10. Carlisle szülinapja

Bocsi, hogy ilyen későn jött a fejezet, de rengeteget kellett tanulnom.:S

Remélem azért tetszik.:D

Jó olvasást.:D:D

10. Carlisle szülinapja

- Nem! – néztünk egymásra Stafan-nal miután kórusban egyértelműen tiltakoztunk.

- Ő a világol a legjobb haverom Emmett.

- Ez az. Meg Bianca.

- Aha, meg ő. Mi sose…

- A-a…

- Ez van, bocsi Emmett, de ezen most nem tudsz csámcsogni. – közöltem sajnálkozóan.

- Akkor mi volt ez a: Szia édes, hiányoztál? – próbálta utánozni a hangom.

- Tudod ez egy szivatásféle. Damon-nek. Édes, drágám, bébi, cukorfalat, ami csak jön. – nevettünk. – És tudod mi az egész furcsa?

- Mi?

- Az, hogy Damon rá is harap. – fejezte be Stefan.

Ezt a beszélgetést olyan halkan és gyorsan intéztük, hogy lehetőleg ne hallja senki. De Emmett első kérdése jó hangos volt.

- Jól van, most már kattanjunk le erről. Szóval, hogy meg az új suli Stefan?

- Egész jól.

Pásztáztam a tömeget, hátha ismerek valakit. Ekkor megakadt egy régi barátomon a szemem. Inkább ismerősöm, mint barátom.

- Atya… úr… isten… ez meg hogy… lehet. – alig bírtam befejezni, értetlenül bámultam. – Mit csinált Damon már megint? Hogy hozta vissza a halálból… Katherine…

- Mi? – hitetlenkedett Stefan.

- Ő. – mutattam a Katherine-nek kinéző lány felé.

- Ja, ő nem Katherine. Ő Elena. Elena Gilbert.

- Hó, de tájékozódott valaki. – mosolyodtam rá.

- Még csak meg se forduljon a fejedben, hogy én meg ő…

- De azért neked is szemet vetett a hasonlóság nemde bár?

- Igen. Mi az, hogy…

- Ezt úgy szokták csinálni, hogy odamész és lesmárolod.

- Dehogy is.

- Bellának azt mondtam, hogy van csajod. Szóval legyen, mert ha nincs, akkor az azt jelentené, hogy hazudtam, pedig nem állt szándékomban.

- Nincs csajom. – fordult Stefan Bella felé.

- Felfogtam. – helyeselt Bella.

- Nem mehetnénk el hozzátok? – tudakoltam. – Rég nem láttam már Zech-et. Damon-t viszont nem is olyan rég. Mi az ide is követett és folytatta az expedícióját?

- Sajnos igen.

- Milyen expedíció? – kíváncsiskodott Alice.

- Tönkre akarja tenni Stefan életét, bár nekem fogalmam sincs miért. Állítása szerint, vagy inkább a gondolatai alapján Stefan-t vádolja Katherine halálával. – magyaráztam.

- Ez még nem ok arra…

- De neki igen. Úgy látszik. – tűnődtem.

- A menekülés sem megoldás. – szólt közbe Rosalie.

- Nem. De ideiglenes béke. – mosolyodott el Stefan.

Már úton voltunk a járművek felé.

- Te mivel jöttél? – kérdeztem Stefant.

- Ma kivételesen gyalog, mert Damon elvitte valamerre a kocsimat furikázni. Egy üzenet várt reggel az éjjeli szerkényemen: „Bocs öcskös, elvittem a kocsid egy kis időre, remélem nem baj. Nem fogok gyorsan hajtani ígérem, legalább is mikor trafipax van. A tankod tele lesz, mire jövök a kocsival.”

- Milyen szép tőle. – nevettem. – Gyere velem. Bella ugye nem baj?

- Nem persze.

- Majd ő jön velünk. – jelentette ki Alice, majd becibálta maga után az autóba.

- Tessék itt a sisak. – hozzávágtam.

Felhúztam a fejemre a sajátom, és felült mögém Stefan. Beindítottam a motort. Hangos robajt csapott, de számomra úgy dorombolt, mint egy kiscica. Gusztusosan és finoman megindultunk. Útközben Emmett-tel megint versenyeztem egyet. Elérkeztünk a Salvatore házhoz.

- Jól néz ki így kívülről. – jegyeztem meg.

Mielőtt még elértünk volna az ajtóig Zach kinyitotta az ajtót.

- Szia! – öleltük meg egymást. – Rég láttalak. Jól tartod magad. – mosolyogtam és a mellkasába vertem egy lazát.

- Köszi. Sziasztok! – üdvözölte a többieket is Zach.

Bellával bemutatkoztak egymásnak, majd beljebb mentünk.

- Stefan egy kávét?

- Elfogadnék egyet, köszi. Reggel elfelejtettem inni.

- Várj. A vámpírok mióta kávéznak? – lepődött meg Bella.

- Mióta Mistic Falls-ban tombol a vámpírüldözés, és nem akarunk lebukni. Különben meg így nem olyan hideg az érintésünk.

- Ebben a városban üldözik a vámpírokat? – hitetlenkedett Bella.

- Csak a serif és még pár ember. De mivel én szállítom nekik a vasfüvet, ránk nem gyanakszanak. – suttogta Zach.

- De hát Damon elégette mindet nem? – kérdezte Stefan.

- Az én kis ültetvényemet nem. De pszt, ez titok.

- Megtartjuk, hidd csak el.

- Mi az a vasfű? – érdeklődött tovább Bella.

- Az egy fűféle, amit ha folyékony formában befecskendezünk egy vámpírba, akkor az nagyon legyengül. Mármint csak bizonyos fajta vámpírokra hat. Meg, ha egy ember, vagy valamilyen lény valahol a testén hordja, akkor a ráhatás nem működik nála. A nyaklánc az ajánlatos. – miközben ezt Zach mesélte el is készítette a kávékat.

- Köszi a tippet. – mosolygott Bella.

- Szia Cicuska! – ölelt át hátulról Damon.

Kimásztam a kezei közül, majd úgy csináltam mintha meg akarnám ölelni. Gyomron térdeltem.

- Szia! – feleltem, miközben végrehajtottam a műveletet. – Mit is mondtam a Cicuskáról?

- Bocsi. – hallatta Damon a szavait fájdalmasan, miközben rendbe szedte magát a gyomorfájásból.

- Nem azért kaptad, jól tudod, hogy miért.

- Damon kérlek, most menj ki innen. – vágott közbe Zach.

- Te kérsz engem?

- Elvégre ez az én házam vagy esetleg tévedek?

- Ja, a tiéd. Akkor én mentem is. A viszont… látásra. – köszönt el Damon.

Eltűnt a bejárati ajtón keresztül.

- Jobb is, ha mész. – dünnyögtem.

Egy csomót beszélgettünk még, majd 7 óra környékén eljöttünk. Bellát haza vittem. Valahogy Charlie jobb örült, hogy én vittem haza, mint ha Edward tette volna. Egész hazafele úton ezen derültem. Mikor beestem az ajtón, eszembe jutott egy dolog, aminek nem szabadott volna kimennie a fejemből. Carlisle szülinapja.

- De egy idióta vagyok! – ordítottam, és ütöttem bele az ajtófélfába.

- Mi az? – rohant le Alice a lépcsőről, mögötte Rose, Jasper, Emmett és Edward.

- Esme és Carlisle hol vannak? – kérdeztem olyan halkan, ahogy csak lehetett.

- Nyilván vadásznak.

- Az pont jó most nekünk. Gyertek ide körém. – ültem le a nappali kanapéjára.

Odagyűltek mindannyian.

- Tehát… Nem rémlik valami olyasmi, ami Carlisle-lal kapcsolatos, és mindjárt lesz? Meg, hogy elfelejtettük.

- Tényleg. – pattant fel Alice. – A szülinapja… Meg kell szerveznünk… Ma péntek van igaz? Akkor jövő hét szombatig van időnk… Meg kell csinálni a meghívókat, a dekoráció…

- Nyugi már duracell törpe. – szakította félbe Emmett. – Hidd el, készen leszünk addig.

- Én elterelem Carlisle figyelmét aznap. A dekorációt elintézem, pár pillanat alatt meglesz. Alice majd mond el az elképzeléseidet.

- Így pont jó lesz. – vetődött le higgadtan a kanapéra Alice.

Sóhajtott egy hatalmasat.

- Kiket hívjunk meg? – érdeklődött Edward.

- Denali-ékat…

- Hát az tökéletes. Nekem pont Tanya-ra van szükségem. – bosszankodott Edward.

- Ne fájjon a fejed, ki fogod bírni, hidd el. – bíztatgattam. – Akkor még Bellát, kb ennyi. – adtam fel.

- Tényleg csak ennyi. Nagyjából. – helyeselt Rose. – Meghívhatnánk Stefant és Zach-et is. – javasolta.

- Akkor a próbát is el kell halasztani… - merthogy zenekarunk is van.

Minden nap próbálunk egy órácskát. Rose, Jazz és Alice gitároznak, Emmett dobol, neki szerváltam egy beszakadás biztos dobot. Edward szintetizátorozik, én meg énekelek.

- Minek? A hallottak alapján csak a meghívókat kell megcsinálni előre nem elküldeni. – mondta Jazz.

- Végül is igaz. – értettem vele egyet. – Akkor már csak az a dolgunk, hogy szépen eltitkoljuk ezt az egészet, és beavassuk Esme-t.

- Az sem volna rossz ötlet. Szerintem ő is díjazná ezt a szép kis cselt… - hallatszott Alice csilingelő tündéri hangja.

Szétszéledtünk, mindenki ment a dolgára. Én személy szerint az erdőbe mentem sétálni. Volt egy kis patak, ahová egy csomót járni. Imádtam azt a helyet. Leültem mellé egy sziklára, és belelógattam a mutatóujjam. A jéghideg víz simogatta az ujjam. Nagyon jó érzés volt, tisztára kikapcsolt. Valami neszt hallottam. Felkaptam a fejem. A kikapcsoltságomnak annyi. Hurrá. Jasper volt az, amit a végén nem is bántam. Ami azt illeti én másra számítottam ebből a gondolatmenetből.

- Mit keresel az én kis dugi merengő helyemen? – kérdeztem miközben visszalógattam az ujjam a vízbe.

- Nem is tudtam, hogy most tilosban jársz. – mosolyodott el Jazz.

- Tilosban, ha nem is, de merengtem.

- Micsodán?

- Most épp a semmire jutott idő, mert túl hamar jelentél meg, és nem jutott időm merengeni.

- Tudod mit? Fogd rám nyugodtam. – nevette, és leült mellém a szikára.

- Az már megvolt, lekéstél róla. De inkább nem szeretnék most beszélni semmiről, inkább menjünk haza. – javasoltam.

Versenyeztünk hazáig. Csodák csodájára én nyertem. Alice-t berángattam a szobámba, és megcsináltuk a meghívókat. Egész éjszaka csináltuk őket, a többiek meg levázolták Esme-nek a tervet. Bele is ment gyorsan.

Szombaton jót beszélgettem Aro-val.

Eljött a következő heti szombat, azaz a buli napja. Alice már teljesen be volt zsongva. Sőt az nem is kifejezés. Néha rászóltam, hogy fogja már be, mert én tapasztom be a száját. Még életemben nem hallottam senkit ennyit magyarázni. Szépen eltitkoltuk a jeles eseményt, úgy tettünk egész reggel, mintha ez egy szokványos nap lenne. Bella egyre jobban élvezte a sulit, én meg azt, hogy nem kell már titkolózni legalább előtte. A nap gyorsan eltelt, a megívókat meg már rég kiosztottuk. Zach jelezte, hogy nem tud jönni, mert valami alapítói összejövetel lesz, amire neki kötelessége elmenni. Azt mondta egy ajándékot meg az üdvözletét küldi Stefan-nal. Díszbe volt verve már minden, csak a vendégek megérkezésére kellett várni. Carlisle elé mentem a kórházba, hogy fel tudjam tartóztatni. Mikor beléptem a kórházba elöntött a szerelem. Wow… Kerestem a szememmel Carlisle-t. Megtaláltam. Éppen egy 40-es éveiben járó, vörös hajú nővel diskurált egy betegről. Véletlen beszűrődött a fejembe a nő pár gondolata. Beleborzongtam abba, amit hallottam. Egyszerűen gusztustalan… miket képzel néhány ember? Ahogy nézte Carlisle-t… Undorító…
Végre Carlisle is észrevett. Gyorsan lerázta a nőt, majd sietett hozzám.

- Szia apuci! – mosolyodtam rá.

- Szia! – ölelt át. – Életmentő vagy. – súgta a fülembe.

Jól tudtam miről beszél, hogy a vörös hajú nőről van szó. Ezen jót mulattam. Megszoktam már, hogy minket mindig megbámulnak akárhol is vagyunk. Nem szeretem, de hát ez van. Különben meg, ha úgy vesszük, akkor építi az egómat. Derültem egy kicsit még ezen a mondaton.

- Mit csinálunk ma? – az elterelési hadművelet megkezdődött.

- Nem tudom. Mire gondoltál?

- Mondjuk… ússzunk egyet a medencénkben. Ez egy jó pár órás program.

- Felőlem mehet. – mosolyodott el.

Csináltam egy varázsmedencét a házba. Kívülről nem látszik, csak belülről megközelíthető.

Elindultunk a ház felé. Mivel tudtam, hogy mi folyik bent, így 100m-re a háztól megálltam. Behunyorítottam a házba. Egy csettintéssel Carlisle-ra raktam a fürdőgatyáját magamra meg a fürdőruhámat.

- Mehetünk? - vigyorogtam.

- Menjünk. – nekifutott, és nyomott egy seggest a vízbe.

Tapsoltam.

- Gratulálok! Ön most megnyerheti a főnyereményt, ha válaszol egy kérdésre!

- Ugyan…

- Khm…

- Mi az a kérdés? – sóhajtott fel Carlisle.

- Ha benn lenne egy égő házban, lenne magánál nyolc 7 éves gyerek és a felesége. Tehát a kérdés az, hogy kit mentene ki? A nyolc 7 évest vagy a feleségét? Nincs arra idő, hogy visszamenjen a másik térfélért. Nos?

- Ugyan már Sara, ez nem is kérdés.

- Ó, dehogyisnem. Szóval?

- Esme-t. Ez egyértelmű.

- Mi lesz a többiekkel?

- Vámpír vagyok, gyorsabb a tűz terjedésénél. Visszamennék értük.

- Megvan a főnyeremény! Én! – kiáltottam miközben belecsobbantam a vízbe.

- De jó nyereményem van. – nevetett.

Elszórakoztunk még egy kicsit, egy jó órácskát. Kijöttünk a medencéből, megszárítkoztunk, felöltöztünk. Elérkezett a buli kezdete. A sok gondolat, amit hallottam arra utalt, hogy a vendégek megérkeztek.

- Gyere Carlisle! A bejárati ajtón menjünk!

- Minek mikor már a házban vagyunk? – értetlenkedett.

- Ne nagyon gondolkozz, inkább gyere velem.

A bejárati ajtó előtt termettünk. Carlisle rángatta az ajtót, de zárva volt. Természetesen ez is tervbe vett dolog volt, hogy felkészüljenek a bent lévők. Odaadtam a kulcsot neki. Beléptünk az ajtón. Felkapcsolta a villanyt.

- Meglepetééés! Boldog szülinapot! – mondtuk neki egyszerre.

- Ha már egyszer ilyen vén csont lesz, mint te, akkor bontsd ki. Ezt úgy mindannyiunktól kapod. – nyomtam a kezébe az ajándékát, amit tőlem kapott.

Kibontott.

- Ebben nincs semmi.

- Eltaláltad. Se feszengés…

- Se őrült vámpírok, akik ki akarják nyírni Bellát… - folytatta Alice.

- Se fájdalom… - mondta Jazz.

- Se szenvedés… - mondta Emmett.

- Csak tiszta szeretet, ami szerintünk egy tökéletes ajándék egy vén csontnak. – nevettem el magam.

- Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy eljött. Már az nagy ajándék, hogy itt vagytok.

- Én nem adok már több ajándékot, hisz már engem megkaptál főnyereménynek. – jót nevettünk ezen, csak Emmett bámult értetlenül. – Úgysem tudod meg a részleteket. – súgtam oda neki.

- Boldog 460. születésnapot drágám. – csókolta meg Esme Carlisle-t.

- Nagyon köszönöm. – az a nézés, ahogyan nézett Esme-re. Még én is majdnem elolvadtam tőle. Hmm… Az igaz szerelem. – Tudtam, hogy valamiben sántikálsz Sara. Minek mentünk volna ki egyébként ha… á, mindegy.

Mindenki odaadta a jó ajándékát, egy csomó mindent kapott. Alice-től öt húsz százalékos vásárlási kedvezményes kupont kapott.

- Nagyon köszi Alice! – hálálkodott kicsit értetlenül nézve.

Rosalie-tól egy sztetoszkópot kapott.

- Köszi, a régi el van kopva már egy kicsit.

Emmett-től, Jazz-től és Edward-tól egy rózsaszín hálóinget.

- Nagyon szépen köszönöm srácok, minden éjjel ezt fogom hordani. – nevette Carlisle.

Denali-éktól kapott egy szike szettet.

- Köszönöm.

Bellától meg egy faszobrot. Az van kifaragva belőle, hogy boldog születésnapot.

- Hát nem nagydolog, de én csak ezt tudtam csinálni. – magyarázkodott Bella.

- Ezt te csináltad? – lepődött meg Carlisle.

- Igen. Tudom, hogy kicsit gagyi de…

- Dehogy gagyi. Szívből jött, és ennek örülök a legjobban. Még a hálóingnek is örülök, mert tudom, hogy szívből adták. Tehát neked is nagyon köszönöm.

A bulizás közepében voltunk, mikor egyszer csak csöngettek. Kinyitottam az ajtót.

- Aro mit keresel itt? – kérdeztem.

- Komolyan azt hitted, hogy elfelejtettem Carlisle barátom 460. születésnapját? Ugyan, pedig azt hittem, hogy ismersz ennyire. – rázta meg a fejét.

- Carlisle téged keresnek! A pokolból jöttek ajánlatra! – kiáltottam be az ajtón.

- Ha-ha-ha, nagyon vicces. – motyogott Aro.

Megjött Carlisle.

- Boldog születésnapot barátom! – ölelte át Aro Carlisle-t.

- Köszi, de hogyhogy emlékeztél rá?

- Egy ilyen eseményt nem felejtek el.

Aro elment, Carlisle pedig eltette az ajándékát, természetesen miután kibontotta. Buliztunk egész este.

Komikat légysziii.:D:D