7. Fájdalmas kergetőzés és harapások, avagy hogyan nyírjunk ki egy vámpírt minél gyorsabban

7. Fájdalmas kergetőzés és harapások, avagy hogyan nyírjunk ki egy vámpírt minél gyorsabban

Megérkeztek Belláék. Közösen lementünk a garázsba.

- Na Emmett, szerintem most jön az a rész, mikor kiélheted magad. – mosolyodtam rá. De hirtelen le is fagyott a képemről, mikor belegondoltam, hogy Bellának miattunk kell menekülnie.

- Én Bellával…

- Te nem csinálsz semmit Bellával. – szakítottam félbe. – James rögtön tudná, hogy vele akarsz menni. Én, Jazz és Alice elvisszük délnek.

- Rendben. De ígérd meg, hogy nem hagyod el a gondolataidat.

- Ígérem! Viszont, ha megszállunk egy motelben, akkor visszajövök segíteni.

- Nem! – vágta rá Esme. – Nekem van egy sokkalta jobb ötletem. Én és Rosalie felvesszük Bella ruháit, te meg Sara felveszed az alakját. Mert ha valaki más alakjában vagy, akkor pont ugyan olyan vagy mint az illető. Ugye?

- Hmm… - latolgattam. – Nem is olyan rossz ötlet. – majd hirtelen olyan lettem, mint Bella. Külsőre biztosan, és a hangom is.

- Uh… ez bizarr. – kezdte Bella és én is ugyan úgy mondtam vele egyszerre. Minden mozdulatát követtem, vele egyszerre. Odasétáltam Jazz-hez.

- Bocsika, de muszáj… a szükség néha fontos. – mondtam Bella hangján, majd lehúztam a nyakamról a hajam, és odadugtam Jasper orra alá.

- Bizony! Emberszagod van. – állította minél kevesebb levegőt véve.

- Akkor… - vettem elő az adamantium szikém, amit mindig a cipőmben hordok. Megvágtam a karom. – És pont ugyan olyan rohadtul tud fájni… de a gyors regenerálódás megmaradt. – a seb pillanatok alatt begyógyult. – Bella van egy jó ötletem. Adtál már vért?

- Nem. Minek?

- Hát akkor most fogsz. – a kezemben termett egy injekciós tű, meg egy leszorító gumi. A gumit Bella karjára tettem és megszorítottam. Annyit vettem le csak, hogy tele legyen az injekciós tű. Adtam neki egy darab vattát. – Szorítsd rá! – majd egy üres parfümös üvegcsét kerítettem, és belefecskendeztem a vért. Rátekertem a spriccelős részét, és átlátszóvá tettem a vért, és felhígítottam. Kifújtam egy kicsit, beleszagoltam. Megkábultam. – Olyan, mint a véred parfümben. – nevetgéltem. Kettőbe átraktam, és még hígítottam rajta. Megint fújtam. – Még mindig erős. Carlisle, te és Emmett menjetek keletre, én, Rose és Edward északnak. – nyújtottam oda Esme-nek a „parfümöt”. – Úgy használd, hogy dörgöld a kabátot a fához, majd spriccelj egyet a fatörzsre.

Jazz-ék elindultak délnek. A többiek meg arra, ahova be lettek osztva.

Már az erdőben jártunk.

- Rose jelöld meg a fát! – mondta Edward, én meg spricceltem. Így ment ez kb. 20 km-en keresztül. Majd egyszer megálltam.

- Rájött! – kiáltottam fel. Hallottam Alice gondolataiban, hogy épp látomása van. Gyors felhívtuk Carlisle-ékat, és közöltük vele a rossz hírt. Már az autóban voltunk. Emmett és Rose külön kocsival jöttek. Esme-vel voltam úgymond elfoglalva. Belekulcsoltam a kezem az övébe, így egyfajta biztonságérzet terült el bennem a mások által érzett feszültségen kívül. Beszélgettem Esme-vel.

- Tudod én… én mindig arra vágytam, mint Rose. – döntöttem a fejem a vállára. – Egy jó férj, egy szép ház, meg egy gyönyörű kisbaba. Nem hülyeség ami után vágyakozik. De úgy látszik, nekem csak azt jár, hogy a pasik hazudjanak nekem, hagyjanak, el vagy épp csaljanak meg. Nem ismeretlen érzés, mert világ életemben, mindig is fájdalommal éltem… még sima boszorkány koromban. Mindig, és ez sokszor gyötört. 10 évesen, ha dühös voltam, képes lettem volna a haragommal felgyújtani egy egész falut. Ezért féltem magamtól, és nem is kerestem sok barátot, mert én… tökéletes életrontónak érezném magam még most is, ha miattam akárkinek is szenvednie kellett volna. Sokat voltam egyedül, és néha anyámmal sem maradtam egy helyiségben fél óránál tovább, mert rettegtem, hogy bánthatom. Olyan voltam, mint a futótűz. – az utolsó szón elnevettem magam. – Ugye tudod Esme, hogy ezt most azért mondom neked, mert ha bármi balul sül el, én kész vagyok feláldozni magam, hogy ti boldogok legyetek? Csak mond meg mindenkinek, hogy nagyon szerettem őket és…

- Nem! – szakított félbe, fordult hátra és fékezett le a kocsival egyszerre Carlisle. – Senki sem fogja feláldozni magát, mert nem lesz rá szükség. Értve vagyok?

Lesütöttem a szemem.

- Értve vagyok? – ismételte határozottan és olyan hangnemben, amit még sosem hallottam tőle. Mondjuk én mindig kihoztam belőle a „legjobbat”, volt, hogy kiabált is velem.

- Persze apuci.

Tovább hajtottunk.

- Hát jó. Ha az önbotránkoztatás nem téma, akkor beszéljünk a mottóról. – nem régóta mentünk, csupán 10 perce, de én úgy hadartam, hogy ezt a sok zöldséget gyorsan összehoztam. – Mondjuk „Hogyan nyírjunk ki egy vámpírt minél hamarabb”. Hmm… ez jó lesz. – mosolyodtam el. Emmett-ék a hátunk mögött voltam. – Én, Esme, és Rose visszamegyünk megvédeni Charlie-t. Így jó?

- Igen! – vágta rá Edward. Megálltunk, kiszálltunk a kocsiból, én és Esme átültünk Rosalie-hoz, Emmett meg Carlisle-ékhoz. Edward felhívta Bellát. Csak ennyit hallottam, részleteket nem. Beültem vezetni, s mint egy félbolond alkoholista vezettem vissza Forks-ba.

- Te hol tanultál vezetni? – szólalt meg útközben Esme egy rémült mosoly kíséretében.

- Van jogsim. Öm… csak néha alá kell hamisítani az évszámot. – mosolyodtam el.

Őrséget álltunk a Swan lakásnál, mikor egy látomásom volt. Bella volt benne. És James. Majd kiesett az agyam a fülemen.

- És ilyenkor Alice és Jazz mit csinálnak? – szólaltam meg. Ekkor vennem észre, hogy Esme és Rose mellettem állnak.

- Mi a baj? Mit láttál? – tudakolta Rosalie.

- Hát, ami azt illeti nem egy szép látvány volt…

- Láttad Edward-ot meztelen? – kerekedett ki a szeme.

- Juhuhujj… ennyire ne szívd a vérét kislány. – csaptam bele Rose kezébe és nevettünk. – De komolyra fordítva a szót. Azt láttam, hogy James valami táncteremben volt Bellával. Bella tarkója vérzett, James meg épp akarta kiélvezni a vérszomjas hajlamait és…

„???” –Esme fejében kérdőjelek jelentek meg.

- És hatalmas feketeség.

- Meghalt? – kérdezte anyám hisztérikusan.

- Nem. Eltűnt a kép. Ennyi volt a látomás. Viszont ti maradjatok itt, vigyázzatok Charlie-ra. Én utána járok ennek a dolognak. – otthagytam őket.

Először csak futottam kb. 30 percet, végül megálltam.

– Hogy lehetsz ekkora idióta Sara? – kérdeztem magamtól.

Phinix-be hunyorítottam magam. Gondoltam ott lesz ez a hely, mert Alice-ék oda mentek. Megcsapott Bella vérének illata. Futottam az illat felé, hisz este volt, senki sem láthatott. Futottam bolond módjára. Néha-néha megálltam, körbeszaglásztam, majd mentem tovább. Elértem egy iskoláig. Zárva volt az ajtó. Inkább behunyorítottam, minthogy a végén számlát osztogassanak itt nekem. Követtem a vér szagát. Megláttam őket. Nyílván balett terem volt. Ahogy láttam, James éppen próbálta kiélvezni, van inkább kiinni a legtöbbet a helyzetből. Ne jól megszívta, mert nem sikerült beleinnia egy cseppet sem. Edward megérkezett. Gondolatban megbeszéltük a „koreográfiát”, majd Edward nekirontott James-nek, hogy ezzel időt nyerjen nekem. Odafeküdtem Bella mellé, és eldőlve hevertem a földön, mintha ő lennék én, és éppen félre löktem volna őt. Ebbe a bonyodalmas gondolatmenetbe beleszédültem.

- Aú! – üvöltöttem fel.

Edward-ot elöntötte a méreg a sok „jó”-tól ami ma történt, amire James barátunk még jobban beindult. Edward átlökte James-t egy tükrön, ami széttört, majd próbálta menteni Bellát, én meg megpróbálkoztam ez alatt lefoglalni James-t. Nem nagyon sikerült. Kiszaladt a karmaim közül, s miközben Edward ugrott volna Bellával, James elkapta a lábát, Bella meg a földre zuhant, s combjában kötött ki egy hatalmas szilánk. Ment a pasik közt a közelharc. James-nek sikerült kicseleznie Edward-ot, és gyorsan választott, hogy melyikünk lehet az igazi, mert én eközben odagurultam Bella mellé vérzést színlelve. Lehet, hogy „Ec, pec, kimehecc”-el számolta ki. De pechemre őt választotta. Vigyorogva beleharapott Bella csuklójába. Bella szenvedni kezdett a méregtől. Az öcsém elkapta ellenségünket, és kikelve magából elkezdte fojtogatni, megy tépni belőle darabokat. Ekkor érkezett meg Jazz, Emmett, Alice és Carlisle.

- A famíliának mért tartott ilyen sokáig? – érdeklődtem Bella mellett térdelve, miközben nyugtatgattam, és próbáltam enyhíteni fájdalmát.

- Edward! Fiam! Ne feledd el, hogy ki vagy! Ereszd, el! Jasper és Emmett elintézik. Bellának nagyobb szüksége van rád. – Edward Carlisle-ra nézett. – Hallod! Kérlek!

- Gyújts tüzet! Parkettából! – kiáltotta Emmett Jazz-nek, miközben lefogta James-t hátulról.

- A vére! Carlisle! Gyerünk már! – ordította Alice, hogy biztosan mindenki jól meghallja.

Edward végre engedelmeskedett az atyai tanácsnak, és Bella mellé telepedett.

- Mit tegyek?

- Át fog változni, te is tudod! – mondtam miközben próbáltam begyógyítani Bella sebét a lábán. – Ezt nem csak azért mondom, mert Alice és én is láttuk már nem is egyszer Bellát vámpírnak, hanem azért, mert te is szereted őt, ő is szeret téged, és ő feladná az életét, csakhogy veled lehessen. Meg fog történni! És, ha most hagyod, akkor nem kellene még egyszer átélnie ezt a kínt, ha mégis úgy döntesz, hogy hajlandó vagy megtenni. – hadartam, ahogy csak bírtam. Még mindig gyógyítottam Bella sebét.

- Nem! Nem hagyom, hogy eldobjon mindent magától, csakhogy szörnyeteg legyen miattam.

- Van még esélye, még vérzik. Ki kell szívni a mérget.

- Te is tudod, hogy nem tudok leállni. – nyöszörgött Edward.

- Légy erős! Tégy úgy, ahogy tanultad eddig! – bíztatta Carlisle.

Míg végül Edward beleharapott Bellába. Eltelt egy kis idő.

- Edward állj le! Tiszta a vére! Megölöd őt!

Edward leállt egy idő után, de Bella már elvesztette az eszméletét. Carlisle-lal bevitték a kórházba, és kitaláltak valami idióta mesét. James kinyiffant, minden szép, jöhet nekik a jól megérdemelt Happy End. Vagy még nem?

Ha már elolvastad, lécci dobj meg egy komival!!:D Kösziii