11. Véres buli

Meghoztam a 11. fejezetet. Kicsit késtem ugyan, és ezért bocsi, de remélem tetszik majd. Rövid is lett kissé, de nem volt több ihletem ehhez a fejezethez. A komikat várom, jó olvasást.

11. Véres buli

Eltelt három év. Én még mindig nem találtam meg az igazim, de Bella még mindig Edward barátnője volt.

Eljött Bella tizennyolcadik szülinapja. Alice lázasan készült a bulira. Mint mindig. Ez mind szép és jó, de Bella még nem is tudott róla. Ma akarja neki elmondani Alice.

Mikor megérkeztünk a suliba olyat láttam amilyet még soha. Unatkozó, sirató szempárokkal találkoztam össze.

- Mi történt? – súgtam oda Alice-nek.

- R.J. dolgozat. Meg az egyik tanár elment nyugdíjba, és most mindenki őt siratja. – válaszolta gondolatban.

- Ohh… - fújtam ki a levegőt.

Már több mint fél nap eltel, és még Alice nem mondta meg Bellának a szülinapi bulis dolgot.

Ahogy végigfutott az agyamon ez, Alice rögtön megjelent Jasper-rel.

- Boldog születésnapot Bella!!! – visongott Alice.

- Sss… sss… - csitította a bezsongott hugicámat.

– Tessék. – nyomta a kezébe az ajándékot. – Ma este buli lesz nálunk, gyere át.

- Ugye még véletlenül se az én születésnapom alkalmából?

- Őőőőőmmm… De. – vakarászta a fejét húgom.

- Mondtam, hogy ne legyen semmi ajándék.

- De lééééééééééécccccccííííííííííííííííííííííííí… - nyüstölte tovább Bellát.

Ekkor Jazz bevetette a titkos fegyverét, a képességét.

- Na, jó. Legyen. – adta be a derekát.

Alice ugrált örömében. Sarkon fordult Jasper-rel karöltve, majd elbattyogtak. Én is velük mentem.

- Hé Jasper! – kiáltott utánunk Bella. – Nem ér bevetni azt a hangulatváltoztató izét.

- Bocsi Bella. – mosolyodott el. – Boldog… szülinapot… - már ott volt Jazz Bella mellett. – A füled érjen a bokádig. – húzgálta meg a fülét.

Ezen annyit nevettem, hogy az már szinte fájt.

Eljöttünk onnan. Mire vége lett a napnak az agyamban szinte már csak Alice-t és a bezsongását hallottam.

Mikor beléptünk a házunkba a hideg kirázott, olyan rossz érzésem volt. Úgy éreztem, hogy aznap este nagyon rossz fog történni. Végül inkább gyorsan ellegyeztem ezeket a gondolatokat. Alice már sürgött-forgott. Nem tudom, hogy lehet egy kicsit leállítani, de van pár ötletem.

- Alice kiszakadt a harisnyád! – szólaltam meg mikor már idegesített a járkálása.

Az a szívás, hogy meg se hallotta. Feldíszített mindent, megcsinálta a tortát, becsomagolta az ajándékot. Azt még én is megcsináltam. Aztán felmentünk öltözködni. Én felvettem egy sötétebb tengerkék, rövid ruhát, ami elöl és hátul is kivágott. Kifestettem magam, megcsináltam a hajam. Hirtelen ledermedtem a tükrös asztalom előtt. Megérintettem az arcom. Elkapott az undor, mikor megláttam a fogaimat.

Csöngettek. Gondoltam Bella az, így lementem a többiekhez. Bellának csukva volt a szeme, Edward pedig gyorsan felvitte az emeletre. Én leültem egy fotelbe, a többiek még szöszmötöltek. Nem tudom, hogy minek kell ennyi minden. Miután teljesen kész lettek, Alice felment a szülinaposért. Lehúzta a lépcsőn. Gyorsan ráhalmoztuk az ajándékainkat. Emmett kezdte, ő egy hifi berendezést adott, amit már be is szerelt gyorsan. Jött az enyém, Carlisle-é és Esme-é. Valami rosszul sült el, de nagyon. Már csak azt vettem észre, hogy Bella vére felszínre tör, lecseppen. Jasper-re pillantottam. Felvette a támadó pozíciót. Futott és ugrott. Sikerült időben elkapnom hátulról. Mindketten a földre zuhantunk. Kiszabadult a karmaim közül, és már láttam is, ahogy beméri a célpontot majd újra támad. Edward félrelökte Bellát, aki rázuhant az üvegasztalra. Hirtelen Jazz-t is ellökte, de ő a zongorán kötött ki. Emmett, Carlisle és én próbáltuk lefogni először nem nagy sikerrel, de végül nyugton maradt, csak néha kapálózott.

- Jasper nyugodj meg! – néztem mélyen aranybarna szemébe. – Nem lesz semmi baj! – kicsit parancsoló hangnemre váltottam.

Megéreztem én is a vérszagot. Minden szempár Bellára szegeződött. Nem lettem volna a helyében az már biztos. Carlisle odarohant hozzá.

- Vigyétek ki Jasper-t! – szólalt fel, mikor már mindenki lazább volt.

Emmett valósággal kivonszolta a teraszra. Éreztem gyengeségének minden pillanatát. Szörnyű volt. Emészteni kezdte magát. Mikor kiértek a friss levegőre kitisztult Jazz fele, majd berohant az erdőbe. Ebben a pillanatban lépett ki Edward. Meghallottam, hogy mikre gondol. El akar menni, itt hagyni Bellát. Azt akarja, hogy mi is menjünk, és, hogy Bellának vámpírmentes legyen az élete.

- Ezt nem teheted! – ragadtam meg a karját, hogy visszarántsam.

- De nincs más megoldás. – már fájt neki, pedig még el sem indultunk sehova.

- Nem dönthetsz helyette!

- Muszáj lesz.

- Nem! Nem lesz az. Szabad akarata van érted? Nem dönthetsz helyette.

- Sajnálom. – hajtotta le testvérem a fejét.

- Hát még én. – azzal Jazz után mentem.

Biztos szétrágta már az aggodalom, keserűség, fájdalom, gyengeségérzet, harag.

- Várj! – kiáltottam utána.

- Mire várjak? Hagyj itt.

Kiolvastam a gondolataiból, hogy azt hiszi, mi haragszunk rá.

- Ez nem így van. Edward sem haragszik. Tudtuk, hogy megeshet. Fennállt a veszélye…

- …hogy megölöm? – vágott közbe. – Annyit gyakoroltam, próbálkoztam és mit csinálok? Letámadom a testvérem barátnőjét. Gratulálok magamnak.

- Hagyd abba! – kiabáltam rá. – Ez nem a te hibád.

- Tán a tiéd?

- Nem. Ez senki hibája sem volt. Ha ez megtörtént valószínű, hogy ennek így kellett lennie.

- Jaj, ne gyere már megint a prédikációiddal.

Egy hosszú perc telt el síri csöndben. Odamentem hozzá és úgy öleltem mintha sosem lenne rá még lehetőségem. Egyszer csak eltolt magától és a fák felé fordult.

- Nem érdemlem meg a vigasztalásodat.

- Ne beszélj badarságokat. Tudom milyen érzés volt.

- Edward biztosan gyűlöl. – motyogta.

- Dehogy is…

- Dehogynem.

- Jasper ő azt akarja, hogy elmenjünk innen örökre.

- Mi? – hitetlenkedett.

- Beszélek a fejével. Viszont most gyere vissza. – nyújtottam felé jobb kezem. – Ezt azonnal hagyd abba! – ejtettem végül magam mellé.

- Ez az igazság.

- Nem vagy gyenge. Emlékszer mikor először találkoztunk Bellával? Mikor először jött a házunkba?

- Persze. Mikor majdnem visszafordultam. – helyeselt.

- Nem. Mikor majdnem rátámadtam. Látod, még én is ejthetek hibákat, pedig én már több mint 550 éve gyakorlom ezt. Tehát gyere.

Visszaballagtunk a házhoz, eközben szorosan fogtam a kezét, hogy még véletlen se tudjon visszafordulni.

Amíg oda voltunk Carlisle ellátta Bella sebeit.

- Ó szivem! – kiáltott fel Alice mikor meglátott minket, majd odarohant Jasper-hez. Olyannyira ölelte, hogy már-már azt hittem időközben összenőttek. De Jazz egyszer csak eltolta magától Alice. Megindult hozzám. Átölelt.

- Köszönöm. – súgta a fülembe.

Elengedett. Edward hazavitte Bellát, majd hazajött. Csak én és Jazz tudtunk döntéséről, mind a ketten elleneztük, viszont nem mondtuk el senkinek. Majd Edward elmondja.

Jasper-t szörnyű bűntudat kínozta. Csak emésztette, csak emésztette. Tudom, hogy szörnyű volt neki, mivel én is éreztem.

Edward mikor hazajött, olyan képet vágott, amilyet még sohasem láttam rajta. Esme odament hozzá.

- Nagyon sajnáljuk. – mondta teljes szívbeli sajnálattal. – De akárhogy is vesszük, ez nem Jasper hibája.

- Nem is mondtam ezt soha.

- Akkor mi a baj?

- Én… - dadogta kisöcsém. – Én… én…