Sziasztok!
Meghoztam a frisst, bocsi, hogy ilyen későn. Kicsit rövidebb lett mint szokott, de igyekszem a következővel.:D Komikat légyiiii. : DD Annyit elárulok a következőről, hogy szerintem izgalmas lesz.:D Jó olvasást, várom a véleményeket!:D:D
14. Rég nem látott ismerősök
Hazaérkezésünkkor Esme majdnem Edward nyakába ugrott. Öcsém elé álltam.
- Ha jól gondolom most egy újabb fejmosás következik. – szisszent fel vészjósló tekintettel.
- Csak egy pici. - nyugtattam meg.
Fel kell készülnie.
- Hogy a fenébe is képzelted, hogy elmész megöletni magad? – kezdtem kiabálva. – Mindig nem védhetünk meg mi sem. Ha nem érünk oda időben, akkor meghalsz felfogtad? Legyél hálás Bellának, hogy eljött velünk, mert ennyi erővel simán nemet is mondhatott volna.
- Felfogtam és hálás is vagyok neki. – helyeselt.
Megöleltem, szorosan magamhoz szorítottam.
- Csak tudnád, hogy mennyire hiányoztál. Különben is jó már végre, hogy nem Esme sírását kell hallgatni, mert azt utálom. Tudod te milyen szörnyű volt Carlisle-t látni egy sarokba kuporodva, mint egy depis elmeroggyant autista? Ha nem, ne is akard. Szörnyű.
- Elhiszem!
Másnap reggel suliba mentünk. A többiek visszairatkoztak. Majdnem minden olyan volt, mint mielőtt elmentünk. A majdnem-et úgy értem, hogy szurkolócsapatot szerveztek a sulinak. Természetesen csupa lézengés volt az egész. Mutattam még órák előtt a kapitánynak pár ötletet. Könnyebben csinálták meg a javaslatomat. Becsöngettek, mint egy marhacsorda úgy rohant be mindenki minket kivéve. Utoljára értem a terembe. Bele sem telt 10 percbe jött egy vámpír. Nagyon ismerősnek tűnt nekem. Az ablakot használta ajtónak. Mindenki bámult rá, mintha nem láttak volna még fehér vámpírt.
- Szia, Sara. Gondom van.
Csak most esett le, Isobel az.
- Szia Isobel! Szerintem házszámot tévesztettél, nem én vagyok a kisegítő szolgálat.
- Damon nem akarja nekem adni Jonathan Gilbert szerkezetét, amivel a vámpírokat meg lehet ölni.
- Minek kell az neked? Tán beállsz vadásznak?
- Annak nem de…
Jönni kezdett felém kéjelgősen. Megcsókolt. Hmm… Ahhoz képest, hogy lány elég jól csókol. Ettől a gondolattól kirázott a hideg. Véget ért a csók.
- Ha nem segítesz, akkor megyek is. – fejezte be gyorsan.
Ebben a pillanatban döbbentem rá mit is csinált.
- Visszaadhatnád a lakáskulcsom. – nyújtottam felé a kezem.
Nem tudom mit kezdhetett volna vele. Visszaadta.
- Most menj! Nem fogok neked segíteni, Damon se fog, se Stefan, se Elena, Alaric meg végképp nem. Azt viszont elmondhatnád, minek kell neked. Katherine küldöd? Megint helyette dolgozol?
- Ez titok! – suttogta kuncogva.
Távozott ott, ahol érkezett. A varázserőmmel töretlen ablakot raktam be az ablakkeretbe. Felálltam, megindultam az ajtó felé. Jazz visszarántott.
- Ne menj!
- Muszáj! Ahogy Isobel-t ismerem, nem fogja annyiban hagyni. – erősködtem.
- Mégis mióta ismered?
- Három hónapja kb. De hidd el őt kiismertem, még gyorsabban, mint Katherine-t.
Még mindig nem engedett.
- Akkor mondom más hangszínben! Ha Isobel megszerzi Jonathan Gilbert szerkezetét, akkor azzal ki tudják irtani a vámpírokat. Ha John Gilbert kezébe kerül, akkor mind meghalunk nem érted? Még mindig nem világos? – hadartam enyhén magas hanglejtéssel.
Végre elengedte a karom. Futottam nagyon gyorsan, de mire Misticfalls-ba értem kitört a káosz. Úgy éreztem mintha apró tűkkel szurkálnák az agyamat. John már bekapcsolta addigra a szerkezetet, ezt jól tudtam. Viszont egyszer csak tompulni kezdett az érzés. A boszorkányságom elnyomhatta a vámpírságom. Kerestem, kutattam John után, de nem találtam sehol. Az apró szurkálások hada átment fejgörcsbe. Keresés közben megpillantottam Stefan-t a földön fetrengve mellette pedig Elenát.
- Jól vagy? – térdeltem le hozzá.
- Már igen, de hol van Damon?
- Megkeresem.
- Vigyázz magadra! – kiáltott utánam Stefan.
A gondolatokat követtem. Damon-nek mindig is furcsa gondolatai voltak, könnyű dolgot jelentett megkülönböztetni a többitől. Egy pinceajtóig vezetett a hang. Kivágtam az ajtót, de a láng visszacsapott. A vámpírok üvöltöttek a fájdalomtól.
- Damon! – kiabáltam be.
- Itt vagyok! – válaszolt.
Behunyorítottam. Gyorsan megtaláltam mivel ő volt az egyetlen, akit még nem nyeltek el a lángok. Kihoztam. Leraktam a földre.
- Minden rendben? – vizsgálgattam a sebeit.
Felpattant.
- Én jól. Megölöm azt a boszorkát, azt a ri…
- Hé! – szakítottam félbe.
- Tán neki joga van engem a halálba küldeni? Sok mindenkit megöltem már, nem fog különösebb nehézséget okozni.
Stefan-ék közelében jártunk mikor utolértem őt.
- Meg fogom ölni őket! Mindenkit! – kiáltott Stefan-ra Damon.
- Nincs jogod Istent játszani! – vágtam közbe.
- Mert neki joga van kárhozatra ítélni a semmiért? Mit tettünk, hogy egy szörnyeteg testében kell léteznünk az örökkévalóságig? Ha már Istenről van szó ő miért csinálta? – förmedt rám.
- Fogalmam sincs, de ez nem az emberek hibája hanem…
- Tudom, tudom Katherine-é. Már rengetegszer mondtad, hogy kijátszott, hazudott, az orromnál fogva vezetett és a többi.
- Ha kell, elmondom még dupla ennyiszer, mert látom nem vágod a lényeget! Egyedül Kat a hibás ezért, senki más.
- Erre már rájöttem, miután húszezredére elpapoltad.
- Akkor miért bünteted az embereket?
- Ha már egyszer gyilkosnak teremtődtem emberből miért ne?
- Talán mert nekik semmi közük az egészhez. – zártam le a témát. – Megnyugodtál már?
- Azt hiszem nem, de letettem a boszigyilkolásról.
Elsétált viszonylag nyugodtan. Stefan odasétált hozzám.
- Köszönöm. – hálálkodott miközben én bambultam Damon után.
- Semmiség. – tértem magamhoz. – Hiányoztál. – öleltem át.
Egy könnycsepp csordult le az arcomon.
- Mi a baj?
- Megértettem Damon szemszögét. Azt te nem tudhatod, fogalmad sincs, mennyire fáj neki és mennyire kötődik hozzád. Nem tudna nagyobb kárt okozni benned, minthogy lecikiz vagy megüt. Megölni nem volna képes.
Elköszöntem tőlük és hazatértem. Minden jó, legalább is annak tűnt. Csak be kellett tennem a házba a lába már tudtam nincs rendben semmi.
- Mi történt? – álltam meg a nappali közepén.
- Az van, aminek nem kellene lennie. – csattant föl Edward.
- Belehalnátok, ha elmondanátok, mi van itt?
- Valaki vadászik Bellára. Óvatos, mégis eléri a célját. Jól tudja, mire vagyunk képesek így ügye rá, hogy nyom nélkül elillanjon. – mesélte Jazz.
Erősen törtem a fejem hátha beugrik valami, de semmi.
- Nincs ötletem ki az. – adtam fel.
- Én viszont igen. Legalább is volna pár ötletem. Mondjuk az a Damon. Olyan furcsa volt mostanában. – ötletelt Emmett.
- Neki kisebb gondja is nagyobb Bellánál, van elég baja. – zártam ki a „gyanúsítottak” közül. – De mi van akkor, ha Katherine barátnőm szórakoztatónak véli ezt a kis játékot? Neki azonban csak én kellenék.
- Össze is foghatott valakivel. – suttogta Bella.
Mi? Ő is itt van?
- Kat inkább egyedül vadászik, viszont nem is olyan rossz ötlet. Tehát a kérdés: kinek böki a csőrét, hogy Bella él? Valami rosszakaróra kellene gondolni. Bella te nem láttál valami jellegzetes dolgot a napokban? – vetettem rá pillantásom.
- Nem. Ha csak…
- Mi ha csak?
- Ha csak az a vörös folt nem volt valaki.
- Ez egy jó nyom. Vörös és rád vadászik.
- Victoria? – állt fel Esme.
Mindenki szeme Esme-re szegeződött.
- Csak azért gondoltam rá mert vörös a haja és van célja, például megbosszulni annak a James-nek a halálát.
- Brávó, hibátlan logika. – gratuláltam. – De Victoria egyedül nem tudná véghezvinni. Kat segít neki. Ebben biztos vagyok, az oka rá pedig én vagyok.
- Ez azt jelenti, hogy…
- …hogy ezekkel az idiótákkal kell foglalkoznom. – vágtam közbe.
Leültem a kanapéra.
- Megint nem lesz egy szabad percem se. Rohadt jó, de tényleg. – fetrengtem kelletlenül.
Ezek voltak a gyenge pillanataim.
- Jó, most már eléggé kinyafogtam magam. Jöhet a dolog. – pattantam fel. – Bella te menj aludni! Most felnőtt dolgokról lesz szó! – mondtam halál komoly arccal.
- Hogy mi? De hát… - tiltakozott.
- Csak vicceltem. – nevettem el magam.
Az egész estét ötleteléssel töltöttük. Vagyis a maradék időt. Bella valamikor elaludt és Edward bevitte a szobájába.
A másnap reggel igen hamar jött el. Francnak volt kedve ilyenkor suliba menni. Azért rászántuk magunkat. Bella kapott kapásból egy hármast. Nem tudni ki Artemisz… Ez már bűn. Ezen elkacarásztam.
A nap végekor ismét otthon gyártottuk a terveket melyekkel megállíthattuk volna vélt támadóinkat. Alice látomása és az én látomásom beigazolta a gyanúmat. Mindez lehetetlennek tűnt mégis ott volt az orrom előtt. Az egyetlen lehetőség a kiképzés. Jasper értett az újszülöttekhez. De segítségre is szükségünk volt. Denali-ékra nem számíthattunk, mert a farkasok megölték Laurent-et. A farkasok maradtak. Tárgyalásokat kezdtünk velük másnap. Sam vonakodva belement a többiek viszont nem nagyon örültek.