyéskedsz. – szagolt bele Bellába.
- Ugyan Alice. Kérlek…
- Nyugi, nincs baj. Jóban leszünk. Te is tudod, hogy tudom. Biztosra.
- Bocsi, ha megzavarom ezt a meghitt családi pillanatot. – hallottam egy hangot az ablakból. Odanéztem, bár jól tudtam, hogy ki az.
- Damon takarodj innen! – szűrtem ki a fogaim közt.
- Ugyan Cicuskám. Azt hittem jóban vagyunk. – mondta dédelgető hangon.
- Mondom, tűnj el! Higgy azt, amit csak akarsz! Ide nem vagy behívva! Nem tudom, hogy miért jöttél, de nem is érdekel! Nem vagyok rád kíváncsi, szóval tűnj el innen!
- Naa… ccc… ejnye. Ne légy már ilyen szívtelen.
- Én szívtelen? Akkor te mi vagy? Majd én megmondom. Egy gátlástalan, undorító dög, aki abba keresi a boldogságot, hogy másokat bánt. Vagy éppenséggel gyilkol.
- Gátlástalan?... Talán… Undorító?... Esetleg… De dög azért nem vagyok. Max szörnyeteg de…
- Na látod, ez még annyira sem érdekel. – szakítottam félbe.
- Oké. Jól van. Ha undokoskodsz… Amúgy mi a neved szép hölgy? – fordult Damon Bellához.
- Bella.
- Bella… - ismételgette. – Hm… Szép név. Nos Bella. Nézz méllyen a szemembe… Ez az… Hívj be! Gyerünk… Hívj be! – mondta Damon nyájasan.
- Gyere be! – hallottam Bella szájából.
- Na ezt beszívtad! Csak az hívhat be érvényesen, aki az adott házban él. – gyilkos pillantást váltottunk. – Mi a baj nyuszifül? Savanyú a szőlő? – szólaltam meg gúnyosan. – Még jó, hogy ránk nem hat ez a baromság.
- Egyszer csak ki fogsz jönni. – kezdte kaján vigyorral.
- És megmondanád, hogy akkor mi lesz? – álltam oda mellé. – Mi lesz, ha kijövök? Te is tudod, hogy sokkal idősebb, tapasztaltabb és erősebb vagyok nálad. Mit tudnál nekem okozni a röhögő görcsön kívül?
- Légy jó Cicuska, még látjuk egymást. – dobott a levegőben egy puszit, majd otthagyott. Én meg meglepett arccal, birka módjára befordultam az ablakon, és bejöttem.
- Seggfej… Öm… bocsi. Én sem tudtam, hogy itt lesz.
- Nem gond. De mi most megyünk. Körbevezetem a házban Bellát. – mondta Edward.
- Jól vagy Bella? – kérdezte Alice Bellától, mert látta, hogy egy kicsit megszédült. Legalább is úgy látszott.
- Jól, persze. Csak az előző dolog… Olyan volt, mintha nem én irányítanám magam.
- Azt ráhatásnak hívják. Majd később elmesélem. Menjetek. Aztán majd gyertek időben, hisz ma van a családi este.
Felmentek az emeletre.
- Édes csaj… aranyos… - mondtam.
- Jófej. – helyeselt Alice.
- Felmegyek a szobámba. Ti csak smároljatok tovább nyugodtan. – intettem Alice és Jazz felé. – Ti meg… csináljátok azt, amit eddig is. – intettem a többiek felé.
Magamra zártam az ajtót, majd rávetődtem az ágyra.
- Ez szívás Sara! – mondtam magamnak. – Mindenki megtalálta magának a szerelmet. A te nagy szerelmed meghalt. A hűn szeretett drága Jane megölte… széttépte… Igen Sara, csak te lehetsz ilyen… szerencsétlen.
Ránéztem az órára. 7:30 volt.
- Mit csinálok én 10-ig? – fordultam hasra.
Eltelt 2 óra. Én csak feküdtem, és nem csináltam semmit. Gondoltam egyet, és megindultam lefelé. Kerestem egy doboz csokit. Enni kezdtem. Meg egy üveg whisky-t inni. A vámpíroknak jóval többet kell inniuk, ha be akarnak rúgni. Nekem 2 üveg az alap. Carlisle jött le a lépcsőn. Megfogta az üveget.
- Megint iszol?
- Mi az, hogy megint? Amúgy meg jó a bánat ellen. Különben meg nem rúgtam be szóval…
- Oké. De akkor is… Inkább keresd elő a filmet. – elvette előlem az üveget, majd visszatette a helyére.
- Na látod, ez egy jó ötlet. Most nem mondasz hülyeséget. – nevettem. –Te nem iszol velem?
- Nem.
- Miért? Neked nem fáj semmid? Se a szíved?
- Nem. Nekem itt vagytok ti, és eszem ágában sincs szomorkodni.
- Jó neked. Nem cserélnél velem egy kicsit? Hogy legalább csak egy napig ne érezném ezt a sokmindent.
- Ugyan. – odajött hozzám Carlisle, és egy hatalmas puszit nyomott a fejem búbjára. – Neked bármikor odaadnám. Hisz nekem az a legfontosabb, hogy boldogok legyetek.
- Inkább hagyjuk. Megkeresem a filmet. – felálltam az asztaltól, majd megindultam az emeletre. – Ma jön a horroros vámpíros?
- Ha jól emlékszem…
Alice és Jasper jöttek be a teraszról.
- Ti idáig smároltatok? – kérdeztem tőlük.
- Nem. – válaszolt Alice. – Beszélgettünk.
- Vagy úgy… Legalább valaki csinált is valamit. Amúgy Carlisle.
- Igen?
- Nekem rohadtul bejön ez az aggódó apuci szerep. – nevettem, majd felmentem.

Írjatok komit légyszi.:D