16. Végzős buli a harc után

Sziasztok!

Bocsi, hogy kicsit elkéstem ezzel a fejivel. Rég kész volt már, csak csinosítottam rajta. De a következő hamarabb meglesz. Jó olvasást, várom a komikat!:D:D

16. Végzős buli a harc után

Kimentünk a tisztásra, a harc helyszínére. Edward nem tartotta jónak Jasper ötletét miszerint Bellának is ott kell lennie a közdelem során. A seregünket én szedtem össze.

- Khm! – köszörültem meg hangosan a torkom mindenki figyelme érdekében. – Mindenki legyen készen. Ki ideges?

Senki nem tette fel a kezét.

- Tartsátok észben, amit Jazz tanított. Alice, mikor érnek ide? – fordultam húgom felé.

- Kb. holnap reggel 8 körül érnek ide.

- Bella! Jacob! Edward! Jasper! Gyertek ide! – szóltam, majd körém jöttek. – Mi legyen Bellával? – fordultam a fiúkhoz.

- Nekünk van egy. – néztek össze tesóim. – Jacob elviszi innen. – folytatta Edward. – A bűze az újszülöttek számára ismeretlen lesz. Ami azt illet elég visszataszító is…

- Had ne kezdjek bűzelemzésbe… - vágott közbe Jacob.

- Edward úgy érti, elnyomja Bella szagát a te… aromádat. – „fordított” Jazz az utolsó szót lágyan kiejtve.

- Akkor gyerünk csajszi! – kapta fel Bellát Jacob.

- Töröld le azt a vigyort a képedről! – mosolygott Bella.

- Oké. Farkas parfüm akcióban.

Elmentek.

- Megváltozott a terv! Edward maradsz! Keresek egy megbízható személyt, aki megvédi Bellát. Különben meg Victoria ismeri a szagod Edward, rögtön tudná, hogy te Bellával vagy és megtalálna piszok gyorsan.

- De éjszaka vele leszek! – erősködött öcsikém.

- Rendben, de ezt vidd magaddal! – nyomtam a kezébe egy zsák nagyon büdös növényt. – Odafelé szórd szét azon az úton, amelyiken mész, visszafelé pedig tégy rengeteg tévutat. Ennyi pont elég lesz. Még Jacob aromáján is túltesz.

- Le lehet szállni az aromámról. – nevette nyersen Jacob és elindultak.

- Nem lesz semmi gáz. – ütögettem meg Edward vállát. – Hé, mindenki! Lesátorozunk. Úgy feküdjetek le, hogy reggel 6-kor kelés.

Odavarázsoltam egy csomó varázssátrat, mindegyikben volt meleg, élelem, innivaló és minden, ami kell.

- A tiéd ott vár fent a hegyen! – intettem Edward-nak.

Ő is elindult. Követte az utasításaimat szórási téren. Sétálgattam a holdfényben. Megláttam Angyalt és Buffy-t amint épp a sátrukba mennek. Utánuk siettem.

- Angyal! Beszélhetnénk négy szem közt? – kérdeztem.

- Nem is tudom…

- Gyere már! – unszoltam. – Buffy-nak nem lesz semmi baja. Hisz nem eszik meg a… - szünetet tartottam a drámai hatás érdekében – vámpírok.

- Ha-ha-ha. Roppan ironikus voltál. – adta meg magát.

Arrébb sétáltunk.

- Mi van köztetek?

- Semmi.

- Én se most jöttem ám le a falvédőről. Tehát?

- Tetszik. Nagyon tetszik.

- Te szerelmes vagy. – mondtam egy kicsit a kelleténél hangosabban.

- Nagyobb levegővel talán hangosabban tudnál kiabálni. – gúnyolódott.

- Legyél vele türelmes. Ő mégis csak egy 28 éves nő. Te egy kb. 200 éves vámpír vagy. Azért érzed a különbséget ugye?

- Persze. De ő nem akar elfogadni. Látom, hogy érez valamit irántam, viszont ő szerintem bunkózással akarja kifejezni.

- Várj amíg Buffy kezdeményez. – hagytam ott.

Visszavonultam a sátramba. 8 óra volt, de már mindenki aludt, aki csak tudott. Személy szerint én bámultam ki a fejemből, lelkileg erősítettem magam. Gyorsan elrepült az a pár óra. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hangos nyüzsgés jött be kintről. Kinéztem és megláttam az összes vámpírtársamat.

- Jó reggelt! – mondták majdnem egyszerre.

- Jó reggelt! A többiek? – érdeklődtem.

- Még alszanak. – mosolygott Carlisle.

- Akkor keltsük fel őket!

Bementem a Halliwell lányokhoz. Odahajoltam Phoebe fölé.

- Jó reggelt álomszuszék! – súgtam oda neki.

Ijedten felugrott és egy hatalmasat sikított miközben rám szegezett egy hatalmas botot.

- Én vagyok, hé! – tartottam fel a két kezem.

- Mi van már? – tápászkodott fel kómásan Piper.

- Szerinte Phoebe felkelt! – rakta a fejére Paige a párnát.

- Még egyszer ne merj megijeszteni! – tolta közelebb a botot.

- Te ezzel aludtál? – nevettem.

- Fel kell készülni a legrosszabbra. – mosolyodott el.

Mindenki kijött a tisztásra. Az éjjel hatalmas széllökések voltak. Adtam mindenkinek egy medált, amin van egy gomb, és ha azt megnyomják, nem fáznak.

- Te aztán ráérsz. – vizsgálgatta Damon.

- Ti nem tudtok valakit ajánlani, aki megbízható, gyorsan tud közlekedni és tudok neki gondolatolvasási képességet adni esetleg alapból tud? – adtam fel a nagy kérdést.

- Egy kocsi? – ajánlotta fel Rose.

- Annak nincs agya.

- Mondjuk Coop. – csuklott el a hangja Phoebe-nek.

- Na neee…

- Most nem rólad van szó, hanem Belláról! – lépett a hátam mögé Emmett. – Nem neked kell vele lenned. – súgta a fülembe.

- Igazad van. Phoebe idehívnád, kérlek? – adtam be a derekam.

- Coop! – kiáltotta el magát. – Szükségem van rád! Kérlek, segíts!

- Tudtam, hogy a szerelem… - jelente meg Coop, de gyorsan félbe is szakítottam.

- Nincs itt semmi féle szerelem! Arról van szó, hogy szükség lenne rád. Most vámpírtámadás lesz itt és neked Bellára kellene vigyáznod. Megteszed? – meséltem neki.

- Persze. De…

- Menj! Adok neked most gondolatolvasó erőt 24 órára! – húztam végig egy simító mozdulattal tenyerem az arca előtt. – Vigyázz rá! – küldtem Bella után.

Kb. 10 perc telt el és jött Jacob. Azután Edward. Egy órán keresztül melegítettünk be és gyakoroltuk el előröl az egészet.

- Akkor mindenkinek tiszta minden? – egyöntetűen bólogattak. – Kitaláltam este valamit. Leo, a te villámaidtól kisül a szemük. Olyankor egy kicsit fellágyul a bőrük. Itt jössz te a képbe Phoebe. Mész és lerúgod a fejét vagy ilyesmi.

- Jó ötlet. – helyeselt Leo. – De mit csináljunk a maradék egy órában?

- Egyetek valami könnyűt és ne igyatok sokat. – javasoltam.

- Én megnézem, mi van a kicsikkel. – célzott Piper a gyerekeire.

- Rendben. Kire bíztátok?

- A nagyira.

- Bízzátok apátokra.

- Oké. A nagyit pedig hozzuk magunkkal.

Leo és Piper el is tűntek. A többiek elkezdtek falatozni.

- Ugye nem baj, hogy eljöttünk? – hallottam meg egy ismerős hangot.

- Tanya! – tört rám a felismerés. – Hogyhogy eljöttetek?

- Rábírtuk Irina-t, hogy jöjjön, mert nélküle nem jöttünk volna. – válaszolta a farkasokra sandítva.

- Megbocsájtott?

- Nem hinném. De nektek segítünk nem nekik.

- Köszönjük, hogy végül úgy döntöttetek mégis eljöttök. – lépett mellém Carlisle.

- Semmiség. – lökte neki oda foghegyről Irina bosszúsan.

- Carmen! – sipítozott Alice és a nyakába ugrott.

- Szia! – köszönt meglepetten Carmen.

- Üdv! – lépett elő valahonnét hátulról Eleazar Kate-tel.

Jasper őket is beavatta az újszülöttek gyilkolásának technikájába. Eleazar nagyon erős volt még egy vámpírhoz képest is, és tudta is használni.

- Azt szeretném mondani – fordultam mindenki felé – hogy akiket név szerint ismerek, beosztom, hogy kié legyen. Már csak azért is, hogy az esélyegyenlőségek meglegyenek. Megfelel?

- Igen! – jött egyhangúan a válasz.

- Enyém Katherine. – jelentettem ki. – Ezen nem is vitatkozom senkivel. Kétség kívül ő a legerősebb, és én tudom minden mozdulatát, már rég kiismertem. Edward elvállalod Victoria-t?

- Persze. Elbírok vele. Mikor volt az a galiba… - utalt Edward James-re. – Tanulmányoztam a gondolatmenetét.

- Rendben. A harmadik legveszélyesebb Maria. Eleazar én rád gondoltam.

- Mikor volt időd ezen gondolkodni, amikor az előbb érkeztünk? – kuncogott Eleazar.

- Az utóbbi néhány perc bőven elég volt. Azért is gondoltam rád, mert te az erőddel, gondolatolvasó- és akaratbefolyásoló képességeddel elég nagy hatalommal bírsz ahhoz, hogy megöld őt.

- Woow, ezt nem is tudtam. – ámuldozott Emmett.

- Ó, hogy milyen sok minden van még amiről te nem tudsz. – nevettünk egyszerre Eleazar-ral.

- És a többiek? – kérdezte Sam.

- Lesznek még elegen, hidd el. – feleltem egy gonosz vigyor kíséretében. – Mindenkinek megfelel?

Jöttek a „Persze”-k és az „Igen”-ek.

- Alice mikor érnek ide? – kérdeztem egy idő múlva húgomat.

- 5 perc. – válaszolta.

Eközben megérkezett Piper, Leo és a falka többi tagja is. Felvettük a harci pozíciót. Mikor megláttam őket küldtem egy „Kezdődik!” tartalmú gondolatot Coop-nak. Emeltem egy hatalmas tűzfalat elénk, és feléjük löktem. Beterítette őket a láng. Nekiiramodtunk, csodák csodájára Kat-tel találtam magam szembe.

- Ironikus találkozás nem? – nevette.

- Ja. Ironikus halálod lesz, meghiszem azt. – támadtam rá.

Oldalra néztem egy pillanatra. Láttam, hogy Edward végzett Victoria-val, Eleazar pedig már majdnem felülkerekedett Maria-n. Ekkor kaptam egy hatalmas jobb egyenest Katherine-től, ami persze nekem nem fájt. „Elszórakoztunk” még egy darabig. Pontosan addig a pontig, míg én karót nem döftem a hasába. Észrevettem, hogy már csak én küzdök. 5 perce volt még élni. Csak egyet kellett volna tekernem a boton, hogy meghaljon, de nem tettem.

- Sosem gondoltam volna, hogy így ér véget a mi kis ismeretségünk. – néztem a szemébe.

- Én sejtettem. – lehelte. – Rajtad múlik.

- Mi?

- Élek-e vagy meghalok.

- Nem akarok.

- Ugyan te bolond! Végignézted, ahogy emberek százait nyírtam ki. Ez neked nem elég nagy indíték?

- Damon, mi legyen? Megöljem? – kérdeztem elcsukló hangon.

Odajött. Letérdelt Kat-hez.

- Szeretsz még? – kérdezte Kat.

Damon gondolkodóba esett. Néhány másodperc múlva megszólalt.

- A válasz egyszerű. – suttogta. – Nem.

- Miért?

- Tudod, ha a testvéremet megcsalod velem, azt mondod, hogy engem szeretsz jobban, de közben őt akkor… Minek szeresselek, ha te sem szeretsz?

- Igazad van. Téged sosem szerettelek úgy, mint Stefan-t. Bolond voltál, hogy feladtad miattam azt a szeretetet, amit az öcséd iránt éreztél.

- Őt sosem gyűlöltem úgy, mint most téged! – ragadta meg a botot.

- Most megölsz?

- Ennyi kijár nekem.

- Igen, ennyi kijár.

Damon megrántotta a fegyvert. Kat teste összeaszalódott. Damon-ban az önelégültség terjedt szét.

- Jól vagy? – raktam vállára kezem.

- Viccelsz? Végre bosszút állhattam rajta.

- Azt hittem szereted.

- 145 évig így is volt. De fordult a kocka mikor kiderült, hogy átvert.

- Nem csak téged. – jött oda Stefan.

- Szent a béke? – nyújtotta jobb kezét Damon az öccsének.

- Persze. – fogta meg Stefan a kezet, majd megölelték egymást.

- Ó-ó… - hangzott Alice-től.

- Mi az kedvesem? – ölelte át derekát Jazz.

- A Volturi. Idejön. A farkasoknak el kell tűnniük amilyen gyorsan csak lehet. 10 perc és megérkeznek.

A falka elhagyta a helyszínt. Beleolvastam Coop gondolataiba.

„- Minden oké?” – kérdeztem tőle gondoltban.

„- Elvagyunk. Nem is tudtam, hogy ennyi közös van bennünk.” – válaszolta.

„- Rendben, örülök. A harcnak vége, senkinek sem esett baja. Ezt mond meg Bellának is.” – válaszoltam.

- Bella jól van. – löktem oldalba Edward-ot. – Coop-pal egymásra találtak. – nevettem. – Elmegyek értük gyorsan.

Választ nem várva tűntem el, majd jelentem meg Belláéknál. Elhoztam őket a tisztásra. A Volturi éppen akkor érkezett. Jane végig mért mindent és mindenkit.

- Hmm… Szépen összegyűltetek. Nem hittem volna, hogy segítségetek is lesz. – tűnődött Jane.

- Te tudtál erről? – akadt ki Rose. – A Volturi-nak véletlenül nem az a feladata, hogy az ilyet megelőzze?

- Ne oktass ki arról, hogy mi a dolgunk. Hidd el nem nagyon volt még rá példa, hogy fölöslegesnek bizonyul a Volturi.

- Ha fél órával hamarabb jöttök, nem maradtok le semmiről. – szólalt meg Edward.

- Az ki? – mutatott Jane egy lányra, akit csak abban a szúrásban vettem észre.

- Megadta magát. Védelmet ajánlottunk neki. – felelte Carlisle.

- Ahhoz nektek nincs jogotok. – legyintett lekezelően.

Ökölbeszorítottam a kezem és elszámoltam 10-ig, hogy ne menjek neki. Nem nagyon jött be.

- A kutyáddal beszélj így, ne az apámmal! – kiáltottam rá.

- Félix, azt hiszem változtatásokra lesz szükség. – fordult a testőr felé rám se hederítve.

- Ő sem fog bántani! – folytattam, mert tudtam, hogy ez a szándéka. – Félsz tőlem! Attól tartasz Jane, hogy a kis pitiáner erőd nem hat rám, mert kivédem. Ő sem fog bántani, mert a barátom. – mutattam Félix-re.

- Kérvényt kell benyújtsak neked, hogy elvégezd a kötelességedet? – korholta le Jane Félix-et.

- Sajnálom. – indult el a testőr a lány felé.

A következő pillanatban a lány felüvöltött majd megsemmisült.

- Nem igaz. Neked semmi se szent? – ráztam a fejem.

- Csak a Mester. – nevetett fel kárörvendően és elmentek.

- Ilyenkor legszívesebben kivájnám a szemét egy kávéskanállal.

- Ne feledd el, hogy ki vagy. – emlékeztetett Carlisle.

- Nem fogom. Tudod, ilyen helyzetekben általában segít, ha elszámolok magamban 10-ig. Jane-nél, ha 2000-ig számolnék, az sem működne.

- Mindegyik ilyen reménytelenek? – bújt elő az erdőből Sam és a falkája.

- Nem. Csak Jane tisztel meg ezzel engem. – húztam el a számat. – Ti mióta vagytok itt?

- Olyan 40km-re lehettünk, mikor meghallottuk a sikítást. – felelt Quil.

- Szóval mehet a buli? – csiripelte Alice. – Persze itt mind meg vagytok hívva.

- Miért ne? – helyeselt mindenki.

Hazamentünk. Csodák csodájára a ház díszbe verve várt minket. A többi vendég is hamarosan beszivárgott. Egy-egy pohár pezsgőt raktam a harci csapatom tagjainak a kezébe.

- Igyunk…

- Igyunk a győzelemre! – szakítottam félbe Carlisle-t.

- Igen arra. – nevette el magát.

Mindenki kortyolt egyet, még az én családom is ivott.

- Volna egy bejelenteni valóm. – köszörült meg Edward a torkát.

Már megint mit akar… Akaratlanul is meghallottam a gondolatait. Házasság?

- Te? – bukott ki belőlem. – Rossz kisfiú! – löktem oldalba mosolyogva.

- Te kis szemét gondolatolvasó. – dünnyögte az orra alatt méltatlankodva.

- Az mind szép és jó, hogy ti tudjátok, de ebből mi semmit sem értettünk. – tapintott a lényegre Emmett.

- Bella és én… - habozott egy kicsit. – Bella és én összeházasodunk.

- Hogy tudtam. – adott egy ötöst Alice.

- Ti tudtátok?

- Ha két médiummal laksz egy fedél alatt, akik közül az egyik még gondolatolvasó is ne próbálkozz többet észrevétlenül magadban ujjongani, mert az fülsértő. – kuncogtam.

- Mi? – Jacob szája majdhogynem tátva maradt.

Annyira szorongatta a poharat, hogy az elpattant a kezében.

- Sajnálom. – sütötte le Bella a szemét.

Jacob sarkon fordult, de nem indult el.

– Jake várj! Kérlek ne keljen köztetek választanom. – kiszöktek a szeméből a könnyek. – Mert akkor őt választom.

Jacob mint akit valagon rúgtak úgy tűzött ki a házból.

- Azt hiszem, nekünk most mennünk kell. – sütötte le Sam a szemét.

- Viszlát! – köszöntünk el.

- Sziasztok! – hallatszott felőlük.

Egész éjjel buliztunk. Csodálkoztam Bellán, nem hittem volna, hogy csak így túllép ezen a dolgon. Hajnal felé lassan elszivárogtak az emberek, de én ezt már nem vártam meg, elmentem a szobámba. A rengeteg pia elnyomott az öntudatlanságba, valamiféle ájulási állapotba.